Istentisztelet 2014. július 27-én

(Kereskényi Sándor)

Lekció: 4Móz 13

Textus: 4Móz 13,30

Szeretett Testvérek!

Az aktuális politikai helyzetben különös hangsúlyt kap ez a történet. A Közel-Kelet, és azon belül Kánaán földje mindig átjáróház volt. Vándorló, kisebb népek, törzsek, városállamok igyekeztek ott megtelepedni, majd megvédeni magukat. Nagyhatalmak használták felvonulási területként, vagy éppen arra, hogy semleges harcmezőn vívják meg ütközeteiket.

Mózes Negyedik Könyvének felolvasott szakaszában, az ókori történelemnek abba az idejébe csöppenünk, amikor az Egyiptomból, választott népét kiszabadító Isten pont ezen a zűrös területen kíván hazát adni Ábrahám utódainak.

Biztosan izgalmas lenne arról diskurálni, hogy mi történik ma Izráelben. Most azonban nem politikai fórumon vagyunk, hanem templomban, ahová azért jöttünk, hogy Isten, ránk érvényes akaratát hallgassuk meg, és nem azért, hogy Ő „tudja meg", mi a véleményünk az Ő kezében lévő világról és történelemről. Gyakorlatilag ez különbözteti meg a „vallásos" embert a keresztyén, vagyis Krisztust követő embertől. A „vallásos" ember használni akarja Istent; a keresztyén testvért viszont Isten használja.

Nos, tehát, aki azért van ma itt, ebben a templomban, hogy elkérje, felismerje és elfogadja, majd teljesítse Istennek, a gyülekezetre, és személyesen reá vonatkozó akaratát, az nyissa ki a fülét és a lelkét, mert az Úr ma is meg akar szólítani minket!

Az Egyiptomból kivezetett izraeliták, a Sínai-félsziget lefelé csúcsosodó vonalát követve, újra északi iránynak fordulva, a megígért föld határának közelébe érnek. Hosszabb pihenőre rendezkednek be. Isten utasításának engedve, Mózes előre küld tizenkét kémet Kánaánba. Arra a földre, amit Isten, Izráel fiainak akar adni.

Ez a történet kulcsmondata. Ez a mai igehirdetés üzenete. Ez a mi hitünk mai próbája!

Tehát: Isten kóstolót kíván adni abból, amit nekik szánt. Hogyan reagálnak erre a kémek? Azok, akiknek megadatik, hogy először tekintsék meg Isten ajándékát? Nagyon sok múlik a kémek beszámolóján. Később kiderül, hogy egy nemzedék életminősége múlik azon, hogy a kémek megerősítik, vagy elbátortalanítják azokat, akik Isten vezetésével váltottak életformát. Nos, a kémek öthatoda, a tizenkét, tekintélyes főember közül tíz (!) ijedten meséli, mi vár rájuk. A termőföld ugyan remek, tejjel-mézzel folyó terület. Első osztályú a gránátalma és a füge, nézzék csak meg a hozott mintákat! A primer szőlőnek egyetlen fürtjét pedig rudakon kellett elhozni! De! Az ott lakók erősek, harcedzett, városerődítményekben élő népek. Szálas, óriás emberek. Sáskának érezték magukat mellettük.

Holnap, vagy, akár már ma délután olvassuk tovább a történetet, és látni fogjuk, hogy Káleb mellett Józsué volt az, akik a többség ellenére; tíz kémmel szemben, ők ketten, indulásra buzdították a népet. Káleb volt az első, aki - hallottuk -, azonnal szembefordult a bizonytalanságot keltő tíz társa álláspontjával, és ezt mondta a Mózes ellen meginduló népnek: „Bátran fölmehetünk és elfoglalhatjuk, mert meg tudunk birkózni vele"!

Honnan vette ehhez a bátorságot ez a derék Káleb? Úgy hiszem, abból a mondatból, amit Mózes hallott az Úrtól, de a közös, hírszerzőknek tartott megbeszélésen bizonyára megosztott a tizenkét kiválasztott kémmel: arra földre kell menniük, amelyet Izrael fiainak akar adni az Úr.

Ezek után, majdnem mindegy, ki lakik ott, azoknak milyenek a városaik, a fegyvereik. Ha az Úr úgy döntött, hogy oda kell menniük, akkor másodlagos kérdés, mi vár rájuk, milyen a termés, milyen a szántóföld, a legelő. Odáig vezeti őket Isten. Tovább nem. Visszafordulni pedig nem érdemes.

Kell-e az, amit Isten neked akar adni? Kell-e az, amit Isten neked szánt? Harcba indulsz-e saját érdekedben, az Ő akaratának eszközeként? Akarod-e azt, amit Isten? Komolyan veszed-e a saját kérésedet: „legyen meg a te akaratod"?

Ugye, milyen közel jött hozzánk az ókori, katonai hírszerzés egyik története? Ugye, milyen fontossá vált az, hogy Isten akarata mellett, vagy ellene döntesz? Nincs harmadik út. A Sinai félsziget sivatagjában vonuló izraelitáknak dönteniük kellett. Minden, megfontolásra méltó tényező ellenére is: irány Kánaán - Isten akarata szerint, - vagy saját mérlegelést követve: vissza a hová is? A pusztába? Egyiptomba? Ugyanoda, ahonnan kimentett az Úr?

A következő fejezetből az is kiderül, hogy az első döntés számít. Azt veszi komolyan az Úr. Nem lehet vele olyat játszani, hogy „És mi van, ha nem?", vagy olyat, mint: „Jó, akkor mégis legyen úgy, ahogy te akarod!" A tizenkét kém negyven napot kapott arra, hogy megfogalmazza a véleményét. Mi mióta vesszük komolyan Isten akaratát? Azt az akaratát, amit éppen olyan komolyan kijelent nekünk, mint Mózesnek! Mikor? Hogyan? Például itt, a templomban. Többen már a kapuban mondják: „Ez nekem szólt." Még több - nem „vallásos", hanem nyitott lélekkel Szentlélekre figyelő, Jézust követő - testvér arcán látom, mennyire fogták a szent adást, ami nem az igehirdető frekvenciáján, hanem a mennyei hullámhosszon érkezett a szívükbe és az értelmükbe.

Ti is, pontosan tudjátok, mikor szólított meg titeket az Úr; vagyis: mikor értettétek meg az Ő akaratát. Igen, akkor, amikor az igehirdetést hallgatva, válasz érkezett a régóta feltett kérdésetekre. Igen, akkor, amikor olyan szempontból kaptál magyarázatot a téged feszítő kérdésre, amilyen szempontnak a létezésére sem gondoltál. Igen, akkor értetted meg Isten akaratát, amikor fogalmad sem volt róla, honnan tud a lelkész a te dolgaidról. Elárulom: nem tud róluk! Ő csak kézbesítette azt a levelet, melynek tartalmát az Úr fogalmazta meg. Lehet, hogy fáj, lehet, hogy lemeztelenítette titkaidat, lehet, hogy megszégyenített az Úr előtt, de akkor is a tiéd! Örülj neki, mert megértetted: jó úton jársz, vagy sem! És így működik ez a Biblia olvasása közben is. Olvasod az ismert történetet. Már átugranád a sorokat, amikor a megszólító Lélek újra és újra elolvastatja veled azt a sort. Azt a részt. Azt, amibe oda rejtette azt, ami az Ő akaratát rejti. Isten, veled, rajtad keresztül megvalósítandó akaratát.

Látjátok, értitek, milyen fontos elkérni, felismerni, elfogadni, teljesíteni Isten akaratát?

Elkérni Isten akaratát. A minősített időben, amit egyedül neki ajánlasz fel. van ilyen? Mikor volt ilyen utoljára? A belső szobádban, bibliaolvasás és templomba menetel előtt, vagy itt, időben érkezve, a padokban ülve csendesen kérni az Úrtól, hogy mondja meg, mit akar veled tenni! Mivel akar megajándékozni. Minek a folytatásához ad még több erőt, új irányvonalakat. Olyanokat, amiket eddig kizártál, vagy nem is gondoltál komolyan...

Felismerni Isten akaratát. Nem több, mint komolyan venni azt, amit elkértünk és megkaptunk. Azért olvassuk a Bibliát; azért imádkozunk, vagy csak ülünk le csendesen Isten jelenlétében; azért hallgatjuk az igehirdetést, mert várunk valamit Istentől. Aki kéri, annak adatik. Megkapja Isten akaratát. Ha nem érti mi az, akkor lehet, hogy azért nem, mert nem azt kérte. Nem hitte volna, hogy azt kapja. Olyanok vagyunk, mint a karácsony előtti gyerekek. Megírunk Istennek néhány dolgot. Válasszon belőlük; legyen az az Ő akarata, ami egyezik a miénkkel! Aztán, ha más ajándékot kapunk, legörbül a szánk. Úgy, mint a karácsonyi listán nem szereplő ajándékot kapott gyerek szája. Kértük Isten akaratát. Megkapjuk, de „ez nem kell", „nem ilyenre gondoltam". Mint a tizenkét kém közül tíz. Rendben, adja Isten a földet! Termékeny a föld, tetszetős a termés, vannak folyók. Az ott lakók azonban nem kellenek. Harcra nincs szükségünk. Akkor inkább el se induljunk! Felismerték Isten akaratát, de nem kellett belőle. Kaptak mást. Negyven év további vándorlást. Aztán pontosan ugyanazt: harcot az Ígéretért.

Tehát: érdemes lett volna azonnal elfogadni Isten akaratát. Mert aki elfogadja, annak nem egyedül kell teljesítenie. Ha elkérted és felismerted Isten akaratát, akkor fogadd el! És Ő ott lesz veled. Végig, az egész úton!

Isten nem tud mit kezdeni azzal, akinek játszadozik vele. Ő nagyon komolyan veszi a kéréseinket. Ad abból, ami a legjobb nekünk. Abból ad, és nem az igénytelenebből, amit mi kérünk. Adja hozzá a felismerés Lelkét. Tudatosítja bennünk, hogy ez, az Ő akarata így néz ki! Tessék, vedd át, és kezdjünk neki együtt! Én komolyan vettem a kérésedet, én egyértelművé tettem azt, hogy mit kaptál, most fogadd el, vedd át, mert egyébként nem élhetsz azokkal az áldásokkal, amik vele együtt járnak. Az én akaratom teljesítésével együtt.

Emlékeztek a gazdag ifjú példájára? Odament Jézushoz, és elmondta, mi az ő akarata. Az örök élet elnyerése. Megkérdezte, mit kell tennie érte. Jézus maga is örök életet szánt ennek a fiatalembernek. Kettejük akarata megegyezett. Jézus megmondta hát, mi a teendő: ossza szét minden vagyonát és kincse lesz a mennyekben. Az ifjú elkérte, felismerte, de nem vette át Isten, neki szánt akaratát; nem vette komolyan Jézust, nem osztotta szét a vagyonát. Pedig: Képzeljétek csak el! Ott lehetette volna a tanítványok között!! Rossz döntése miatt azonban mennyei kincsek nélkül kellett odébb állnia. Egyébként ő volt az egyetlen, akiről azt tudjuk, hogy Jézus a vagyona szétosztását kérte.

Te hol tartasz? Komolyan kéred Isten akaratát? A legtöbbet, amit magadnak és szeretteidnek kérhetsz? Felismerted? Elhitted, hogy megkaptad, és az pontosan az, amit egyértelműen megértettél? Hogy tetszik? Átveszed? Belevágsz? Teljesíted Isten akaratát? Ezekre a kérdésekre senki más nem válaszolhat, csak te. Ha „igent" mondasz rájuk, ha tényleg kérted, ha tényleg felismerted, ha tényleg elfogadtad Isten akaratát, akkor nem csak neked, de mindazoknak, akik veled tartanak, áldásokban lesz része,! Állj meg hát előttük bátran, Isten kezét fogva, és a teljesítendő akaratra illő szavakkal mondd azt, amit Káléb: „Bátran fölmehetünk és elfoglalhatjuk, mert meg tudunk birkózni vele"! Ámen