Istentisztelet 2014. december 28-án

(Kereskényi Sándor)

Lekció: Péld 3,1-8

Textus: Péld 3,5

Szeretett Testvérek!

A Példabeszédek könyve az a bibliai könyv, amit, ha valaki komolyan vesz, csak nagyon lassan tud végigolvasni. Gyakorlatilag, minden mondata arra készteti a Bibliát nem csak kötelességből (ezen könnyű rajtakapni magunkat), de kíváncsi szeretettel olvasó embert, hogy felnézzen a lapokból és elrendezgesse gondolatait.

Az előbb nyolc verset, hadd mondjam: nyolc napra elég isteni fejtörőt hallottunk. Utána megismételtem azt, ami így hangzik: „Bízzál az Úrban teljes szívből, és ne a magad eszére támaszkodj!"

A karácsony körüli hírhalmazban olvastam arról az asszonyról, aki óriási hóviharban próbálta hazavezetni az autóját. Egy másodrendű úton próbálta megközelíteni a közeli városban található otthonát. Már az út szélét is alig látta, teljesen kétségbeesett, amikor egy hókotró jármű közelébe ért. Attól kezdve nem törődött vele, hogy milyen kacskaringósan megy ide-oda, csak a hókotró piros helyzetjelző lámpáit követte. Biztos volt benne, hogy előbb-utóbb hazaér. Húsz perc után a hókotró megállt, a vezetője kiszállt, és odament az asszony kocsijához. Amikor letekerte az ablakot, mgkérdezte tőle: „Asszonyom, hová szeretne eljutni?" A házamhoz, ebbe és ebbe az utcába!" „Nos, akkor ne engem kövessen, - válaszolta a hókotró vezetője, mert én ezt az óriási parkolót tisztítom meg a hótól, és az még beletelik egy időbe!" Jót nevettem a történeten, aztán elkomolyodtam, mert rájöttem, hogy milyen komoly mondanivalója van. Milyen bölcs volt ez a hókotró-vezető! Nekem, és mindnyájunknak így kellene viselkednünk! Mielőtt mások vezetésére vállalkozunk, tisztában kell lennünk azzal, hogy ők merre akarnak menni!

A világon élő emberek többsége szeretne tartozni valakihez, valakikhez. Be is állnak azok mögé, akikben megtetszik nekik valami, de, voltaképpen, fogalmuk sincs róla, hová tartanak, és így: hová vezetik őket. A politikusok többsége ezt a nyáj-szellemiséget okosan kihasználva gyűjt szavazatokat, szólítja, vagy inkább: küldi utcára bármikor ugrasztható híveit. Azok, szegények, aztán csak hosszabb-rövidebb idő után jönnek rá, hogy a megkönnyebbüléstől (végre vezet valaki!) elvakulva, csak arra kanyarogtak, amerre az előttük menő „hókotró" fényei vezették őket. Mai Igénkre utalva, ők, azok, akik a maguk eszére támaszkodnak. Néha meghallgatják az Urat; időnként ígéretet is tesznek arra, hogy teljes szívükből benne bíznak, de ha jön a „hókotró" füttyszava, dudálása, mozgósítása, azonnal kiállnak az Úr mögül, és csatlakoznak a nyájhoz.

A Szentestét megelőző, gyermekek istentisztelete előtt mondta nekem egy nagyapa: Tudja, tiszteletes úr, én régen, először mindig a Népszabadság, később a Magyar Nemzet, sőt a Blikk elolvasása után vettem elő a Bibliát. Hát, persze, hogy az előző, újságolvasó hangulatban „értelmeztem" az evangéiumot, az Ószövetséget, meg a zsoltárokat. Aztán rájöttem, hogy nem jól van ez így! Most, bármi történjék is, először a Bibliát veszem a kezembe. Aztán megreggelizem. Addig „ülepszik" bennem az Isten szava. Utána veszem elő az újságot. Minden cikket úgy olvasok el, hogy az megáll-e annak az igazságában, amit Isten mondott, vagy sem? Ettől kezdve, minden megfordult. Mostmár nem az újság határozza meg azt, amit a Bibiában olvasok, hanem fordítva: a Biblián, Isten szent Igéjén keresztül olvasom azt a (így mondta): „parasztvakítást", amiből már könnyebbn kiszűrhető az igazság. Nos, megint csak az Igét szem előtt tartva, azt hiszem, ő, ez a kedves nagyapa, és a hozzá hasonló hívek azok, akik teljes szívükből az Úrban bíznak, és nem a maguk eszére támaszkodnak.

Arról az ősi tapasztalatról beszél a Példabeszédek írója, hogy mielőtt bárki mögé is beállnánk, tudnunk kell, hogy azzal együtt feladjuk a saját akaratunkat, és kénytelenek leszünk annak engedelmeskedni, akit vezetőnkül választottunk.

Ez, még akkor is bizonyos kockázatokkal jár, ha más autójába, vagy, akár csak autóbuszra ülünk, repülőre szállunk. Az ilyen utazások perceken, vagy órákon belül véget érnek, és ha ép bőrrel megúsztuk őket, különösebb hatást nem gyakorolnak az életünk többi részére.

Egészen más történik akkor, ha életünk bizonyos szakaszát, vagy egészét átjáró gondolkodásunkat, tetteinket helyezzük más irányítása, hatása alá. Ebben az esetben, ilyen elkötelezettség súlya alatt már sokkal nehezebb úgy élni, ahogyan az Istennek kedves, ahogy' Ő tervezte el - előre - az életünk lefolyását.

Az Istenbe vetett teljes, hansúlyozom: teljes, szívből jövő bizalom, vagy bármilyen szimpatikus, de emberi elgondolást kiszolgáló elkötelezettség? A kettő közötti döntés minden esetben azt jelenti: úgy akarom-e teljessé tenni az életemet, ahogyan azt Isten szánta nekem, vagy úgy, ahogyan - a magam eszére támaszkodva - én látom jobbnak?

Még feszesebbre húzva, ugyanakkor leegyszerűsítva a kérdést, amikor így imádkozol, hogy: „legyen meg a te akaratod", igazán azt kívánod, vagy éppen Istennek hazudsz?

„Bízzál az Úrban teljes szívből, és ne a magad eszére támaszkodj!" Ki tudja ezt megtenni? Hogyan lehet teljes szívből bízni az Úrban? Hogyan lehet olyan mértékben bízni az Úrban, hogy a megvalósítás érdekében használjuk(!) az eszünket, de ne arra támaszkodjunk?

Megint nem álltam meg, hogy el ne olvassam az ószövetség nyelvén a Példabeszédek szövegét. Mit találtam? Ugyanazt, amit a helyes, magyar fordításban olvasunk: „Bízzál az Úrban teljes szívből, és ne a magad eszére támaszkodj!" Volt azonban egy egészen kevés különbség a szó-értelmezésben. A „magad eszére", héberül így hangzik: „a te megértésedre". És a „támaszkodj" így is fordítható: „tekintetbe venni". Rakjuk csak össze héber gondolkodás szerint! „Bízzál az Úrban teljes szívből, és ne a saját értelmezésedet vedd tekintetbe!" Azért van különbség, érzitek?

Bízni az Úrban, nem bárgyú semmittevést jelent! Akkor mit? Azt, hogy nekem is van elképzelésem a saját-, és a világ dolgaival kapcsolatban, de tudom, mert bízom az Úrban, hogy a maga idejében megértem, hogy Ő hogyan tervezte el azt, ami az én terveim között is szerepel. Tudom, mert bízom az Úrban, hogy ha azt hiszem, valahová indulnom kell, azt Ő megerősíti majd az Igéből, az igehallgatás során. Amíg nem teszi, a helyemen maradok. Várok. Tudom, mert bízom az Úrban, hogy folytatnom kell azt, amit elkezdtem, mert e felől is megerősít az Igéből, az igehallgatásból. Tudom, mert bízom az Úrban, hogy abbahagyom azt, amit eddig megáldott, mert ezt üzente nekem az olvasott,  a hallott kijelentésből. Tudom, mert bízom az Úrban, hogy bármilyen tetszetős és szép eképzelés is, de nem rám bízta azt, amit másokkal akar elvégeztetni. Valószínűleg, minket is valaki helyett bízott meg!...

Az előbb már hallottuk a kérdést, most megint megfogalmazódik bennünk: Hogyan lehet teljes szívből bízni az Úrban? Úgy, hogy szeretem Őt. Akit szeretek, abban bízom. Azért ez a nagyfokú bizalom, mert tudom, hogy ő is szeret engem. Szeretem a feleségemet, és maximálisan megbízom benne, mert tudom, hogy nem akar nekem rosszat. Sőt. A javamat keresi. Szeretem a fiaimat, és bízom bennük, mert tudom, hogy nem akarnak megbántani, bármit is ellenem tenni. Sőt. Azt akarják, hogy büszke legyek rájuk. Szeretem a testvéremet; szerettem a szüleimet, és bíztam bennük, mert tudom, hogy akkor is jót akartak nekem, amikor nem értettem, hogy mit, miért tesznek velem.

Azért bízom Istenben, mert olyan jót még senki sem tett velem, mint Ő. Ő, a tiszta, szeplőtelen, dicsőséges, Lélek-Isten olyan test lett, mint én. A bűnt kivéve mindenben részt vállalt abban, ami engem ért, és érni fog. A bűneim tekintetében pedig figyelmeztet arra, mit kell elmondanom az én Atyámnak, az Ő Atyjának, a mi Atyánknak. Emlékeztet arra, hogy nem kell megijednem, mert a mi Atyánk haragját Ő, Jézus már magára vette. Odaállt közém és az Atya közé. Olyan biztosan állt oda, mint akit odaszegeztek.

Ilyen jót tett velem Isten. Hát, hogyne bíznék benne teljes szívemből!

Pedig mindent tud rólam! Ne örülj annyira... rólad is! Mindent tud rólunk, és annak ellenére szeret minket. Van olyan tulajdonságod, ami miatt - te is tudod - nehezen vagy szerethető? Van olyan, mindenki elől titkolt szokásod, évekkel ezelőtről hurcolt titkod, amit magadnak is nehéz megbocsátani? Ne ijedj meg; Isten is tud róla, de képzeld el: annak ellenére sem bánta meg, hogy Jézust keresztre adta! Azért szenvedett, hogy lehetőséget adjon neked arra, hogy még azt, igen azt a súlyos vétkedet is megbocsássa! Egyet kell tenned: mondd el neki! Mondd el, mennyire bánt, mennyire szeretnéd jóvá tenni! Mutassa meg, hogyan lehetséges. Még akkor is, ha az, aki ellen vétkeztél, már nincs az élők sorában!

„Bízzál az Úrban teljes szívből, és ne a magad eszére támaszkodj!" Mert akkor már itt, most, másképp tekinthetsz arra, ami előtted áll!

Novemberben, ilyen bolondos időben utaztam haza - vonaton. A baloldalon ültem, és kicsit szomorkás lett a kedvem, mert felhős borús kép volt az előttem elfutó tájon. Aztán észrevettem, hogy az vonatablak melletti falra gyönyörű vörös fény vetül. Megfordítottam a fejemet, és kinéztem a jobb oldalon. Gyönyörű, bárányfelhős naplementét láttam! A vonat „szomorú" bal oldala, és szemet gyönyörködtető jobb oldala is Szeged felé tartott. Haza. Ahol vártak.

Borús, szomorú az, amit most az életed ablakán keresztül látsz? Engedd, hogy Jézus elfordítsa a tekintetedet! A téged körülölelő tények lehet, hogy nem változnak meg, de azokat Isten ablakán keresztül fogod látni! Életed vonata pedig ugyanabba az irányba fut tovább. Hazafelé. Ahol Jézus vár. „Bízzál az Úrban teljes szívből... !"Ámen