Istentisztelet 2020. augusztus 23-án

 

 

(Dr. Kereskényi Sándor)

 

Lekció: Rm 7,14-25

Textus: Rm 7,15

 

Szeretett Testvérek!

 

Nem akarok találgatni, milyen körülmények között írta ezeket a sorokat Pál apostol: „Hiszen amit teszek, azt nem is értem, mert nem azt cselekszem, amit akarok, hanem azt teszem, amit gyűlölök." Korinthusban üldögélt valahol. A római keresztyének várták a levelét. A felénél járhatott, amikor feltört belőle ez az egészen személyes vallomás: „nem azt cselekszem, amit akarok, hanem azt teszem, amit gyűlölök."

Ismerős? Mikor az ösztönszerűvé kopaszított emberi természet alattomosan felülkerekedik azon, amit a jobbik énünkkel már olyan szépen elterveztünk. A belénk költözött Szentlélekkel. A jézusi természet jóakaratával. Az elkért isteni akarattal. Él bennünk a jó, de hirtelen felbukkan a régi természetünk, és átveszi a hatalmat. Újratervezi a gondolatunkat. Kicseréli a szavainkat. Lebeszél a helyesről, és rábeszél, majd azonnal beindít arra, amit gyűlölünk megtenni. „nem azt cselekszem, amit akarok, hanem azt teszem, amit gyűlölök."

Mit gyűlölt Pál apostol? A bűnt.

Miért? Mert a bűn szögesdrót Isten és az ember között. Mert a bűn kísértés az embert szerető Isten, és az Istent szerető ember között. Mert a bűn visszaemberteleníti a Jézusban Istent megismerő, és magára ismerő embert. A bűn megkínozza, elcsábítja, és megint elrondítja az istentelenből Istenre vágyakozóvá szépült embert.

Ismerős? Átélted már?

Mikor? Hol?

A zsidó Pál apostol ott, Korinthusban, egy szobában, a tengerparton, vagy egy naplementében fürdő ház szellős tetején fellapozhatta magában az ószövetségi tekercsek harmadik gyűjteményét és talán alázatosan hajlongva kántálta a szent tanításokat. Salamon király bölcsességét: „Aki féli az Urat, gyűlöli a rosszat." (Péld 8,13) Aztán az ősi zsoltárok egyikét: „Ti, akik szeretitek az Urat, gyűlöljétek a gonoszságot!" (Zsolt 97,10)

Emlékezik az ősök Istentől tanult intésére. Elkeseredik, mert végiggondolja: „Hiszen amit teszek (κατεργάζομαι), azt nem is értem (οὐ γινώσκω), mert nem azt cselekszem (πράσσω), amit akarok, hanem azt teszem (ποιέω), amit gyűlölök (μισέω)." Amit végrehajtok, amit megvalósítok (κατεργάζομαι), azt nem értem, végig sem gondolom (οὐ γινώσκω). Így hát persze, hogy nem az jön ki belőle, nem úgy fejezem be (πράσσω), ahogy hitem szerint akarom, hanem, mire végzek, mire összerakom (ποιέω), az lesz belőle, amit soha nem akartam. Megvetem, gyűlölöm (μισέω) az eredményt.

Azt mondod: Megélted már. Van ilyen tapasztalatod. Nekem is.

Már úgy örültem annak, hogy más ember lettem! Aztán megláttam valakit. Olvastam egy cikket. Hallottam egy megnyilatkozást. Összeborzadtam, felháborodtam a tudósításon. Megbotránkoztam az illetőn. Kész. Át sem gondoltam, időt sem adtam magamnak, és éppen az ellenkezőjét tettem annak, amit tiszta, még Szent-lelkes fejjel akartam. És amit tettem - akárcsak gondolatban is - annak az eredményétől megundorodtam.

Mit lehet tenni? Az apostol így kiáltott: „Én nyomorult ember! Kicsoda szabadít meg ebből a halálra ítélt testből?"

Aztán Pál, mint egy rossz álomból, magához tér, tudatosítja magában, hogy nem elveszett ember, és megrázza magát: „Hála legyen Istennek a mi Urunk Jézus Krisztus által!"

Mi történt vele? Mi történt benne?

Felvette a harcot. Kivel? Önmagával. Kettős önmagával. A testében, tagjaiban uralkodó bűn törvénye ellen kihúzta értelme törvényének a kardját. A teste a bűn alkalmazásában van, az értelme (gondolkodó önmaga) viszont már Istennek szolgál.

Ez a keresztyén életünk. Ez az állandó harc. Régi, jézustalan énünk, és a megújult értelmünk akarata között.

Akkor hát: Mit lehet tenni?

Először is: nem kell bepánikolni! Fogadd el, hogy a magában, magával párbajozó, ember attól, hogy küszködik, még egészséges. Végeredményben azért veszi fel a harcot saját énjének sötét oldalával, mert belátja, hogy nem jó úgy, ahogy van. „nem azt cselekszem, amit akarok, hanem azt teszem, amit gyűlölök." Ez az ijesztő kórkép már elég ahhoz, hogy tenni akarjon valamit a gyógyulás érdekében, a helyzet megváltoztatására.

Tenni akarjon valamit.

De mit?

Én is tudom, ti is tudjátok; három választásunk van.

(1) Megszökünk. Legyintünk rá. Majd elmúlik! Ilyen vagyok, én már soha nem leszek jó keresztyén. Csoda, hogy még nem vette el az életemet az Úr!

Ez nem működik. Attól, hogy nem veszünk róla tudomást, a lelkiismeretünket nem tudjuk elaltatni. Ha próbáltad már, tudod milyen ez az ön-becsapás. Magadon kísérletezhetsz, de Isten nem fogja feladni. Nem menekülhetsz el! Ő maga élteti benned a feszültséget: Figyelj! Nem azt teszed, amit kértél: Legyen meg a te akaratod! Homlokegyenest mást teszel. Ez nem helyes. Isten Lelke felsegít, leporolja rólad a bukástól rád ragadt port, és megszólít: Kezdd újra! Menjünk neki még egyszer!

Második választás (2): visszavonulás. Nem szökés, csak hátrahúzódás. Úgy teszünk, mintha az egész nem érdekelne minket. Megpróbálunk együtt élni a bennünk ismételten felmerülő ellentmondással: Nem ezt akarom, mégis ezt csinálom.

Ez már jobb! Nem söpröd le a problémát, csak időt kérsz. Realizálod magadban, hogy nem menekülhetsz, mert ennek nem lesz vége. A lelkiismereted vádol. Nem menekülsz, de hátra lépsz, hogy gondolkodhass. Sokszor, ezért jövünk templomba. Hátha ma, és itt érkezik meg a válasz arra, mit kell változtatnom az eddigieken. Csak egy szót szóljon az Úr, és másként fogok lemenni a lépcsőkön.

Harmadik választási lehetőség (3): Élesben veszem fel a harcot régi önmagammal. Ahogy' rájövök arra, hogy ellentmondok Isten vezetésének, meggyűlölöm azt, amit eddig építgettem, tapasztgattam foltoztam. Abbahagyom, amit csinálok (legyen akár a tervezés szakaszában is), és visszamegyek oda, ahol eligazítást kapok. Attól, akit Uramnak, Parancsnokomnak tartok.

Ott mi lesz? Ugye, az is megtörtént már? Eljön az a világos pillanat, és azzal azonosulsz, hogy „nem azt cselekszem, amit akarok, hanem azt teszem, amit gyűlölök."

Nyugodj meg! Ahogy Pál apostol esetében, úgy ez a felismerés a te esetedben is azt jelenti, hogy Isten nem vette le rólad a kezét. Szemmel tartott. Ha nem követted Jézust, hanem megelőzted, Ő akkor is ügyelt rád, és amikor elérkeztél egy határig, beléd hasította a valóságot: ez nem te vagy! Te nem ezt akarod tenni! Te nem élvezed ezt a társaságot! Ők nem a barátaid! Ezeket a szavakat, ezt a mozdulatot, ezt a hanghordozást nem Jézustól tanultad! Aztán megérkezik a felmentő emlékeztetés, ön-ébresztés: Tényleg! „nem azt cselekszem, amit akarok, hanem azt teszem, amit gyűlölök."

Dávid király a gyilkossággal tetézett házasságtörése után így ment vissza Istenig: „Egyedül ellened vétkeztem, azt tettem, amit rossznak látsz. ... Tiszta szívet teremts bennem, Istenem, és az erős lelket újítsd meg bennem!" (Zsolt 51,6.12.) Péter apostol sem azt tette azon az éjszakán, amiért az elfogott Jézus után indult, hanem azt, amit gyűlölt. Háromszor tagadta meg az Urat. Amikor rájött, „visszaemlékezett Jézus szavára, aki azt mondta neki: Mielőtt megszólal a kakas, háromszor tagadsz meg engem. Azután kiment onnan, és keserves sírásra fakadt." (Mt 26,75) Mindkét példa; Dávid és Péter összeomlása: az újrakezdés első lépése.

Dávid és Péter, és a Biblia többi, hasonló ellentmondást átélő szereplője, és azóta milliónyi ember eljutott odáig, hogy hite, lelki, és - nem túlzás -: testi egészsége megőrzése érdekében szembe kell néznie azzal, amit gyűlöl. Muszáj elfordulni tőle, és újra meg kell pályázni Isten akaratát.

Ma elnyertük. Hiszen megköszönjük az Úrnak, hogy ráébresztett valamire - önmagunkban.

Mire is? Arra, hogy egyik (a régi) énem buzgón nekifog valaminek, ami fölött a másik (új, megváltott, helyrehozott) énem megnyomja a vészcsengőt. Ennek a „hangja" riadót fúj bennem. Harckészültségbe helyezem magamat. Vagy visszavonulok, és átgondolom a teendőimet, vagy, ha készen állok rá, azonnal bevetésre megyek. Legyőzöm a saját akaratomat, és megint nekiállok tanulmányozni Isten terveit.

Azokat, amiben nekem is, neked is jut szerep. Soha nem maradunk egyedül. Ez biztos, hiszen Jézus cselekvésre szólít, de azt is hozzáfűzi, hogy: „nélkülem semmit sem tudtok cselekedni." (Jn 15,5)

És vele? Csak vele érdemes? Igen, hisz Ő mondta: „Aki nincs velem, az ellenem van, és aki nem velem gyűjt, az tékozol." (Lk 11,23) Nélküle tényleg azt tesszük, amit előbb-utóbb meggyűlölünk.

Tegye bennünk maradandóvá Isten ezt az Igét. Államalapításunkra emlékezve kérjünk tőle olyan vezetőket; neveljünk olyan gyermekeket, válasszunk olyan társakat, barátokat, Jézust követő testvéreket, akikkel együtt tudjuk imádkozni: „Legyen meg a te akaratod!" Ámen