Istentisztelet 2019 augusztus 11-én

Hang: kattints a képre!

 

(Dr. Kereskényi Sándor)

 

Lekció: ApCsel 9,1-9

Textus: ApCsel 9,10-20

 

Szeretett Testvérek!

 

Nem emlékszem, melyik nemzet tartja a magáénak, de valahol állandó közmondásként ismerik a következőt: Bárki meg tudja számolni, hány mag van egy almában, de csak Isten tudja megszámlálni, hány alma van egy magban. Félbe vágom az almát, a két darabot is elfelezem, és pontosan kiszedegetek belőle ennyi és ennyi magot. Sorba rakom őket. Pontosan megmondom neked, hány darabot találtam benne. De! Kiveszem belőle azt, amelyik a legjobban tetszik. Mindent végigcsinálok vele, mielőtt elültetem. Ha megfelelően gondoskodom róla, akkor kibújik a földből, szárba szökken, csemete lesz belőle, megerősödik és meghozza az első terméseit. Én pedig majd akkor tudom megmondani hány alma volt abban az egyetlen magocskában.

Az, hogy meglássuk, mi lesz egy újszülöttből, mire felnő, meghaladja a képességeinket. De az is, hogy megmondjuk a hívő testvérről, hogy mikor, mire használja fel Isten. Magunkról sem feltételeztük, meddig jutunk el az Istenbe vetett bizalom útjain, el egészen az engedelmesség egyre magasabb és magasabb fokozatáig.

A damaszkuszi Anániás sem hitte volna magáról, hogy olyan mértékben sikerül engedelmeskednie Istennek, ami legyőzi minden ész-érvét. Neki kellett megkeresnie az Egyenes utcában lakó Júdás nevű zsidót. Három napja az ő házában imádkozott étlen-szomjan Saul, aki megvakult a Jeruzsálemből Damaszkuszba vezető országúton. Ez a Sault úgy ismerték, mint haragtól és dühtől elvakult véresszájú farizeust. Elhívatásának érezte, hogy felkutassa Jézus követőit, és megkötözve hurcolja őket a fővárosi zsidó bíróság elé.

Damaszkuszi akciója során a város közelében a szó szoros értelmében: vakító fény kényszerítette térdre. (Nem olvasunk róla, hogy a népszerű ábrázolások szerint lóról esett volna le.) Kísérői nem, csak ő hallotta: „Saul, Saul, miért üldözöl engem?" Ki lehet az? Valamelyik damaszkuszi Jézus-követő? Vagy utánuk jött valamelyik jeruzsálemi tanítvány? Mindenesetre hihetetlen ereje van; jó lesz hát, ha tisztelettudóan szólítja meg: „Ki vagy, Uram?" Később így emlékszik a válaszra: „Én vagyok a názáreti Jézus, akit te üldözöl." (ApCsel 22,8) Hát mégis igaz? A zsidó Nagytanács elítélte, Poncius Pilátus halálos büntetést szabott ki rá, eltemették, majd eltűnt a holtteste. Mégsem lopták el, hanem feltámadt? Igen! Hiszen beszél hozzá! Biztos, hogy Ő az! Innentől kezdve csak kérdezni lehet: „Mit tegyek, Uram?" A hang újra felcsendül felette: „Kelj fel, menj Damaszkuszba, és ott megmondják neked mindazt, amit Isten elrendelt, hogy megtedd." (ApCsel 22,10)

Jézus nem ad neki több instrukciót, csak annyit, hogy megtudja, most, vakon hová kell elmennie. Ott majd megmondják neki, mi a dolga.

Ki mondja meg? Saul/Pál még nem tudja. Isten már igen. Az alma magjában látja a gyümölcshozó fát: a damaszkuszi Anániást. Kiemelte a többi magvacska közül, és elkezdett vele beszélgetni. Elültette és öntözgette. „Az Úr megszólította őt látomásban: Anániás!" Miféle „látomásban"? Nem tudom. Jézus annak: látomásnak nevezi azt a jelenetet is, amikor három tanítványa látta őt beszélgetni Illéssel és Mózessel. (Mt 17,9)  Találgatás helyett számomra sokkal érdekesebb az, ahogyan Anániás reagált rá: „Íme, itt vagyok Uram!"

Anániásnak biztos, nem volt még része ilyesmiben. Mégsem ijedt meg. Miért nem? Mert nem érte felkészületlenül. Ha nem is várta, de nem lepődött meg azon, hogy az Úr megszólítja. Azért lehetett ez így, mert ha nem is látomásban, de állandó kapcsolatban volt vele. Kiélezte a hallását Istenre. Rendelkezett azzal az érzékenységgel, ami egy idő után természetessé teszi az Úr „bejelentkezését".

Szeretnéd érzékelni, tudni, biztosnak venni Isten akaratát? Hidd el hát, hogy egyike vagy azoknak, akikben Isten látja a termést! A magban a gyümölcsöt. A hit-kezdeményben a belé vetett bizalom termését.

Gyakorlatilag az történik veled a templomban, mint ami Anániás damaszkuszi házában. Történhet bárhol, bármikor; kész lehetsz arra, hogy Isten elindítson, vagy tovább indítson.

Amikor megszólítanak, válaszolunk rá. Az iskolapadban, mikor félve, mikor jelentkezve, felkészültünk rá, hogy a tanár kérdez tőlünk valamit. A 30-40 gyerek közül éppen velünk akar foglalkozni. A három-négyezer keresztyén közül az Úr Anániást „szólította fel". Miért lenne hihetetlen, hogy a világ milliárdnyi Krisztus-követője közül téged „szólít fel" Isten?

 

Iskolából hazaérkezve, apukám és köztem gyakran zajlott le a következő rövid, de sokatmondó párbeszéd. Ő kezdte: Feleltél? Nem. És: kérdeztek? Ezen jókat derültünk, egészen addig, amíg nem kérte el az ellenőrző füzetemet... Mert más az, ha úgy nem feleltem, hogy nem is kérdeztek, és más, ha nem feleltem, pedig kérdeztek.

Gimnáziumban két olyan tanárom volt (orosz és matematika), akiknél soha nem lehetett tudni, mikor, kire fognak rábökni. Nem a felelés idején, hanem bármikor. Az orosz tanárnő például fel-alá sétálva, Ciolkovszkij élettörténetét feszegetve valamelyikünknek a vállára tette a kezét, és a kiszemelt áldozattól azt kérte, hogy ragozza el jelen időben „az imént hallott" igét. Már az is jó pont volt, ha az állítmányra emlékeztünk. Lestük hát Ica néni minden szavát.

Figyelek-e; figyelsz-e ennyire Istenre? Úgy, mint a damaszkuszi Anániás? Aki nem félt, hanem társasági életet élt. Minden percét az Úr társaságában. Biztosan nem tétlenkedett. Végezte a munkáját, de úgy, hogy az Úr bármikor „felszólíthatta". Felszólíthatta valamire.

Jelen esetben arra, hogy keresse meg az Egyenes utcában a tarzuszi Sault, aki a kiszáradás széléig eljutott böjtjében éppen imádkozik, és szintén látomásban érzékeli, hogy ő, Anániás bemegy hozzá, ráteszi a kezét, minek következtében visszanyeri a látását.

Neked elég lenne ennyi? Felkeresnél valakit, akiről egyébként azt hallottad, hogy azonnal letartóztatja a keresztyéneket, és az elé a rögtön ítélő bíróság elé állítja, aki erősen és negatívan részrehajló a keresztyének esetében? Ugye, megbeszélnéd Istennel? Anániás is ezt tette. Még jó, hogy mondja az Úr, melyik Saulról van szó! Aha! A tarzuszi? Azt nem kell bemutatni! Ő a jeruzsálemi testvérek réme. Sőt, még azt is tudja, hogy megbízólevele van a külföldön, Damaszkuszban élő tanítványok elfogatására. Az Úr türelmesen végighallgatja. Aztán újra szól: „Menj el, mert választott eszközöm ő, hogy elvigye a nevemet..."

Ennyi már elég. Ha ez a bizonyos Saul az Úr eszköze, akkor Anániásnak nem lehet több kérdése. A mostani beszélgetésük véget ért. Anániás megy. Én csak úgy tudom elképzelni, hogy szinte szaladt, mosolyogva rohant a damaszkuszi Egyenes utcába. Az Úr eszközével fog találkozni! Azzal, aki népekkel és királyokkal fogja megismertetni az Úr Jézus nevét.

Anániás jobban értette, mint mi, mit is jelent az, ha valaki az Úr „eszköze". A látomásban elhangzó „eszköz" azt jelenti: kellék. Edény. A tarzuszi Saul, akihez most ő, Anániás igyekszik, nem más, mint Isten kelléktárának szent darabja. Edény, aki harmadik napja feltöltésre vár. Szentlélekkel, küldetéssel.

Anániás beront hozzá, és már így szólítja a számára néhány perce még legfélelmetesebb jeruzsálemi kopót: „Testvérem, Saul!"

Mi kellett ehhez? Annyi, hogy az Úr megindokolja az elbizonytalanodott Anániásnak adott felszólítást: „Menj el, mert választott eszközöm ő, hogy elvigye a nevemet..."

Kedves Anániások, kedves kis Honvéd téri templomban kiválogatott alma-magvacskák! Elhiszitek, hogy küldetésetek van? Isten ma beállította a szenzorodat. Értékeli, szereti, hogy végzed a munkádat otthon és másutt. Most azonban arra kér, lépj ki a saját körödből, foglalkozz kevesebbet magaddal, és figyelj arra, amivel Ő bíz meg!

Elhiszed, hogy van fontosabb annál, mint amit eddig hittél annak? Bízol Istenben annyira, hogy elfogadod tőle az érthetetlent? Ha még nem, kérsz hozzá magyarázatot, vagy a nélkül is: békességet és engedelmességet?

Ki vagy te ott, a padban, a széken? Anániás, vagy Saul/Pál? Anániás vagy, aki megértette, hogy el kell mennie ahhoz, akit Isten választott eszközéül? Indulsz? Saul vagy, aki elfogadja, hogy valakin keresztül azt üzente neki az Úr, hogy vigye a nevét népekhez és királyokhoz? Ismert és ismeretlen, megváltásra szoruló, magabiztos és összeomlott emberekhez?

Gyümölcsöt hordozó magvacskák vagyunk Isten kertjében. A Szentlélek Isten vetett el bennünket. Jézus vére öntözött meg bűnbocsánattal. Az Atya Isten rendelkezik felettünk. Anániások és Saulus/Paulusok felett.

Tegyen bennünket örömhírt vivő, örömhírt elfogadó, továbbadó tanítványokká!

Úgy, mint Anániás, majd Pál apostol, Szentlélekkel feltöltekezve harcoljuk meg harcainkat, végezzük el futásunkat, tartsuk meg Istenbe vetett bizalmunkat!

Tudjátok mi lesz a vége! A Saulból Pállá lett apostol így diktálta le: „...végül eltétetett nekem az igazság koronája, amelyet megad nekem az Úr, az igaz bíró azon a napon; de nemcsak nekem, hanem mindazoknak is, akik várva várják az ő megjelenését." (2Tim 4,8) Ámen