Istentisztelet 2015. március 29-én

Virágvasárnap

(Kereskényi Sándor)

Lekció: Jn 12,12-19

Textus: Jn 18,19-23

Szeretett Testvérek!

Mind a négy evangéliumban olvashatunk arról, amint Jézus, kivégzése előtt öt nappal, szamárcsikó hátán ülve érkezik Jeruzsálembe. Erre a bevonulásra emlékezünk Virágvasárnap. Olyan hatalmas, pálmaágakat lengető, felsőruháját a poros útra terítő lelkes tömeg fogadta, hogy ellenségei nem merték letartóztatni.

Könnyű Jézust tömegben fogadni. Könnyű őt dicsőíteni; felszabadító érzés örülni neki, amikor nem egyedül kell elé menni. Tömegemberként különösebb kockázat nélkül lehet őt királynak, vagyis feltétlen Urunknak vallani. Nem „Uramnak", hanem a többes szám biztonságából: „Urunknak".

Az előző megállapításokból adódnak Virágvasárnap kérdései: Miként fogadom Jézust, amikor bevonul az élet-terembe? Meddig tart; befolyásolható-e az iránta érzett odaadásom? Beszélek-e arról, amit a megjelenése jelent a számomra? Elmondom-e, amit tőle hallottam a Bibliából, az igehirdetés során?

Az idei Virágvasárnap délelőttjén, ennek az utolsó kérdésnek a kihívásával találkozva kérjük Istent arra, hogy rántsa le a leplet a Jézust fogadó, mindenkori hangulatunkról! Érzelmes, hangulatfüggő, virágvasárnapi-, vagy életünk végéig hitvalló, Jézusról bizonyságot tevő keresztyének vagyunk? A kérdés még egyszer: Elmondom-e, amit tőle, Jézustól hallottam, értettem meg a Bibliából, az igehirdetés során? Elmondom-e akkor is, ha nem keresztyén testvéreim előtt, hanem a Jézust, az élet minden területéről kiirtani akarók előtt kell szólnom az én Uramról? Kíván ilyet az én Uram; a te Urad? Igen! Már az őt faggató Annás, korábbi főpapnak is azt ajánlotta, hogy ha kíváncsi arra, mit tanított, forduljon azokhoz, akik hallgatták: „Kérdezd meg azokat, akik hallották, mit beszéltem nekik: íme, ők tudják, mit mondtam."

Mi történt addig, amíg az immár megkötözött Jézus ezt a választ adta Annásnak, és e kihívás elé állította mindazokat, akik hallottak és tudtak arról, amit Ő, Jézus a jeruzsálemi Templomban és a vidéki zsinagógákban tanított? Miután a templomszolgák, és fél sereg római katona, Júdás tüsténkedésével, a Gecsemáné kertben rajtaütött a tanítványi csapaton, és elfogták Jézust, először Annás elé hurcolták. Évtizedek óta Annás volt Jeruzsálem legbefolyásosabb embere. Jézus serdülő kora idején volt a főpap, de a római hatóságokkal együttműködve, vesztegetést elfogadva, pénzét a korabeli brókerekre, vámszedőkre bízva, olyan hatalmas vagyont halmozott fel, minek segítségével mind a négy fiát beültette a főpapi székbe. Az események idején éppen a veje, Kajafás volt a legmagasabb egyházi hivatalt betöltő főpap, aki, természetesen, teljes mértékben apósa, Annás hosszú pórázának a végén táncolhatott. (Az evangéliumban Annásról is, mint főpapról olvashatunk, de ez gyakorlatilag csak a volt főpapnak kijáró megszólítást jelenti.)

A templomszolgák nagyon jól tudták, hogy ki dirigál; ezért vitték Jézust először Annás, a háttérből, tényleges hatalmat gyakorló szadduceus vezető elé. Annás gyűlölte Jézust. Egyrészt azért, mert Jézus híre megmozgatta a jeruzsálemi tömeget, és az ilyen megmozdulásokban, Annás római barátai, üzlettársai mindig veszélyt szimatoltak. Volt okuk rá, hiszen nemrégiben történt, hogy Jézus még egy okot adott Annás gyűlöletére. Az áldozati állatokat, pénzváltók felügyelete mellett árusító vállalkozást a szó szoros értelmében felborította Jézus, amikor a Templom udvarán szétkergette az állatokat, és felborogatta a valutázók asztalkáit. Az Annás által futtatott üzlet jelentős tekintély-, és pénzveszteséget könyvelt el azon a napon.

Jézus kihallgatása során Annás égbekiáltó jogsértést követ el. A volt „... főpap pedig tanítványai és tanítása felől kérdezte Jézust." A zsidó joggyakorlat szerint szigorúan tilos volt olyat kérdezni a vádlottól, ami terhelően hatott volna rá. Jézus ezzel szembesíti Annást, amikor elmondja, hogy nyilvánosan tanított, tehát ne őt kérdezze, hanem azokat, akik hallgatták. „Kérdezd meg azokat, akik hallották, mit beszéltem nekik: íme, ők tudják, mit mondtam." Jézus ragaszkodott a törvényes eljáráshoz. Annás, akinek kötelessége volt az eljárás tisztaságának felügyelete, megkerülte a rendet. Nem törődött azzal, hogy mi módon talál minél több bizonyítékot ahhoz, hogy még az ünnep sabbathjának kezdete, vagyis péntek naplemente előtt végezzenek ezzel a felforgatóval! Jézus jól tudta, hogy nem írhatja át a koncepciós per forgatókönyvét. Tisztában volt vele, hogy vádlói nem fognak előcitálni olyan tanúkat, akik bátran, tisztán és érthetően elmondják azt, amit tőle, Jézustól tanultak. Az öreg János evangélista viszont szükségesnek tartotta feljegyezni (Vajon Pathmosz szigetén száműzetésben, vagy még, mint efézusi püspök?), és így az utókor elé tárni ezt a jézusi elvárást; a mindenkori tanítványok iránti isteni igényt: Aki ismeri Jézust, az számoljon azzal, hogy tanúként bármikor beidézhetik azok, akik a Mestert bármely korban tömegek izgatásával, államellenes magatartással, Isten káromlásával vádolják!

Jézus Szentlelke, szegedi tanítványaiban, ebben a templomban, 2015 virágvasárnapján egyenként megfogalmaztatja a kérdéseket: Miként fogadom Jézust, amikor bevonul az élet-terembe? Úgy, mint akiről tudom, hogy számít rám, mint kijelentései, tanúságot tévő hallgatójára? Meddig tart ki, és mikor változik befolyásolható lagymatagsággá az iránta érzett odaadásom? Addig, amíg hallgatom, vagy az idegen hatásokat kizárva, tudatosan elevenen tartom magamban a mellette való kiállásomat? Beszélek-e arról, amit a megjelenése jelent a számomra, vagy inkább - különböző érvekkel meggyőzve magamat -, inkább hallgatok róla? Elhallgatom Őt mások előtt, és elhallgattatom magamban Őt, az Igazságot...

„Kérdezd meg azokat, akik hallották, mit beszéltem nekik: íme, ők tudják, mit mondtam." - válaszolta Jézus Annásnak. Ebben a feleletben azonban mi is ott vagyunk, ráadásul, mint főszereplők! Mert az Annás előtt elő vádlott názáreti Mester ránk is céloz, mai Jézus-hallgatókra, Krisztus-követőkre! Elmondom-e, amit tőle hallottam a Bibliából, az igehirdetés során?

Azon a kihallgatáson, a minden hájjal megkent, opportunista, korábban regnált, de tényleges hatalmát még mindig élvező főpap jelenlétében egyvalaki reagál a megkötözött Jézus mondatára. „... az ott álló őrök közül az egyik arcul ütötte Jézust, és így szólt: Így felelsz a főpapnak?" Összerezzenünk. Jézust arcul ütni? Ki képes erre? Az Annás környezetében modort tanult szolga. Az, akinek a szolgalelke parancs nélkül is üt. Mert ezt látta. Ő, a szolga azt vallja, amit az összelopott pénzéből neki filléreket odahajító kenyéradója hisz. Akkor is, ha tudja, hogy annak a Jézusnak van igaza, aki éppen a törvény adta jogát védi. Neki, a szolgának azért jár dicséret, ha védekezni nem tudó embert bánt. Neki nincsenek érvei, de vannak szolgatársai. Ez a szolga, szemtől szemben állva Jézussal, egy szót nem merne szólni, de így, vélt erejével hősködve, az őt erősítő szolgatársakat maga mögött tudva, arcul csapja az Isten Fiát.

Milyen szomorú, hogy a nem Jézus, hanem az Annás-félék szaván, környezetében felnevelkedett emberek nagy-nagy többsége ma sem tud szakítani a múltjával! Hányan csapják ma arcul Jézust úgy, mint az a szolga, Annás házában! Aki nem tartozik abba a csapatba, akit ők szolgálnak, akit ők tartanak első számú ország-világ vezetőnek, annak könyörtelenül nekiesnek. A Jézus igazát képviselő, megélő, mellette kiálló érvelőket gyengének tartják, és ütik, ahogy', amilyen módon tudják, ahol érik.

Nem változott a világ. A szolgalelkű, mindenek előtt, választott vezetőik szavait leső, mozdulatukra azonnal ugró emberek mindig többen voltak és lesznek, mint azok, akik a megkötözött Jézus mellett tesznek bizonyságot. Ez a gondolkodás, ez a temperamentum járja át a maga erkölcstelenségébe, gyűlöletébe, harácsolásába süllyedő világunkat. Nincs itt hiány, hozsannázó sokaságokban! Óriási a deficit viszont azoknak a számában, akik nem a nyájba rendeződött többség akaratának engednek (azokat hívják demokratikus gondolkodású, modern embereknek), hanem a tömegben élve is megtartják egyéniségüket, hitüket, adott esetben úgy, hogy a fejükkel felelnek érte. E hitvalló hősök példáit halljuk egy éve a hírekben...

Ismerjük a történet végét; az Annások, Kajafások, Poncius Pilátusok és kiszolgálóik akaratát keresztülvivő erők látszólagos sikerét. Jézust keresztre fogják szegezni. Öt nap múlva, Nagypénteken, amikor a birodalmi helytartó felajánlja a választás lehetőségét, kit engedjen szabadon, a hozsannázó, virágvasárnapi tömeg szereplői: hallgatnak. Jézus bevonult a városukba, a békesség királyának látható jelével, szamár hátán beléptetett az életükbe. A felemelő nap hatása gyorsan elmúlt. A helyi, hatalmi elit, idegen katonasággal megtámasztott, tömegekre gyakorolt befolyása erősebb volt, mint a szamárcsikó hátán ülő Názáreti összes tanítása, csodatétele.

Virágvasárnap van. Elérkezett az évnek az a napja, amikor itt az ideje válaszolni a kérdésre: Hogy' fogadjuk Jézust? Meddig tart az iránta érzett odaadásunk? Év közben elmondom-e valakinek, amit tőle hallottam a Bibliából, az igehirdetés során, az összekulcsolt kezeim felett? Jézus bízott akkori hallgatóiban. Jézus bízik benned, aki ma délelőtt először, vagy már többször is elkérted-, majd átvetted tőle a bátorságot ahhoz, hogy kiállj az Ő igaza mellett.

Ennek a virágvasárnapnak is vége lesz. Az egyháznak, ennek a gyülekezetnek a létét; botladozó, de mégis, egy irányba menetelő Krisztus-követését látva, a kérdés továbbra is irritálja az Úr ellenségeit: Miért mennek ezek vasárnap templomba? Mit tanított ezeknek Jézus? Én hiszem, hogy Isten hatalmas, minden közönyön, butaságon áthatoló Lelke még őket, Jézus mai ellenfeleit is megszólíthatja, tanácsolhatja: „Kérdezd meg azokat, akik hallották, mit beszéltem nekik: íme, ők tudják, mit mondtam."

Isten Szentlelke fogja azok ajkára adni a választ, akik Virágvasárnap után is hozsannát kiáltanak! Jézusnak, és senki másnak! Ámen