Istentisztelet 2020. február 16-án

Hang: kattints a képre!

(Dr. Kereskényi Sándor)

Lekció: Lk 7,18-23

Textus: Lk 7,19

Szeretett Testvérek!

Jól csináltam? Mindent megtettem? Nem kellett volna többet? Nem kellett volna kevesebbet? Istenem, ő az, akiről beszéltél, vagy rosszul értettem, amit - azt hittem -, Te jeleztél nekem? Folytassam, vagy ennyit bíztál rám? Mindegy, hogyan tovább; mindent elfogadok. Örömmel élek addig, amíg napokat adsz nekem, csak egyszer; csak még egyszer erősíts meg abban, hogy jól választottam! Ilyen kérdések foglalkoztathatták Keresztelő Jánost. Heródes börtönében ült. Szóvá, hallható, feddő szóvá tette a magánéletét. A zsidó fejedelem törvénytelen házasságát. Aztán az összes gonosz tettét a fejére olvasta. (Lk 3,19-20) Heródes nem teketóriázott. Egyéb se hiányzik neki! Így sincs túl magasan a népszerűségi indexe. El kell hallgattatni ezt bőrövvel magára szorított, durva, teveszőr ruhában kiabáló hitbuzgó vadembert, a Jordánban keresztelő prófétát.

Azóta Keresztelő János, Jézus anyjának, Máriának a rokona sötét, nyirkos, piszkos cellában rakosgatja a gondolatait. Naponta kap vizet, és annyi ételt, amitől nem hal éhen. Néha hívathat látogatókat. A tanítványait. Nem tudja, meddig marad a börtönben. Ez a legrosszabb. A szellemi és valóságos értelemben vett kilátástalanság. Nem látja a Jordán folyót, nem kapkodhat sáskák után, nem közelíthet óvatosan a vadméhek telepeihez, ahonnan beszerezte mindennapi betevőjét. És nem látja Őt, Jézust, akire feltette az egész életét. Akiket János a bűneik bocsánatára bemerített a Jordán vizébe, és akik prófétaként tisztelték őt, azokat sietett felvilágosítani: „Utánam jön az, aki erősebb nálam, és én arra sem vagyok méltó, hogy lehajolva saruja szíját megoldjam. Én vízzel kereszteltelek meg titeket, ő pedig Szentlélekkel fog megkeresztelni." (Mk 1,7-8)

Ennek a Keresztelő Jánosnak voltak kétségei? Igen. És „amikor hallott a börtönben Krisztus cselekedeteiről, elküldte tanítványait, és megkérdezte tőle: Te vagy-e az Eljövendő, vagy mást várjunk?" (Mt 11,2-3) Mi pedig nem csóváljuk a fejünket. Nem botránkozunk meg azért, mert Keresztelő János bizonyítékot keres. Mint mindenki mást, Isten őt is érzésekkel, indulatokkal, bűnre, vágyra és kétségbeesésre hajlamos természettel hívta a világra.

Mint engem. Mint téged. Honnan tudom? Onnan, hogy nekem is, neked is voltak, vannak és lesznek olyan kérdéseid, amiket az igehirdetés elején soroltam. Elmondhatom megint? ... Rendben, én elismétlem, de arra kérlek, hogy te pedig gondolj vissza a múltadra, és azzal együtt, ami eszedbe jut, idézd fel magadban azt, hogy mostanában mi foglalkoztat! Mehet? ... Akkor figyelj; kérdezek! „Jól csináltam? Mindent megtettem? Nem kellett volna többet? Nem kellett volna kevesebbet? Istenem, ő az, akiről beszéltél?"

Talált valamelyik? ... Vajon, honnan erednek ezek a kérdések, ezek a kételyek, ezek a kétségek? Azok, amik azt kérdőjelezik meg, amikről azt hittük, megkérdőjelezhetetlenek. Ki akarja felborítani a már szépen stabilizált hitünket, meggyőződésünket? Segítek! Ismerős? „a jó és a rossz tudásának fájáról nem ehetsz, mert azon a napon, amelyen eszel róla, halállal lakolsz." (1Móz 2,17) Ezt hallotta Ádám az Úrtól, az Édenkertben. Biztosan elmesélte az oldalbordájából teremtett segítőtársának, mert amikor Éva a kígyóval beszélgetett, helyesen felelt neki. Mire? A kígyó kétséget ültetgető garázdálkodására. Mi is volt az? Egy ártatlan francia társalkodónő szájába illő, szinte közömbösnek tűnő kérdés: „Csakugyan azt mondta Isten, hogy a kert egyetlen fájáról sem ehettek?" (1Móz 3,1) Ismerjük a folytatást.

Mint ahogyan saját kísértéseink folytatását is. Ismerjük Isten akaratát, véleményét, tiltásait és biztatásait. Biztosak vagyunk a dolgunkban. Aztán jönnek a kérdések. „Jól csináltam? Nem kellett volna többet? Nem kellett volna kevesebbet? Istenem, ő az, akiről beszéltél, vagy rosszul értettem, amit - azt hittem -, Te jeleztél nekem?" Ezek a kérdések akkor törnek ránk, amikor valami változás következik a bejáratott napjainkban. Mint ahogy megtörtént Keresztelő Jánossal. Ezek a bizalom-ingató kérdések akkor bújnak elő a Kísértő, bensőnkben helyet kapott veteményeskertjéből, amikor beszűkülnek a gondolataink. Mint Keresztelő Jánosnak. Valami leláncol, megkötöz, bebörtönöz minket. Kilátástalannak tűnő helyzetbe kerülünk. Az életfunkcióink működnek; eszünk és iszunk, de az elménk, a hitünk fordulatszáma lecsökken, és vegetáló üzemmódba kapcsol.

Keresztelő János ehhez hasonló állapotban hívatja magához, majd küldi Jézushoz tanítványait. Kérdezzék meg tőle: „Te vagy-e az Eljövendő, vagy mást várjunk?" El sem tudom képzelni János tanítványainak az arcát! Az, aki annyi ideje Jézusról beszél; az, aki előkészítette Jézus útját; az Ő Jánosuk, aki Jézus bemerítésekor látta a leszállni Lelket Názáretire, és hallotta a mennyei hangot: „Te vagy az én szeretett Fiam, benned gyönyörködöm", ő bizonytalanodott el? Nem merik megkérdezni tőle. Mennek. Jó helyre mennek. Mert János jó irányba küldte őket a kérdésével. Tanítványai meg sem állnak Jézusig.

A szegedi Házasság Hete utolsó napján 9 óra után jó irányba indultunk. Még 10 előtt (vagy utána pár perccel) megérkeztünk. Odaborítjuk a kérdéseinket Jézus elé. Mindegyiket. Bármiről, bárkiről is legyen szó, bármilyen értelemben, bármilyen sürgősségi fokozatban: Uram, „Jól csináltam? Nem kellett volna többet? Nem kellett volna kevesebbet? Istenem, ő az, akiről beszéltél, vagy rosszul értettem, amit - azt hittem -, Te jeleztél nekem?" Ki tudja, mi minden halmozódott fel a múltunkban. Változtatni már nem tudunk rajta, ezért a múlt ráborítja kétségeit a jelenünkre. Jobb nem is lehetne, hiszen a jelenben van lehetőségünk felkeresni Jézust. Őt, aki azt teszi velünk, amit akkor tett Keresztelő Jánossal. Megvigasztalja a gondterhes szívünket. Jánosnak annyit üzent: „Vakok látnak, sánták járnak, leprások tisztulnak meg, süketek hallanak, halottak támadnak fel, a szegényeknek hirdettetik az evangélium". Ennyi elég volt a börtönben ülő Keresztelő Jánosnak. Minden kétsége elszállt. Ő a Messiás! Jézus az Eljövendő! 60-70 évvel később egy másik János, Jézus tanítványa, szintén fogságban, száműzetésben, egy szigeten írja majd: „Kegyelem nektek és békesség attól, aki van, és aki volt, és aki eljövendő. ... Én vagyok az Alfa és az Ómega, így szól az Úr Isten, aki van, és aki volt, és aki eljövendő: a Mindenható." (Jelenések 1,4.8.) Mi már többet tudunk a börtönben feleletre váró Keresztelő Jánosnál. Számunkra a jövőt is feltárta az Úr. Heródes, a szép Salomé kedvéért lefejeztette Keresztelő Jánost. Az Útkészítő nem érhette meg a golgotai keresztet, nem találkozhatott a feltámadt Jézussal. Nem láthatta, ahogy felemelkedett, és előre ment helyet készíteni számunkra. Mi ebben a hitben élünk. És mégis: támadnak a kétségek, a kételyek. A felől is kérdezünk, ami felől egyszer már meggyőződtünk. Hittünk.

Az úrvacsora vétele előtt Jézus nem bánja, ha úgy teszünk, mint Keresztelő János. Darabszámra nyilvántartja az összes kételkedésünket. Segítőkészen figyeli bizonytalankodó aggodalmainkat. Várja, hogy jánosi bizalommal megkeressük, valahogy így: Mindegy, hogyan tovább; mindent elfogadok Uram. Örömmel élek addig, amíg napokat adsz nekem, de könyörgök: erősíts meg abban, hogy jól választottam!"

Jézus nem kérdőjelezte meg Keresztelő János hitét! Visszaüzent neki. Ne félj hát! Jézus nem olyan, mint azok a kegyes testvéreink, akik azt hiszik, birtokában vannak valami hitmérő eszköznek. Ne törődj velük! Menj el Jézusig, borulj le előtte, és ostromold a kérdéseiddel! A válaszaitól épül tovább az a személyes hited, ami nem olyan, mint másé. Olyan, mint senki másé! Személyes hit, mert Jézussal alakítod ki, amikor a tűzben megedzett tapasztalataidat, tőle kapott válaszaidat kiemeled a Jézussal történt találkozás olvasztótégelyéből.

Jézus azzal fejezte be mondandóját, és így küldte vissza Keresztelő János tanítványait a börtönben ülő prófétához: „boldog, aki nem botránkozik meg énbennem.". János nem ütközött meg Jézusban. Nem csalódott benne. Jézus az volt, akinek kezdettől gondolta. Akinek kezdettől hitte.

Eszembe jut az író (Márai S.) mondata: „Nincsen 'csalódás'. Csak rossz diagnózis van." Keresztelő Jánost valami helytelen diagnózis kísértette meg. Jézus korrigálta a látását, ami után kiderült, hogy nem kellett csalódnia. Vizsgáljuk meg, aztán, az isteni vizit után Jézussal értékeljük újra saját kórképeinket!

Ha nem akarunk csalódni abban, amit a múltban az Ő beleegyezésével vittünk végbe, és a jelenben velünk él, ne késlekedjünk! Ahogy jelentkezik a kétség, ahogy elbizonytalanodik a korábban tőle kapott meggyőződésünk, azonnal induljunk hozzá!

Elbizonytalanodtál? Nem olyan Jézus, amilyennek te festetted le magadnak? Nem teljesíti azonnal a kéréseidet? Nem gyógyítja meg téged és/vagy azokat, akikért imádkozol? Nem talál neked jobb állást? Nem emeli a fizetésedet, a nyugdíjadat? Változott a férjed, a feleséged? Nem olyan, mint aki öt, tíz, ötven évvel ezelőtt volt? Más az igazság, mint az illúzióid? Tényleg úgy akarsz boldog lenni, hogy hazugságokkal veszed körül magadat?

Menj oda Jézushoz! Vidd magaddal, és borítsd elé az összes kétségedet! Ostromold Őt az igazságért! Azzal, hogy felé, hozzá mész, már az akármekkora hitedet, vagyis: a belé vetett bizalmadat tanúsítod. Ő pedig egyszer azt mondta azoknak, akik hittel keresték fel: „Ha ti megtartjátok az én igémet, valóban tanítványaim vagytok; megismeritek az igazságot, és az igazság megszabadít titeket." (Jn 8,30) Kétség, kétely helyett: igazság. Magát Jézust kapod a lelkedbe! Őt, aki az út, az igazság, és az élet!

Légy boldog Vele!

Kedves Házaspárok! Legyetek boldogok - Vele! Ámen