Istentisztelet 2021. július 25-én

 

(Dr. Kereskényi Sándor)

 

Lekció: Zsolt 139,1-6

Textus: Zsolt 139,5

 

Szeretett Testvérek!

 

Hogy képzelitek el Istent? Mindegyikünknek van Istenről kialakult „képe". Nem is egy. Több Isten-képünk van. Minimum három. Atya, Fiú és Szentlélek. Közülük éppen arról a legnehezebb képet alkotnunk, aki jelenleg is itt van. A Szentlélekről.

Róla, aki ugyanaz, akit Dávid (többek között) így tapasztalt meg: „Minden oldalról körülfogtál" - mondjuk magyarul. Ő, Dávid szó szerint ezt írta: Hátulról és elölről körülfogtál.  Így is fordíthatjuk, de úgy is, hogy: csomóba kötöttél. Körbe kerítettél. Összeszorítottál. És ahogyan legtöbbször előfordul a Bibliában: ostromgyűrűbe zártál!

Ezek szerint mit csinál most, itt velünk a Szentlélek Isten? Mire gondoljunk az előbbiek hallatán: körbekerít, csomóba köt, ostromgyűrűbe zár? Mit gondoljunk felőle; mit gondoljunk Isten felől, hiszen ezek a szavak nem ugyanazokat a képzeteket váltják ki belőlünk? Vannak, amik jó érzéssel töltenek el, biztonságot adnak: Isten körülfog, egy csomóba rendez, körülkerít, körülvesz. De mit kezdjünk azzal, hogy: összeszorít, és ostromgyűrűbe zár? Akkor Isten most véd, vagy támad?

Mindkettő igaz. Véd is, támad is. Az hogy lehet? Ez mivel magyarázható? Főként azzal, hogy mi csak úgy tudjuk elképzelni Istent, mint egy személyt. Ez azért jó, mert Jézus, mint a mi Atyánkat mutatta be nekünk az élő Istent. Élő személyként. A baj ott kezdődik, amikor olyan elvárásokat támasztunk felé, mint a hozzánk hasonló személyek felé. Olyan magatartást várunk tőle, mint felebarátainktól. És ugye, ha őket ellentmondásosnak kiszámíthatatlannak találjuk, mindjárt megbízhatatlanná, gyanússá válnak. Vagy szeressenek és óvjanak¸ vagy támadjanak, ostromoljanak! Legyenek magukhoz következetesek!

Isten következetes. Következetesen szeret. Amikor véd, és akkor is, amikor ostromol.

Körülzár. Azért, mert szeret. Nem engedi, hogy hozzád férkőzzenek a számításból, kéjvágyból szeretők.

Körbekerít, hogy az a jó, amit sikerült megtanulnod tőle, el ne hagyjon. Isten körül-kerítése masszívan véd azok ellen, akik kétségeket akarnak támasztani benned azok iránt, akiket tisztelsz.

Szorosan körülvesz, hogy el ne tékozold a gazdagságot, amit neked juttatott. Annyira megszorít, hogy a felesleges előtt nem engedi, hogy kinyisd a pénztárcádat. A lelki gazdagságodból pedig egy cseppet sem enged elpárologni.

Bezárja az értelmedet és a szádat, hogy a tőle kapott gyöngyeidet ne dobd a disznók elé, mert megtapossák, aztán neked rontanak. Nem enged szólni azok előtt, akik provokálnak, akik azért kérdezgetnek, hogy beléd kössenek.

Isten bekerít, hogy hozzád ne férkőzzenek a bizalmatlanság hitet romboló eszközei. Bezárja a füledet azok előtt, akik Isten létének bizonyítását nem kérik, hanem követelik tőled. Tüskés kerítést, arcot, magatartást von köréd, ha „ész érvekkel" akarnak meggyőzni a hit hiábavalóságáról.

Isten védelmi vonalait át lehet törni. Amikor nagyon félt, mert esztelen vagy és vesztedbe rohansz, akkor csak borzalmas tusakodás után, fájdalommal szabadulhatsz a biztonságából. Mert erővel tart vissza a bajtól, a tragédiától. De ha nagyon vagdalkozol, akkor: enged.

Isten védelmi vonalait akkor is áttörheted, amikor büntet. Ilyenkor megnyitja a védő-ostromgyűrűt. Könnyedén kisétálhatsz a biztonságából. Engedi a nyakasságodat, mert előre tudja, milyen közegbe fogsz kerülni, és onnan majd mennyire visszakívánkozol hozzá, a védvonalai rejtekébe.

Tudnék példákat sorolni, de minek? Te sokkal jobbat, hihetőbbet találtál. Magadat. Az Isten védelmi gyűrűjéből kikívánkozó rosszabbik éned példáit. Aki most - lásd! - visszaszaladt Hozzá.

Ezt értjük. De az ostromgyűrű jelenléte azt is megelőlegezi, hogy támadásra számíthatunk.

Isten körülkerítése, összezárása, ostromgyűrűje során számíthatunk a támadására! Mikor? Amikor itt, a testünkben, vagy a testünkkel, amit apostola pennájával úgy íratott le, hogy „a Szentlélek Temploma" (1Kor 6,19), valami olyasmit folytatunk, ami összeegyeztethetetlen azzal az örömmel és hálával, amit Isten védelmében kellene, hogy érezzünk, gyakoroljunk.

Amikor elkezdjük megrongálni, bepiszkítani, átrendezni a testünket, a Szentlélek Templomát, Isten védő ölelése néhány figyelmeztető lövés után azonnal támadásba lendül. Előveszi teljes fegyvertárát.

Emlékeztet. Arra, hogy Ő mit kíván - velünk szemben.

Elküld ide, ahol együtt hallgatjuk, és értjük meg, hogyan akar segíteni gyengeségünkben, és hogyan töri le bennünk azt az erőt, azt az idegen hatalmat, ami át akarja venni felettünk az irányítást.

Megállít. Fájdalommal. Lelket hasító, testrészedet bénító fájdalommal. Hamis gondolatmenetedet, ártalmas tervezgetéseidet összezúzó ürességgel.

Isten, normális esetben külső ellenségektől védő, de ha szükség van rá, 180 fokos szögben feléd fordított ostromágyúi kíméletlen találati pontossággal dolgoznak.

Elveszi a térerőt, megszakítja a kapcsolatot a kütyüjeinkkel, amikből magunk mutogatásával és mások, nem kevésbé felületes jelentéseinek nézegetéséből próbálunk kicsiholni valami öröm-, és boldogság-látszatot.

Isten ostromágyúi szétverik körülöttünk azt a társaságot, ami le akar reszelni abból a minőségből és igényből, amit Ő épített fel bennünk.

Átugrik a sebtiben összetapasztott támfalainkon, majd feltartóztathatatlanul betör a szeretetlenséggel átrendezett szívünkbe, lelkünkbe és elménkbe. Visszarendezi a bensőnket. Kihajítja a haszontalant, a giccset, a hit-utánzatot, és visszaállítja a szépet, a hasznosat, a bizalmat erősítő belső berendezésünk kellékeit.

Mi történik, ha Isten szeretet-támadásaira visszalövünk?

Bűnnek nevezzük azt, amikor ezt a káoszba hulló életünket megvédeni igyekvő isteni támadást, lélek-mentést visszautasítjuk. Óriási a veszély, mert az első, Éden-kerti bűneset óta az agyunk csak a környezetünket akarja megérteni. Idáig jut a természeti ember. Aki csak túlélni akar. Aztán lehet, hogy elkezd kíváncsi lenni Istenre. Ez a vallásos ember. A kettő összegyúrva már egy vallásos, gyakorlatias felebarát. De van ennél több is!

A harmadik fokozat az a vágyakozás, ami az igaz bölcsességet tűzi ki céljául. Ez a hívő ember. Aki Isten bölcsességével érti meg, mit tett értünk Jézus Krisztusban. Mi a megváltás. Mi az örök élet. Mi az, ami több a jó és szép, becsületes vallásos életnél.

Kálvin János így kezdi óriási munkáját: „Egész bölcsességünk, már t. i. amelyet igaz, valóságos bölcsességnek kell tartanunk, két részből áll: Isten s önmagunk ismeretéből." Isten ellensége, és az ő zsoldosai megpróbálják kettéválasztani ezt az igazságot. Azt mondják: Isten megismerése a teológusok feladata. Az ember önismeretének boncolgatásával meg foglalkozzanak a pszichológusok! De mi lenne -kérdem én -, ha a szakács csak második fogásokat kínálna, levest nem? A kertész csak füvet nyírna, de nem ültetne? A taxis csak az állomásra vállalna fuvarokat, a tanár csak másodikosokat tanítana, az újságíró csak azt írná, amit szabad? A hivatás teljes odaadást kíván. A keresztyén hivatás, a Krisztus-követés elképzelhetetlen a nélkül a nem filozófiai, hanem eredeti, igaz bölcsesség nélkül, amit Isten kíván meg tőlünk. Tőlem, tőled. Mert amíg a teológus nem foglalkozik önmagával, és amíg a pszichológus nem jut el Isten ismeretéig, addig csak jó szakemberek lehetnek, de keresztyének nem! Amíg nem foglalkozol Istennel és(!) önmagaddal; amíg nem segítesz másokat Isten megismerésére és(!) önmaguk megismerésére, addig csupán a „vallásosok" statisztikáját, népszámlálási adatait növeled.

Milyen jó hát, hogy Isten ostromgyűrűbe fog! Véd és támad - a saját érdekedben. Körülvesz, ölel, magához szorít.

Isten szoros, védő-támadó ölelése az egyetlen biztos segítségünk a szétomló világ szivárványos, mindent elfogadó értelmezésével és a káosz szabadságát hirdető támadásaival szemben. Isten körbekeríti magányosságunkat, aggodalmainkat. Biztonságba hív és feltölti lemerült bátorságunkat, reménységünket, bizalmunkat. Időnként burkot von fölénk, hogy elfeledkezzünk arról, mi vár ránk, és időt nyerjünk arra, hogy az Ő fegyverzetét magunkra öltve térhessünk vissza megpróbáltatásaink küzdőtereire.

Nem szépítem a dolgot; Isten haragszik ránk, amikor fittyet hányunk védő, nevelő ölelésére. Haragszik ránk, mert következetességének azt a haragját hozzuk ki belőle, ami a kárhozatba küld minket.

Haragszik ránk, ha egy kis csészényi hálával nem viszonozzuk az Ő tengernyi szeretetét.

Mi lesz ebből? Mit kezdjünk a haragjával? Kezelhetetlen, Annál is inkább, mert Ő már lekezelte. Elrendezte. Akkora, oly sok emberre kiterjedő büntetését csak egyféleképpen csillapíthatta: végrehajtotta a büntetést. Emberré született egy időre, hogy annak végén keresztre feszíttesse magát. Jézusban mögénk állt, és mindent megsúgott, amire szükségünk lehet ebben az életben. Aztán elénk állt, hogy Őt feszítsék meg helyettünk, mert arra lesz szükségünk az örök élethez. Az Ő, helyettes, = helyetted, helyettem halálára. Mögénk állt, elénk állt. Azóta is: minden oldalról körülfog bennünket. Véd, mint számára legértékesebb kincseket. Ha visszafordulunk, belé ütközünk. Ha előre szaladunk, elénk áll.

Bárhol vagy, bármit teszel, bármi, bárki kerül a közeledbe: számíthatsz rá! Hidd el! Ámen.