Istentisztelet 2023. április 10-én

 

 

(Dr. Kereskényiné Nemes Lívia)

 

Húsvéthétfő

 

Lekció: Lk 24,13-36

Textus: Lk 24,15

Énekek: 47/1, 517 végig [ÚJ é.k.], 352/1, 355/4, 436/5, 463-466, 514/1 [ÚJ é.k.]

 

Kedves Testvérek!

 

Kleopás, és a másik. Jézus két tanítványa. Nem a 12 apostol közül kettő, hanem a bővebb tanítványi kör tagjai közül: ketten. Vasárnap délután valószínűleg hazafelé sétáltak a Jeruzsálemtől 10 km-re lévő Emmausba.

Útközben beszélgettek. Volt miről, hiszen aznap hajnalban két asszony üresen találta Mesterük, Jézus sírját. Elfutottak az apostolokhoz, de azok üres fecsegésnek tartották amit mondanak, és nem hittek nekik. Péter ugyan elszaladt a sírbarlanghoz, és tényleg csak a halotti lepleket találta ott, de többre nem jutott, mint hogy elcsodálkozott.

Emmaus felé tartva ezekről beszélgetett Kleopás és a társa.

A rómaiak félholtra korbácsolták a Mesterüket. Jézus még a keresztjét sem tudta elvinni a vesztőhelyig. Összeesett. A légiós kivégzőosztag a tömegből ráncigált be valami cirénei Simon nevű embert. Annak kellett felvinnie a Golgotára Jézus keresztfáját. Jézust felszegezték és meghalt. Utolsó szavai ezek voltak: „Elvégeztetett." A Nagytanács egyik tagja, Arimátiai József felajánlotta a családi kriptáját. Ott helyezték el a holttestet. De hová tűnt?

Kleopás és tanítványtársa újra meg újra végigbeszélik az egészet, de semmire nem jutnak.

Fél szemmel eddig is észlelték, hogy valaki együtt megy velük az úton, de most közelebb jön hozzájuk. Ez így szokás. Ha jóindulatú ember, miért ballagna egyedül? Társaságban jobban telik az idő. A közelükbe lépdelő férfi Jézus volt. De nem ismerték fel. „Látásukat azonban mintha valami akadályozta volna, hogy ne ismerjék fel őt."

Szoktunk-e így járni?

Jézus közelében, de „jézustalanul".

Jártunk már így? Istenről, Jézusról, valamelyik bibliai történetről gondolkodtunk. De Jézus közelségét nem fogtuk fel. A bennünk élő Szentlelkét nem kérdeztük. Magunk akartunk rájönni egy nagy bibliai kérdés magyarázatára. Többször felidéztük magunkban a hallott, vagy olvasott sorokat. Csűrtük-csavartuk a szavakat. De nem, és nem! Nem értettük. Nem adtunk időt a Szentléleknek, hogy elénk adja a legegyszerűbb magyarázatot.

Kleopásék útitársa megszólította őket: „Miről beszélgettek egymással útközben?"

Megálltak. Ez a melléjük ért vándor eddig is hallhatta, miről beszélgetnek. Kleopás visszakérdez. Kicsit udvariatlanul: „Te vagy az egyetlen idegen Jeruzsálemben, aki nem tudod, mi történt ott ezekben a napokban?"

Jézus belemegy a játékba.

Megint Ő kérdez: „Mi történt?"

Jézus mindig kíváncsi arra, hogy meddig jutottunk.

Érdekli, hogy hol járunk a hitünkben?

Érdekli, hogy mennyire érdekel minket az, amit az istentiszteleten hallottunk - Róla?

Érdekli, hogy tovább gondoljuk-e azt, amit megtudtunk Róla?

Érdekli, hogy csak meghallgatjuk, vagy hallgatunk Rá?

„Mi történt?" - kérdezte Jézus két tanítványát, akik még mindig nem tudták, kivel beszélnek.

Ha titeket kérdeznének, mit mondanátok?

Hogyan válaszolnátok egy kis cserfes gyereknek, ha megkérdezné tőletek, mi történt Jézussal? Azt mondanánk: megfeszítették, meghalt, de feltámadt. És ha - ahogy a kisgyerekek szokták - tovább kérdezne: De miért? Hogy folytatnátok?

Ilyen komoly, ennyire a miénk Jézus kérdése: „Mi történt?"

Mondd el! Mert azért vagy a tanítványa, hogy menj el, és tanítsd meg, mi történt Jézussal húsvétkor! Legyen elmondani-valód! Legyen egyszerű, de tökéletes mondanivalód Jézusról!

A két tanítvány együtt mondott el mindent, amit fontosnak tartottak: A Názáretből származó Jézus nagy próféta volt. Azt tette, amit szólt. Isten és az egész nép tanúja ennek. De, sajnos átadták a főpapoknak és a politikusoknak, akik aztán kijárták, hogy a római helytartó kimondja rá a halálos ítéletet. Jézust pedig megfeszítették. Aztán ezzel zárják szűkszavú összefoglalójukat: „Pedig mi abban reménykedtünk, hogy ő fogja megváltani Izráelt."

Kleopás és barátja olyan beszámolót tartott, mint a Kossuth rádió hírösszefoglalói. És hozzátették a saját véleményüket. Csalódtak. Azt remélték, hogy Jézus váltja meg Izráelt. Ebből nem derül ki, hogy mit értettek megváltás alatt. Politikai értelemben gondolták, hogy a csodatévő Jézus felszabadítja Izráelt a megszállás alól? Vagy azt hitték, amit mi már tudunk: Jézus a bűneikből váltotta ki őket?

A kihunyt reménységük arra utal, hogy Jézusban saját vágyaik beteljesítőjét látták.

Mindegy, hogy mikor él, az ilyen tanítvány mindig csalódni fog Jézusban. Nem is Benne, hanem abban a Jézusban, akit ő képzelt magának.

Kleopással és társával az volt a baj, hogy annyit láttak, annyit fogadtak el Jézussal kapcsolatban, amit ész érvekkel, tények felsorolásával bizonyítani lehetett.

A halott Jézus korábbi dolgai éltek bennük. Ilyen próféta volt, olyan tanító volt. Nem volt élő Jézusuk.

Nem hitték el azt, amiről Jézus háromszor is beszélt, mielőtt elfogták volna. Kicsúfolják, megkínozzák, megölik, eltemetik, de harmadnapon feltámad. Háromszor jelezte.

A derék emmausi tanítványok a temetésig jutottak. Abból pedig csak annyi következik, hogy vége a hamis reményeknek!

Jó lenne egyszer leülni a Szentlélek társaságában, és összeírni a reményeinket. Az élő reményeinket. Vajon mire alapozzuk őket? Vajon kire alapozzuk őket? Saját magunkra? A legmegbízhatóbb társainkra, embereinkre? A világ vezetőire?

Ezek a remények úgy össze fognak dőlni, mint Kleopásék kártyavára. Mint a Jézus sírjánál kialudt reménység-mécsesük.

Szerencsére Jézus rájuk szól! „Ó, ti balgák!" Ez nem azt jelenti, hogy „buták", hanem szó szerint: gondolat-nélküliek.

A megszólítás után Jézus ugyanebben a hangnemben folytatja: „Milyen rest a szívetek, hogy mindazt elhiggyétek, amit megmondtak a próféták!" Lelassult a szívetek! Leálltak a gondolataitok, befékezett az eszetek, de a szívetek, vagyis a hitetek sem ért utol titeket!

A próféták Jézusról beszélnek! És Jézus átveszi a szót, és Mózestől kezdve az összes prófétáig mondja, és mondja, mit írnak az írások (a mi Ószövetségünk) a Krisztusról, a Messiásról.

A feltámadt Jézus a kezünkbe adja az Ószövetséget. Mi, keresztyének néha azt hisszük, hogy a Biblia első kétharmada a zsidóknak íratott.

Az emmausi úton mendegélő, tanító Jézus Kleopásnak és a másiknak magyarázva figyelmeztet minket arra, hogy gyorsan felejtsük el azt a hamis hitet! Az Ószövetség Jézusra mutat.

A Biblia első lapjától az utolsóig ott van Jézus, az idők egy szakaszában emberré öltözött Isten. Aki nem csak Izráelnek, de a Föld minden népének meghirdeti a szabadítást. Nem a történelmi szörnyűségekből való megváltást, hanem a történelmi szörnyűségek okából, a bűnből való megváltást.

A keresztre feszített, eltemetett, és harmadnapon feltámadt, emmausi tanítványok mellé szegődő Jézus a bűneink miatti pokolból váltott ki minket.

Ahogy Kleopást és társát. Mindenkit, aki hajlandó végighallgatni Jézus tanítását.

A két tanítvány estére meghívta vacsorázni a velük tartó idegent. Jézus „asztalhoz telepedett velük, vette a kenyeret, megáldotta, megtörte és nekik adta." Ekkor ismerték fel Őt; „a kenyér megtöréséről".

Jézus pedig eltűnt. Nem sokáig. Mert a két tanítvány nyomban felkerekedett és visszament Jeruzsálembe. Ott, hozzájuk hasonló tanítványok társaságában megtalálták a Júdás nélküli tizenegy apostolt. Igyekeztek mindent elmondani, ami az utóbbi órákban történt velük, és - most már tudják -: Jézussal. De nem fejezhették be, mert „Miközben ezekről beszélgettek, maga Jézus állt meg közöttük, és így köszöntötte őket: Békesség nektek!"

Húsvét másnapján nem Kleopás és nem mi hívjuk meg Jézust. Ő terített nekünk asztalt. Úrvacsorára.

Jertek mindnyájan, akik hiszitek, hogy az őszinte bűnbánatainkat meghallgató, bűneinkből megváltott Jézus az utóbbi percekben is mellénk szegődött, és velünk tartott. Kenyeret és bort kínál. Azért, hogy higgyük, hogy a szent gyülekezetben, ahol Ő is jelen van, a kenyér és a bor magunkhoz vételével megerősödik a hitünk abban, hogy Szentlelke által továbbra is velünk tart, és végigvezet bennünket az igaz reménység útján! Ami földi életünk után az Ő országába vezet. Ámen