Istentisztelet 2019. május 30-án

Áldozócsütörtökön

ApCsel 1,4-11

Szeretett Testvérek!

Lehet-e rangsorolni az egyházi ünnepeket? Maradjon megválaszolatlan a kérdés. Én magam legalábbis nem merném egyiket a másik elé helyezni. Mármint az ünneplés, az emlékezés, az öröm tekintetében.

Ettől függetlenül merem állítani, hogy ha mégis felelnénk a kérdésre, és sorba állítanánk az ünnepeinket, Krisztus mennybemenetele a vége felé kerülne. Sokan összetévesztik Nagycsütörtökkel, az utolsó vacsora napjával. Végül is: csütörtök, csütörtök.

Ma este kérjük meg a pünkösdkor ünnepelt Szentlelket arra, hogy tegye maradandóvá bennünk áldozócsütörtök szépségét!

Mi történik, amikor elbúcsúzunk valakitől? Felemlegetjük az együtt töltött időt. Még akkor is, ha rövid volt. Mondjuk így: Kösz, hogy meghívtatok az esküvőtökre. Igazán jól éreztük magunkat. Jó volt osztozni az örömötökben. Vagy: Remekül sikerült ez a kirándulás. Örökké emlékezni fogok rá. A kézfogás, ölelés közben megígérjük, hogy tartjuk a kapcsolatot. Néha annyira komolyan vesszük, hogy mindjárt hozzátesszük: Ahogy hazaérkezünk, hívni foglak! És mik az utolsó szavak? Megbeszéljük a következő találkozás időpontját.

Jézus ugyanezt tette a tanítványaival. Összefoglalta, mi következett be már azok közül az ígéretek közül, amiket korábban tett. Aztán „megbízást adott az apostoloknak, akiket kiválasztott". Megígérte nekik, hogy kapcsolatban marad velük. Végül, angyalai közölték a fölfelé tekintő tanítványokkal: „Ez a Jézus, aki felvitetett tőletek a mennybe, úgy jön el, ahogyan láttátok őt felmenni a mennybe." Jézus tehát gondoskodott róla, hogy megtudják: fognak még találkozni.

Miért volt szükség a mennybemenetelre? Miért nem maradt itt Jézus? Mi is találkozhatnánk vele, megérinthetnénk a gyógyító kezét, és halat kapnánk tőle vacsorára.

Szóval: Miért ment el? Számos oka volt rá.

A földi Jézusnak mennyei Krisztussá kellett változnia. Azzal, hogy felemeltetett, láthatóvá tette, hogy szolgálati területet váltott. A földön befejezte a munkáját, most az Atyához tér vissza, ahol továbbra is értünk „dolgozik". Pál apostollal íratta le: „Krisztus Jézus az, aki meghalt, sőt feltámadt, aki Isten jobbján van, és esedezik is értünk." Nem tudom, hogy vagy vele, de értem nagyon sokat esedezik. Ott, a mennyben. Az Atya jobbján. Minden megvallott bűnömet elé teszi, és elmondja, hogy azért, és azért is meghalt a kereszten. Isten pedig megbocsátja a bűneimet. Azért, mert Krisztus elhordozta azt a vétkemet, amiért rám haragudott az Atya. Abban biztos lehetek, hogy azért, amit megbántam, megvallottam és bocsánatot kértem, azért többé már nem haragszik rám. Még talán örül is nekem, örül velem, amikor látja a sikeres erőfeszítéseimet, mi szerint többé én sem akarom elkövetni a már megbocsátott bűnesetet.

Jézus elment. Miért? A mennybe ment, és maga mögött hagyta az ellenségeit, hogy elé menjen az angyalok üdvözlésének. Itt végigszenvedte a kereszt fájdalmait, ott átveszi a dicsőség koronáját.

Elment tehát, hogy istenségét bizonyítsa. A mennybemenetel a feltámadás koronája. Jézus Krisztus, a betlehemi istállóban született fiúgyermek: Isten egyszülött Fia. Mindenkor volt, és örökké lesz. A mennyei örök életbe pedig Jézus mindenkit meghívott, aki tudja és hiszi miért feszíttetett meg; tudja és hiszi, hogy feltámadt; tudja és hiszi, hogy a mennyekben van, és maga helyett elküldte önmaga másik valóságát: Szentlelkét.

Értjük, hogy miért ment el. Elfogatása előtt előre jelezte, és még hozzátette, hogy „ha nem megyek el, a Pártfogó nem jön el hozzátok, ha pedig elmegyek, elküldöm őt hozzátok". (Jn 16,7)

De miért cseréli le magát a Pártfogóra - ahogy Ő nevezi az Atyával és Vele, Jézussal egyenlő Szentlelkét - az igazság Lelkére (Jn 14,17)? Az is kiderül. János evangéliumából olvasom a magyarázatot, amit szépen előadott a tanítványoknak: „Még sok mindent kellene mondanom nektek, de most nem tudjátok elviselni; amikor azonban eljön ő, az igazság Lelke, elvezet titeket a teljes igazságra; mert nem önmagától szól, hanem azokat mondja, amiket hall, és az eljövendő dolgokat is kijelenti nektek." (Jn 16,12-13.)

Ezek szerint, bár Jézus mindent kijelentett nekünk, de azt sem a tanítványok, sem az Egyház nem képes felfogni. Ezért volt szükség a „cserére". Csak Isten tudja miért, de a Szentlélek az, aki „elviselhetővé" teszi, rávezeti a tanítványokat a teljes igazságra. Érthetővé teszi azt, amit Jézus lehozott a mennyből és átadott nekünk.

El sem tudom képzelni, mi lenne Szentlélek Isten nélkül. Okoskodnánk a Biblia fölött. Így is megtesszük, azért van annyi felekezet és felekezeten belüli értetlenkedés. Jézusnak ugyanazt a példázatát így érti az, aki a betűn sem enged változtatni, és úgy érti az, aki a betűhöz ragaszkodik, de már új fordítást olvas. És megint eltérő annak a véleménye, aki többet enged a Szentléleknek, mint a betűnek, és a megmásíthatatlanná betonozott emberi műveknek, az enciklikáknak, a hitvallásoknak.

A mennybemenetel után tíz nappal elküldött Szentlélek táplálja azt a reménységet, a békességet és az erőt, amit Jézus ültetett. Ő, a Szentlélek győz meg arról a bűnömről, amit Jézus annak minősített a tanításaiban.

Jézus tehát elment, és elküldte Lélek-saját magát. Elvitte harminchárom évét, hogy ideadhassa az azóta, kb. 1986 éve velünk lévő Lelkét. Elvitte a testben, egyszerre egy helyen jelenlévő személyét, hogy Lelkével mindenhol, bárhol megjelenhessen, élhessen, folyamatosan létezhessen. Ahogy a sírja képtelen volt magában tartani Jézust, úgy a föld sem tudta visszatartani attól, hogy visszatérjen az Atyához.

Elérhetjük ott? A Héberekhez (zsidókhoz) írt levél szerint: igen!

A Mennybemenetel csütörtökön ünnepelt napján majd kiszúrja a (szemünket) lelkünket, amit a 4. fejezetben olvasunk: „nagy főpapunk van, aki áthatolt az egeken, Jézus, az Isten Fia". Főpap? Igen! Milyen? Nos: „nem olyan főpapunk van, aki ne tudna megindulni erőtlenségeinken, hanem olyan, aki hozzánk hasonlóan kísértést szenvedett mindenben, de nem vétkezett."  Ez tetszik! Végre egy pap, aki nem keveredett botrányba! Aki miatt nem csökken a hívek száma! Ilyen pap kell nekünk, aki nem vétkezett! Segít nekünk az Istennel egyenlő Fiú-főpap? Csak Ő segíthet! Akkor: Mit tegyünk? Befejezem a levélrészletet: „Járuljunk tehát bizalommal a kegyelem trónusához, hogy irgalmat nyerjünk, és kegyelmet találjunk, amikor segítségre van szükségünk." (Zsid 4,14-16)

Jézus trónusát a Szentlélek közvetítésével lehet elérni. Ő visz oda. Átadod magad neki, Ő, a Szentlélek pedig felemel Jézus trónusáig. Mindent odaadhatsz, kiboríthatsz előtte. Amibe belegabalyodtál, segít levágni rólad. Ami nyomaszt, amitől félsz kitöröli az álmaidból, a szemedből, a füledből. Csak vitesd el magadat odáig a Szentlélekkel! Ezért is meg kellett történni a Jézus - Szentlélek cserének.

Vissza kellett térnie, mert szükségünk van rá a tárgyalásokon. Az Atya mellett a mennyekbe visszatért Jézus az ügyvédünk. A mennydörgés fiából szeretett tanítvánnyá szelídített János evangélista leveleket is írt.

Az egyikben az összetört, magát szégyellő keresztyént (olyat, mint én és te) inti, és azonnal vigasztalja: „ne vétkezzetek; ha pedig vétkezik valaki, van pártfogónk az Atyánál: az igaz Jézus Krisztus". (1Jn 2,1)

Nincs itt semmiféle felhatalmazás, engedékenység! Ne vétkezzetek! Ez az első. A vétek azonban a nyomunkban jár. Súg, rábeszél, követelőzik. És engedünk neki. Magunkra vesszük. Elkövetjük. Aztán összeroskadunk: Pedig nem akartam! Megint haragszik rám Isten. Ki fog engem megvédeni? Engem, aki már megint azt csinálom, ami miatt a tükörbe köpök. Jogos a büntetés, el fogok veszni. Kárhozatra jutok. Vagy... vagy mégsem? Nem! Ezért a folytatás: „ha pedig vétkezik valaki, van pártfogónk az Atyánál: az igaz Jézus Krisztus".

Istennek legyen hála - könnyebbül meg a vétkező keresztyén atyafi, és lány. Van „pártfogónk az Atyánál: az igaz Jézus Krisztus". Várjunk csak! Hát akkor, nem a Szentlélek a pártfogó, hanem Jézus? De, és de! Jézus a mennyben, a Szentlélek pedig itt a földön, illetve imáinkkal állandó oda-vissza úton föld és menny között a pártfogónk, segítőnk, ügyvédünk. Ismét egy remek példa arra, hogy a Szentlélek és Jézus egyek. Plusz: az Atya. Hárman. Szent - hárman. Ők a: lényegükben egységes Szentháromság.

Jézus tehát nem csak üldögél az Atya jobbján és ott jókat beszélgetnek. Jézus a Szentlelkét elküldve, és Vele a mi könyörgéseinket állandóan fogadva, éjjel nappal dolgozik. Az én bűneimről tárgyal az Atyával. És a te bűneidről. Egyenként megbeszélik mi volt az. A mindenit: halált érdemlő. Kárhozatra méltó. Közben emlékeznek a golgotai keresztre. Arra, amin ott maradt az én bűnöm, és a te bűnöd. Tartoztunk volna eleget tenni érte az Atya előtt, de nem sikerült. Egyik esetben sem. Olyan mértékű és mennyiségű bűnt gyűjtögetünk folyamatosan, amik miatt képtelenek vagyunk kibékíteni a mi Atyánkat.

Jézus megteszi. Mert a közöttünk lévő, bennünk élő Szentlélek eszünkbe juttatja őket, megbánjuk, majd megvalljuk őket. Még ebben is segít „a Lélek is a mi erőtlenségünkön. Mert amiért imádkoznunk kell, nem tudjuk úgy kérni, ahogyan kell, de maga a Lélek esedezik értünk kimondhatatlan fohászkodásokkal." (Rm 8,26)

Hát ezért jó, hogy Jézus elment, és gondoskodott arról: hogyan tovább?

Vele, a pünkösdi Szentlélekkel! Vele, az Atyánál értünk közbenjáró Jézussal! Ámen.