Istentisztelet - húsvéthétfő - 2021.04.05.

(Dr. Kereskényi Sándor)

Húsvét második napján /internet/

Jn 20,24-31

Szeretett Testvérek!

Tamás. A nagy találkozásról lemaradt Tamás. Aki a hét első napjának estéjén nem volt ott a többiekkel. Nem volt ott abban a házban, ahol Jézus, a bezárt ajtók ellenére megjelent közöttük. Tamás kihagyta az első alkalmat, amikor a feltámadt Jézus „megállt középen, és így szólt hozzájuk: Békesség nektek!" Tamás nem látta, ahogyan Jézus megmutatta kezén a szegek ütötte sebeket, és az oldalába döfött lándzsa helyét. Nem vett részt tanítványtársai örömében. Nem lehelt rá Jézus, és neki nem mondta: „Vegyetek Szentlelket!" Tamás lemaradt arról, hogy már Pünkösd előtt vegye a Szentlelket. Kihagyta a felhatalmazást, amit a többiek közvetlenül az Úrtól kaptak: „Akiknek megbocsátjátok a bűneit, azok bocsánatot nyernek, akikéit pedig megtartjátok, azoknak a bűnei megmaradnak." A többiek elújságolják neki a nagy hírt; megjelent közöttük a feltámadott Úr, de ettől nem lesz jobb kedve.

Tamás élete úgy kezdődött, hogy lemaradt valamiről. János evangélista az, aki tapintatosan megjegyzi, hogy Tamás „egy a tizenkettő közül, akit Ikernek hívtak". Ez volt a neve: Iker. Arám anyanyelvén: Teomo. Hogy lehet valakit „Iker"-nek nevezni? Úgy, hogy abban az időben, a terhesség hónapjai alatt nem derült ki, hányan vannak az anyaméhben. Az iker-szülés mindig meglepetés volt. Névadásra készültek, de csak egy-egy fiú vagy lány névvel. Aztán amikor az első öröm után az édesanyának nem szűntek a fájdalmai és hamarosan kibújt még egy (vagy több) gyerek, az (vagy azok) egyszerűen az „Iker" nevet kapták. Később, ha kitűnt valamivel, fiatal korában kaphatott másik, „igazi" nevet, ami jellemző volt rá, amiért híres lett, de a másodszülött Teomo szülei nem fordítottak rá figyelmet. Tamás (Teomo) megmaradt Ikernek. Abban a tudatban nőtt fel, hogy ő a második (vagy ki tudja: a harmadik). A névtelen második. És tessék! Abban a szeretett, évek óta összeszokott, Jézust követő baráti, testvéri körben is neki jut a másodszerep. Vagy ki tudja, lesz-e másod-szerep? Magában gyászolt, nem a többiekkel. Lemaradt az Úr megjelenéséről. Láthatja-e valaha is Jézust, az ő szeretett Mesterét? Talán nem irigység, de valami bánatos hangulat uralkodott el rajta, amikor a többiek lelkendezve fogadják: „Láttuk az Urat." Elég dacosan vág vissza nekik. Egy kicsi szó jelzi ezt a Bibliában: „azonban". „Ő azonban ezt mondta nekik: Ha nem látom a kezén a szegek helyét, és nem érintem meg ujjammal a szegek helyét, és nem teszem a kezemet az oldalára, nem hiszem." Jó, jó, mondjátok csak: láttuk! Azt bárki mondhatja! Tudjátok mit? Én akkor hiszem el, hogy él, ha meg is érinthetem! És eltelik nyolc nap. Nyolc hosszú nap. Tamás abban a tudatban tölti az időt, hogy a többiek találkoztak Jézussal, és ő a helyett, hogy osztozott volna az örömükben, vissza is szólt nekik.

Hány nap telt el, a között, míg valaki lelkesen mesélt neked Jézusról, mint személyes élményéről, és amíg elhitted, hogy igazat mond? Mennyi időbe telt, míg a keresztyének állandó lelkesedését látva, téged is megrázott a valóság: tényleg van olyan, hogy megszólít az Úr? Nem a lelkész, nem a magát hívőnek mondó ismerősöm, édesanyám, nagymamám, hanem a szájukon keresztül maga az Isten csinált velem valamit! Hihetetlen élmény! Él benned? Emlékszel rá? Büszke, modern, felvilágosult, „a realitások világában élő" emberként eldobhatod, levakarhatod magadról a találkozás pillanatát, de soha nem felejted el! Tudod miért nem? Mert tényleg megszólított az Isten!

Teomo-Tamás, az Iker nem volt közönyös természetű. Ellenkezőleg. A maga csendes, második helyén (nagyon keveset „halljuk" a Bibliában), a nagyhangú Péter, János, Jakab mögött is figyelt, tanult. Érzékeny odaadással követte Jézust. A benne szépen összegyűjtött, egymásra rakott önfeláldozó, Jézus iránti ragaszkodás robbant ki belőle, amikor egy napon Jézus közölte velük, hogy barátjuk, Lázár meghalt. A kis csapat éppen kifújta magát Galileában. Odáig menekültek. Júdeában kis híján megkövezték őket. Lázár Betániában, Jeruzsálem mellett halt meg. Jézus vissza akar menni. Kész életveszély! Öngyilkosság! És akkor ebben az izgalommal teli, felpaprikázott hangulatban a csöndes Tamás higgadtan felszólítja a társait: „Menjünk el mi is, hogy meghaljunk vele együtt!" (Jn 11,16) Tamás nem akarja egyedül hagyni Jézust, aki „szerette Mártát, ennek nővérét és Lázárt" (Jn 11,5), tehát a tanítványok vonakodása, aggodalmai ellenére, akár egyedül is felkereste volna a betániai barátait.

Tamás, az Iker, Jézus iránti hűsége nem korlátozódott a biztonságos területre. Neki ott a helye, ahol Jézusnak. Ha Jézust megkövezik Júdeában, akkor ő, Teomo-Tamás-Iker, ott fog meghalni, mellette. A többiek úgy döntenek, ahogy akarnak, de ő megy! Nem tudom, hányan engedtek Tamás felszólításának, mert a Bibliában nem olvassuk. Lázár feltámasztásának történetében nem szerepelnek a későbbi apostolok. Bátorsága alapján azonban megkockáztathatjuk a feltevést, hogy Tamás biztosan elkísérte Jézust.

Mekkora lelkesedéssel követjük Jézust? Meddig megyünk el vele? Addig, hogy inkább meghalunk vele, mint hogy nélküle éljünk? Ilyen kérdésekkel bombáz minket Tamás megkérdőjelezhetetlen hűségének példája. Így már másként hangzik az Iker húsvéti kérdése, ugye? „Ha nem látom a kezén a szegek helyét, és nem érintem meg ujjammal a szegek helyét, és nem teszem a kezemet az oldalára, nem hiszem." Ebben a kérdésben ott bújik egy régi emlék. Ezt eleveníti fel Teomo-Tamás. Ti láttátok Jézust? De jó nektek! De, emlékeztek, amikor nem is olyan régen, még amikor Galileában húztuk meg magunkat, azt mondtam nektek: „Menjünk el mi is, hogy meghaljunk vele együtt!" Ne kérdőjelezzétek meg az én, Mester iránti hűségemet! Hiszek, amit látok, amit érintek, amit tapasztalok.

Kedves, Internetes Testvéreim! Eljöhet az idő, amikor életveszélyes lesz megvallani, hogy hiszünk Jézusban. A világ több pontján, országában ma százak, ezrek meghalnak meg azért, mert oda mennek, oda születtek, és el sem menekülhetnek onnan, ahol kivégzés jár Jézusba vetett hitükért. Európa nem egy, keresztyénségre épült országában már levették a keresztet az iskolák tantermeiben. A szállodák szobáiban összetépték a fiókban talált Bibliákat. Lassan kockázatos dolog olyan pólót felvenni, aminek a feliratáról kiderül, hogy viselője Jézust követi. Európa? Magyarországon megfenyegetik azt, aki keresztet visel a nyakában, és nap mint nap a tv képernyőjén számol be a járványügyi helyzetről. A nemzetközi és az országon belüli helyzet fokozódik... Ébresztő! Kedves Tamások! Csendes Keresztyének, keresztet nem, vagy csak elvétve viselő Reformátusok! Az életünket még nem fenyegeti veszély, de igenis itt az ideje, hogy erkölcsi tartásunkkal, templomunk galileai biztonságából kibújva hirdessük kit követünk, és meddig megyünk el vele! Nem csak keresztyén vezetőink dicséretéből és segítségük elfogadásából áll a Krisztus-követés! Ott a helyünk, ahová Jézus küld! Ott kell szólnunk, szolgálnunk. Okosan, mint a kígyók, és szelíden, mint a galambok (Mt 10,16), de nem a meleg kövek alá bújva (mint a kígyó), és nem a biztonságos fészekben (mint a turbékoló galamb), hanem Tamás lendületével és bátorságával! Miért? Mert a Tamások határozottságát értékeli Jézus. Húsvét után nyolc nappal Jézus a bezárt ajtókkal megint mit sem törődve, köszön a tanítványoknak, és egyenesen az akkor már ott lévő Tamáshoz fordul: „Nyújtsd ide az ujjadat, és nézd meg a kezeimet, és ne légy hitetlen, hanem hívő!" Tamás, ha neked a hűséged, a ragaszkodásod, a szereteted mellé ez hiányzik, akkor tudod mit? Segítek neked: „nyújtsd ide a kezedet, és tedd az oldalamra"! Megteheted, megengedem neked, de utána vége a bizonyítási eljárásnak: „ne légy hitetlen, hanem hívő!" Ne kételkedj, hanem higgy, mert nekem úgy van rád szükségem! Bízz bennem, mert rengeteg dolgod lesz, bőven ellátlak feladattal. Téged, aki tudom, hogy meghalnál értem! Már régen is ilyen voltál! Az a régi Tamás kell nekem!

Húsvét utáni kedves Tamásaim! Nem baj, ha kétségekkel éltek! Ne essetek kétségbe a minimumra félemlített hitetek miatt! Jézus Tamást sem fenyítette meg, és téged sem fog! Odamegy hozzád, és azt kapod tőle, ami a hited, a belé vetett bizalmad kipótlásához szükséges! Akkor hiszel, ha...? Azt fogod kapni! Csak légy hozzá hű! CSAK HOZZÁ légy hűséges! Tamásnak „bejött"! Nem érinti meg Jézust. Elég neki annyi, ami nyolc nappal korábban a többieknek. Látja az Urat. Nincs más mondani valója, csak annyi: „Én Uram és én Istenem!" Utána mi történik? Jézus hozzánk fordul: „boldogok, akik nem látnak, és hisznek." Boldogok, akik nem látják Jézust, de elhiszik, a kereszten kilehelt lelke váltságával az összes rendezetlen ügyünket elintézte az Atya Istennel. Boldogok vagyunk, mert ez a láthatatlan-Megváltóban való hit megláttatja velünk az élő, a feltámadt Jézust! Őt, aki Ura a helyzetnek. Ura a járványnak, Ura az erőtlenek erejének. Ura a halál közelében járóknak, mert Úr lett a halál fölött. Akit átsegít azon a küszöbön, azokkal - hitem szerint - előtte még egyszer beszélget. Esélyt ad nekik. Aztán tárt karokkal fogadja őket. Akiket itt marasztal, akiknek itt ad időt, azokat útba igazítva küldi. Hová? Miért? Oda, azokhoz, akik megbénulva, haraggal, rövidlátó lélekkel tekintenek körül környezetükben, és a műholdas közvetítéssel kinyílt világban. Gyűlnek a valós hírek. Okot adnak az aggodalomra, és: kitartást a harcra. Lapátolva kapjuk a rémhíreket, amik félelmet gyártanak, bizonytalanságot szítanak, és megosztást, veszekedést, fásultságot eredményeznek. Hol találjuk meg azt a biztos pontot, azt a kilátót, ahonnan meglátjuk, mi van, mi lesz ezen túl, ezek után? A világnak a halál hatalmát sutba vágó Jézusra van szüksége. Akár hiszi, akár tagadja. A családodnak a bűneiket keresztre kalapáló, ott megsemmisítő Jézusra van szüksége. Akár veled együtt vallják, akár megmosolyognak érte, elnézik neked. Másodrangúnak, névtelennek érzed magad ebben a világméretű kilátástalanságban és zűrzavarban? Te vagy az Iker-Tamás, aki mindig egy lépéssel hátrébb indulsz? Az jó! Mert ha az előtted lépdelő Jézus mögül lépsz ki, akkor az ő lába, keze, szája vagy! Az emberek rajtad keresztül juthatnak fel abba a kilátóba, ahonnan tisztán kivehető az összes fájdalom, elsírt tehetetlenség, de a megfeszített, gyógyító erő eredménye, és célja is. A golgotai kereszten visszanyert örök élet. Ámen