Istentisztelet 2024. március 31-én

 

(Dr. Kereskényi Sándor)

 

Húsvét első napján délelőtt

 

Lekció: Lk 23,54-24,1-9

Textus: Lk 24,6

 

Énekek: 187; 356/1-3; 135/8; 86/1; 436/5-7; 458-; Himnusz; 514/1 ú. ék.

 

Szeretett Testvérek!

 

Én ezt nem értem. Hogy felejthették el? Azok az asszonyok, akik Galileából kísérték Jézust, látták Őt a kereszten, aztán „megnézték a sírboltot meg azt is, hogyan helyezték el Jézus testét... illatszereket és drága keneteket készítettek", szombaton a parancsolat szerint pihentek, de másnap kora hajnalban már bementek a sírboltba, ahol „nem találták az Úr Jézus testét", hogyan felejthették el Jézus szavait? Éppen az üres sír látványára felkészítő szavait, miket még Galileában hallhattak Tőle.

Kik voltak ezek az asszonyok? Lukács evangélista leírása szerint: „A magdalai Mária, Johanna, valamint a Jakab anyja, Mária és más, velük lévő asszonyok". Tehát legalább öt-hat, vagy még annál is több asszony.

Kik voltak ezek az asszonyok? Hol, mikor hallhatták Jézus szavait, mi szerint „bűnös emberek kezébe kell adatnia és megfeszíttetnie, de a harmadik napon fel kell támadnia"? Jézus háromszor beszélt erről. Végiglapoztam az evangéliumokat. Először a tanítványaihoz szólt. Másodszor is, bár Máté úgy írja: „Amikor újra együtt voltak Galileában". (Mt 17,22-23) Ott nagyobb hallgatóságot is feltételezhetünk. Harmadszor viszont azt olvassuk, hogy csak a tizenkét apostolt vette maga mellé.

Ezek szerint, ha Jézusnak női tanítványai is voltak, akkor az asszonyok minimum kétszer hallhatták Jézus kijelentését, mi szerint harmadnapon fel fog támadni.

Hogy lehet elfelejteni ezt az egészen különleges bejelentést? Vagy: ha nem felejtették, mit tévesztettek el? Jézus matematikai pontossággal eléjük számolta a feltámadás idejét: „harmadnapon fel kell támadnia." Péntek az első nap. Akkor feszítették meg. Szombat a másnap. Sabbath. A csend, a nyugalom napja. Vasárnap a harmadnap. Mégis, kire akarták hinteni, kire akarták kenni az illatszereket és a drága keneteket? A feltámadt Jézusra? Nem. A Feltámadásról elfeledkezve: a halott testre.

Ezeknek a derék asszonyoknak szüksége volt egy emlékeztetésre. Két, fénylő ruhába öltözött férfi szólítja meg őket: „Miért keresitek a holtak között az élőt?" - majd választ sem várva folytatják: „Nincsen itt, hanem feltámadt. Emlékezzetek vissza: megmondta nektek még Galileában". Mit is? - „hogy az Emberfiának bűnös emberek kezébe kell adatnia és megfeszíttetnie, de a harmadik napon fel kell támadnia."

Ennyire volt szükség. Az asszonyok azonnal visszaemlékeztek Jézus szavaira.

Ti hogy vagytok vele? Nekem szükségem van az állandó emlékeztetésre. Nem a szavakat felejtem el, hanem azt, hogy az alkalmas időben - nem akarok nagyon teátrális lenni, de így tudom a legjobban kifejezni -: belemerüljek Jézus szavaiba.

Hagyjam, hogy átitassanak Jézus kijelentései. Hagyom, hogy szétterjedjenek bennem. A fülemből, amikor hallom; a szememből, amikor olvasom őket. Átáztassanak a szavai, mint víz a szivacsot. Eltöltsenek a szavai. Cikázó gondolataimat. Szépen, lassan, egyenletesen, csordultig. Hagyom, hogy áthassanak Jézus szavai, mint a forró, gyógyító tea.

Szükségem van az emlékeztetésre. Az elhívatásomból eredő hivatásomban úgy tapasztalom, hogy nem csak nekem.

Jézus feltámadására való emlékeztetésre van szüksége azoknak, akik húsvét idején tojásos, nyuszikás üzenetekkel kívánnak egymásnak... nem is tudom mit. Boldogságot. Miféle, mire alapozott boldogságot? Nem gyerekek ők, csak gyerekessé varázsolta őket a feledékenység. Olyan erők hatása alá kerültek, melyek a kereszt, az üres sír nélküli, hitet semlegesítő hagyományokat locsolgatják. Ünnepeljen a nép bármivel, csak ne a halottaiból harmadnapon feltámadt Jézussal! A pajkos locsolgatók pikáns köszöntőkkel teli száját betömik szendviccsel, süteménnyel, itallal, csokival, a zsebüket meg pénzzel! Jaj, csak el ne komolyítsák az együttlétet a megváltás vagy micsoda hírével, és az imáikkal! Talán soha nem próbálták még, mennyi örömet, milyen békességet ad az a Jézus örömhírére váltó komolyodás!

Szükségünk van az emlékeztetésre.

Az útra kelő, rokonokat látogató családtagok kinéznek a temetőbe is. Számos síron ott látható a műköves munkáját lerövidítő betűsor: ABFRA. Vajon értik-e a másod-harmadgenerációs emlékezők? (És az első?) A.B.F.R.A. A... boldog... feltámadás... reménye... alatt. És a tisztességet tévők gyásza örömre fordul. Ugyan, mi másban lehetne reménykedni egy sír előtt?

Csütörtökön elhunyt egyik egyháztagunk. Üzenetet küldtem a lányának, aki gyors válaszában emlékeztetett - engem - a hálaadásra. Azt írta, sokszor olvastak együtt édesanyjával igehirdetéseket, imákat. Olvasták, aztán megbeszélték őket! És így fejezte be: „Isteni kegyelemnek élem meg, hogy Húsvetkor vette magához a Teremtő." Én pedig innen is köszönöm neki az emlékeztetést: Igen, a Teremtővel ünnepelünk és gyászolunk. Hogy el ne feledkezzünk arról, mit mondott nekünk az Úr.

Ha nem is Galileában, mint az elhengerített kő és az üres sírbolt mellett tanácstalanul álló asszonyoknak, de... Tényleg! Hol? Mire emlékszel Jézus szavaiból? Hol hallottad? Mikor olvastad utoljára Jézus szavait?

Most, itt arra emlékeztet - Ő maga -, hogy húsvétkor a Feltámadás legyen az első gondolatod! És az elalvás előtti utolsó gondolatod is. Ne is korlátozd húsvétra! Ébredj és aludj el azzal, hogy Jézus előre megmondta: harmadnapon feltámad!

Mert ha ezt a minden emberi tudománynak ellentmondó igazságot elhiszed, akkor beláthatod, hogy minden egyes szó, ami elhagyta a száját: igaz volt! Következésképpen: Jézusra építheted a napodat, és nála teheted le este.

Példamutatóan szép dolog, ha emlékszel Jézus szavaira. Az sem rossz ötlet, ha kiírod, és megtanulod őket. Lehet, hogy kevesebb, mint ahány verset, éneket kellett megtanulnod az iskolában. Próbáld meg! De ne feledd! Nem azért hagyta rád, hogy megőrizd, hanem azért, hogy állítsd munkába őket!

Mesélj róluk!

Mondd el a nagybetegnek, hogy az a szeretet, amit Isten ültetett el benne, töretlen, fertőzésmentes, csonkítatlan marad. Szeresse a beteg a látogatóit! Ne engedje sajnáltatni magát, hanem ő vigasztalja a mosolyt erőltető, virágot vázába rendező, otthon főzött kosztot kicsomagoló rokonait, barátait azzal, hogy nem történik vele semmi más, egyedül az, amit a szerető Isten megenged. A legjobb történik vele. Ne irigyeljék tőle! Ne kérjenek, ne akarjanak mást, csak azt, ami megegyezik Isten akaratával.

Mondd el a reménytelenség lejtőjére került gyermekednek, szülődnek, barátodnak, hogy Jézust olvasva, vele beszélgetve egészen új energiatöltetet kap a szunnyadó reménységük, hiszen -írja a próféta, írja az evangélium -: „az ő nevében reménykednek majd a népek." (Mt 12,21)

Megbillent a hite? Neki, akinek óriási hitén csodálkoztál? Megroppant a hite? Neki, aki nemrégiben kapta, és olyan erővel égett benne, hogy sokan felmelegedtek tőle? Mondd el nekik a történetet az édesapáról, akit megmásíthatatlannak tűnő rossz hírrel kerestek fel. Jézus ennyit szólt neki: „Ne félj, csak higgy!" (Mk 5,36)

Mindent próbált már ő, akiért imát mondasz, de mégsem alszik, mégis zaklatott? Sír, kesereg, dühöng? Az egész világra haragszik? Emlékezz Jézus szavára, vegyél nagy levegőt, kérd a Szentlélek erejét, és kínáld neki a megoldást, Jézus különleges ajánlatát: „Békességet hagyok nektek, az én békességemet adom nektek, de nem úgy adom nektek, ahogyan a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, ne is csüggedjen!" (Jn 14,27) Aztán engedd, hogy kérdezzen! Engedd, hogy a benned élő Jézus válaszoljon neki!

Hol támad még a feledékenység? Mikor bénít le az, hogy nem emlékszel vissza Jézus szavára?

Amikor már összecsapnak a hullámok a fejed felett? A tanítványaival is megtörtént. A szó szoros értelemben. Ráadásul Jézus úgy közeledett feléjük, ahogy még soha nem látták. Megijedtek tőle. Féltek tőle. Egészen addig, amíg a szavát nem hallották: „Bízzatok, én vagyok, ne féljetek!" (Mk 6,50) Emlékezz! És hozzád is közeledni fog. Ő. Felismered majd. Itt a templomban. A Bibliád fölött. Az összeillesztett ujjaid szorításában.

Senki és semmi nem képes semlegesíteni a Feltámadás erejét. Egyedül te! Ha elfelejted. Ha az emlékeztetésnek sem engedsz.

Ha úgy múlik el a húsvétod, hogy itt hagyod Jézust a templomban, és elő sem veszed karácsonyig. Holnap nem viszed el a munkahelyedre, nem kéred, hogy kísérjen a pihenésedben, nem hívod meg az asztalodhoz, nem vállalsz heti közösséget azokkal, akikkel most együtt hallgatod Isten Szavát. El fogod felejteni az élő Jézust, ha csupán a szokásoknak engedsz, ha csak a külsőségeknek teszel eleget, de illatszereiddel és kenetteljes hangoddal csak a halott Jézusról tudsz.

Vidd hát magaddal az örömhírt: Meghalt a vétkeid miatt, de: feltámadt érted! Érted? Kimentett a kárhozatból. Megmondta neked. Ma, itt is! Emlékezz vissza, találkozz Vele a kenyérben és a borban, és indulj tovább Vele! Az élő Úrral!

Ámen