Istentisztelet 2020. április 5-én

Videó: kattints a képre!

 

(Dr. Kereskényi Sándor)

 

Istentisztelet /interneten.../

 

Böjt 6. Virágvasárnap - 2020. április 5-én

Lk 19,29-38 és Józs 5,1-8

 

Szeretett Testvérek!

 

Hogy telt a tavalyi, virágvasárnap? Emlékszünk rá? Egy évvel ezelőtt ilyenkor elkezdődött már a húsvéti bevásárlás? Akkor, böjt utolsó, húsvét előtti vasárnapjára kiszámoltuk már, hány vendégre számíthatunk az ünnepek alatt?

Miről szóltak a virágvasárnapi prédikációk? Biztos volt benne szamárcsikón Jeruzsálembe bevonuló Jézus, hozsannázó tömeg, pálmagallyak, útra terített ruhák. Azon kívül? Nem emlékeztek rá? ... Én sem. Visszakereshetném, de ha így spontán rákérdeznétek, úgy, mint én most - rátok, zavarba jönnék.

Könnyebb dolgom lenne, ha azt kérdeznétek, mi nem volt a tavalyi, virágvasárnapi prédikációkban. Az, ami most irgalmatlan erőfeszítéseket tesz arra, hogy a húsvét ne az legyen, aminek lennie kell. Nem volt benne „járvány", „vírus", „karantén".

Mondjuk: a világ, Európa, benne Magyarország, abban Szeged elnyomó többsége számára húsvét régóta nem az, amiért lett. Nem a Feltámadás, az örök életre kiállított biztosítás ünnepe, hanem a szabadságnak, a locsolkodásnak, az evésnek, az ivásnak, és az ivásnak... három, sőt nem régóta: négy napos hagyományparádéja.

Most azért más lesz. Nekünk is. Nekünk, akik legalább egy (nagy)péntek este, és egy vasárnap délelőtt erejéig összeszedjük magunkat, és „csak azért is" úgy örülünk majd, ahogy, és aminek nem a hosszú hétvégén keresztül, hanem 365 napig igazán érdemes örülni. Ha csak húsvétkor, akkor mi is képmutatók vagyunk.

Na, de hol van még a húsvét! Böjt hatodik vasárnapján járunk.

Mit is csinálunk? Hát persze: böjtölünk. Úgy: református módon. Nem előírásoknak, hanem a Szentírásnak engedve. Valami helyett arra fordítjuk az időnket, az érzelmeinket, a pénzünket, és a gondolatainkat, amire nem szoktuk. Mert nem szoktuk meg, hogy ezek a böjti megvonások és böjti ráadások mennyivel jobban kamatoznak, mint a böjttelen harácsolásaink. Időből, érzelmekből, pénzből, gondolatból.

Nos, 2020 virágvasárnapján úgy böjtölünk, mint még soha! Templom nélküli, közösségben hallgatott igehirdetés nélküli, egymásra biccentő, kezet szorító, ölelős, mosolygós találkozások nélküli böjtben van részünk.

Abban is egyedülálló, hogy nem mi választottuk. Soha nem találtunk volna ki ilyen böjtöt! Három hete, március 15-én még egyszer használatos kis kelyhekből ugyan, de: úrvacsoráztunk! Láttuk egymás hitét, bűnbocsánat meghirdetésével feloldozott arcát. Aztán jött a riadó: Ne tovább! Több veszélye van a szent közösségnek, mint az elzárkózásnak.

Azóta csak tapsolunk az ablakban. Orvosoknak, asszisztenseknek, eladóknak, pénztárosoknak, árufeltöltőknek, ételszállítóknak, járművezetőknek, szemétszállítóknak, rendőröknek, mentősöknek, postásoknak, mindenkinek, aki nem tud elbújni. Megérdemlik. Idén márciustól nem úgy nézünk majd rájuk, mint eddig. Megérdemlik a tapsot, vagy azt a tiszteletet, amit nem vesznek a kamerák, de otthon sugározzák a gondolataink és az összekulcsolt kezeink. Melyikőtöknek milyen testi, lelki mozdulatot jelent a taps, úgy ismerjétek el a legveszélyeztetettebbek munkáját!

Ismerek valakit, aki a valaha ismert legnagyobb veszélynek tette ki magát. Élet-halál harcot vívott önmagával. Kettős személyisége volt. Emberi, és isteni. Az emberi gyötrődve nézett saját maga isteni terve elé. Az isteni része jottányit sem engedett az évezredek alatt felépített ütemtervből. Így Ő, az Isten, aki három évtizedre és 3 évre emberré üresítette magát, önként kivégeztette magát a jeruzsálemi kereszten.

Milyen veszélynek tette ki magát? Annak, hogy előző este nem mondja végig az imáját. Ha ott megállt volna, hogy: „Atyám! Minden lehetséges neked: vedd el tőlem ezt a poharat", akkor néhány évtizedre korlátozódna az életünk. De folytatta: „mindazáltal ne úgy legyen, ahogyan én akarom, hanem amint te." (Mk 14,36)

Az Atya Isten meg úgy akarta, hogy Ő maga, Jézus, az emberré lett Isten, dobja oda magát kínzóinak és hóhérainak. Miért is? Mert egyedül így tudta meghosszabbítani a földi évtizedeinket.

Mennyivel? Nem tudom. Mert arra nincs kifejezés. Azt szoktuk mondani: az örökkévalóságig. A halálunk pillanatában kezdünk neki, és... és: nincs vége! Nem ezt az életet folytatjuk (az borzalmas lenne; hogy néznénk ki, és mit tennénk egymással?...), hanem azt, amit majd romolhatatlan testben, szenvedés nélkül, korlátlan boldogságban tölthetünk be.

Őt, ezt az életet garantáló Jézus Krisztust ünnepeljük ma, Virágvasárnap délelőtt.

Eszetekbe jutott már megtapsolni Jézust? Dehogy! Olyan méltatlannak tűnik! Vajon miért? Tapsolunk színésznek, orvosnak, politikusnak, mentősnek, zenésznek, sportolónak,. Ha ők megérdemlik (és sok van, amelyik megérdemli!) akkor: Jézust miért nem tapsoljuk meg?

Azért, mert Ő nem emberi teljesítményt vitt végbe. Amikor annak a szamárcsikónak a hátán leereszkedett az Olajfák-hegyéről és bevonult Jeruzsálembe, akkor bezzeg „megtapsolták"! Ez abból állt, hogy hozsannát kiáltottak neki. Azt jelenti: Ments meg! -, de nem csupán egyszerű segélykiáltásról van szó, hanem imáról, ami tele van reménnyel, örömmel. Így „tapsolták meg" Jézust. Közben zöld ágakat vágtak, virágokat hintettek az útjába, és az a szamárcsikó még leterített ruhákon is átlépdelt.

Így „tapsoltak" akkor, és azért így, mert ők, az akkor még őszintén rajongó ünneplők emberi teljesítményt vártak a csodatévő, galileai tanítótól.

Ha nem csak az emberit, de a rájuk tekintő Istent is észrevették volna Jézusban, nem csináltak volna ekkora felhajtást! Amikor Péter, a tanítványok közül az első kimondta: „Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia." (Mt 16,13), nem volt ott semmi ünneplés, taps, ováció! A felismerést döbbent csend követte. A Jézus kivégzését vezető osztag parancsnoka, az a római százados sem ugra-bugrált, hanem rémülten fakadt ki belőle: „Bizony, ez az ember Isten Fia volt!" (Mk 15,39)

A Bibliában nem olvasunk arról, hogy virágvasárnap ünnep lenne. Nem Jézus rendelte. Az Ősegyház tette azzá, már a 300-as évektől. A római egyház 200 évvel később már körmeneteket tartott ezen a napon. A nép, az istenadta nép aztán ráaggatott mindent a barkaszenteléstől kezdve a kiszejáráson keresztül a villőzésig. Így aztán mi, reformátusok sem tudtunk lemondani róla, bár igyekeztünk visszaszorítani a templomba és beilleszteni a húsvét előtti utolsó felvonásba.

Ez a vasárnap maradjon csak a böjti hetek utolsó vasárnapja! Böjti emlékezés arra, hogy az ujjongásnak, és a megértett örömnek húsvétkor van ideje.

Ez évben, a böjti, két hete bezárt, hat hete tisztogatott lelkekben egyre inkább felsejlik valami. Az, hogy elfelejtkeztünk magunkról! Isten keresztvízzel, konfirmációval, úrvacsorai közösséggel, vagy csak valahol, valamikor, egy villanásnyi megállással, csenddel, érintéssel jelezte, hogy az övé vagy.

A ma olvasott ószövetségi részlet erről szól! Szól, beszél, üzen virágvasárnapon! Arról, hogy milyenek az övéi.

A földjükre Egyiptomból megérkező honfoglalók, Józsué vezetésével átkelnek a Jordán folyón. Száraz lábbal. Mielőtt kigondolták volna, milyen tutajokat, úszóeszközöket lenne jó barkácsolni, Isten kiszárította előttük a folyómedret. Negyven évvel azelőtt, amikor elindultak, a Vörös- tengerrel tett így. Szusszannak egyet. Jerikótól keletre vernek tábort, ahol az Úr arra utasítja Józsuét, hogy készítsen kőkéseket, és metéljék körül Izráel fiait. Emberemlékezet, vagyis Ábrahám ideje óta ez volt a választott nép férfiainak testükön hordozott, Istentől parancsolt megkülönböztetési jele. Negyven évig nem gyakorolták. Mielőtt Jerikó falainál nekiindultak volna a honfoglalás első nagy próbatételének, Isten újra tudatosította közöttük, kik ők: Az Úr választott, megjelölt gyermekei.

Nem tudom, mit hoz ki Isten a világméretűvé duzzadt ijedelemből. De figyelek. Figyelem, mit felejtettünk el.

Figyelem, mennyivel többen tapsolnak, terítenek pálmagallyakat és szórnak virágot Jézus elé, mint az év elején. Figyelem, hányan mennek elé - ki tudja mennyi idő után - újra; és hányan lopakodnak először a közelébe kikutatni: Hátha, mégis igaza van?

Figyelem, hogy az utóbbi két hétben mintha Jézusra terelődött volna a hangsúly. Isten, kereszten kiválasztott, keresztvízzel megjelölt gyermekeiben kezd tudatosulni valami.

Az, hogy a húsvét nem az, aminek a világ ünnepli.

A húsvét a lelkek tapsolása; a hit józan, értő vidámsága.

Jézus örül a hozsannázóknak. Szereti őket, mert tudja, hogy vannak köztük olyanok, akik majd megértik, KI vonult be az életükbe, és MIT hozott nekik.

Az Isten Fia vonult be az életünkbe. Ő állt elénk az isteni ítélethozatal során. Őt sújtotta Isten nekünk szánt haragja. Mit hozott? Harmadnapon pedig bűneink alóli felmentésünket kézbesítette az üres sírnál.

Ennek örömére készít minket virágvasárnap. A zárt templomok ellenére: 2020-ban is!

Ámen