Istentisztelet 2014. március 23-án

 

Böjt harmadik vasárnapján

(Kereskényi Sándor)

 

Lekció: Mt 26,47-56

Textus: Mt 26,56/b

 

Szeretett Testvérek!

 

Jézus elérkezett addig a pontig, ahonnan már nem lehetett visszafordulni. Nem lehetett, mert nem akart visszafordulni. A Gecsemáné kertben, megfeszítése előtt nem is egészen 24 órával, abban a pillanatban, ahogy kimondta: „legyen meg a te akaratod", visszafordíthatatlan döntést hozott. Ő komolyan vette azt, amit a világ milliárdnyinál több keresztyén embere naponta, valószínűleg több tízmilliárdszor ejt ki a száján: „legyen meg a te akaratod". Őszintén elmondta az Atya Istennek, hogy ha esély van rá, Ő, Jézus, a kínhalál helyett mit akar, de ezt azonnal kész volt érvényteleníteni: „... mindazáltal ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem amint te." (Mt 26,39)

Szörnyű gyötrődését kívánta megosztani három tanítványával, de azok elaludtak. Felébresztette őket, elmondta nekik, mennyire szerette volna, ha együtt virrasztanak vele. Távolabb ment tőlük és újra imádkozott az Atyához, immár azokkal a szavakkal, melyekre évekkel azelőtt a tanítványait is megtanította: „legyen meg a te akaratod". A lelkét megrázó erejű döntést megint szerette volna elmondani Péternek, Jánosnak és Jakabnak, de azok megint elszenderedtek. Otthagyta őket, és újra kimondta: „legyen meg a te akaratod". Az az akarat, az Atya embermentő akarata a Jézust ért gúnyolódás, a töviskoszorú, a kegyetlen, római korbács, és a borzalmas keresztre szegezés volt.

Az Atya Isten téged, és engem örök életre mentő akaratának utolsó felvonása Jézus elfogatásával kezdődött. Júdás vezetésével megjelentek a pribékek. Kardokkal, botokkal hadonásztak, de fogalmuk sem volt arról, kiért jöttek. Felhergelték őket, mentek hát elvégezni azt, amivel beetették őket. Tipikus tömegjelenet. A birkaszellem klasszikus megnyilvánulása. Elfogjuk, előállítjuk, elszámoltatjuk, csak valaki mutassa meg, kiről van szó!

Júdás, az áruló, tisztában volt azzal, kiket rendeltek mellé, ezért kitanította őket: „Akit megcsókolok, az lesz ő, azt fogjátok el!" (Mt 26,48) Nem sokat változott azóta a világ. A tömegember most is, gondolkodás nélkül rámegy arra, akire a vezetői rámutatnak. Csak legyen nála bot, és legyenek elegen, mert, ugye, ha egyedül van, még baja eshet, és a tettei indítékát firtató kérdésekre sem tud válaszolni... Ilyenek voltak Jézus ellenségei. Ilyenek Jézus ellenségei.

Mit is mondott nekik Jézus?

„Úgy vonultatok ki, mint valami rabló ellen, kardokkal és botokkal, hogy elfogjatok; mindennap a templomban ültem és tanítottam, mégsem fogtatok el." (Mt 26,55) Ja, hát persze! Szemtől szemben, azok között, akik kedvelik Jézust, ott csöndben van a botos tömegember! Az nem az ő közege! Még ellentmondanak neki! Az az igazi, amikor a hozzá hasonlók társaságában mondhatja meg a magáét! Figyeljétek meg; a pártrendezvényekre csak a szimpatizánsokat hívják meg!

Jézus ezzel a gyáva magatartásukkal azonosítja őket, a kardos-botos fogdmegeket, de ahogy kimondja, a szavakat drámai jelenetre kerül sor: „Akkor a tanítványok mind elhagyták őt, és elfutottak."

Ijesztő! Azok a tanítványok, akik három évig kitartottak a Mester mellett? Azok a tanítványok, akik néhány órával korábban együtt vacsoráztak vele? Azok a tanítványok, akiknek a lábát Jézus, mint a ház utolsó szolgája megmosta a vacsora előtt? Ők hagyják el a Mestert, ők futnak el?

Ha nem az evangéliumban olvasnám, azt mondanám: Ezt nem hiszem el! Pedig így van! Ráadásul, Jézus előre megmondta nekik: „Mindnyájan megbotránkoztok bennem ezen az éjszakán"! (Mt 26,31) A Biblia görög nyelvén a „megbotránkoztok", itt azt jelenti: „eltántorodtok tőlem, elhagytok engem, megrendül bennem a bizalmatok". Nem történt más, mint amit Jézus előre megmondott.

Ezzel elérkeztünk a harmadik böjti vasárnapnak, ebben a gyülekezetben elhangzó üzenetéhez. A böjt, a felfokozott készülődés, belső csendességgel teljes szent izgalom időszakában különösképpen is kezelésbe vesz minket az ördög: Nehogy már úgy éljük át Húsvét örömét, ahogyan azt Jézus akarja megértetni velünk! Nehogy már ebben az évben is, vagy idén először komolyan vegyük azt, amit a Bibliában olvasunk! Ez az ördög célja. És e cél érdekében mindent bedob annak érdekében, hogy csak egy kicsit is eltávolodjunk Jézustól! Aki pedig egy kicsinykét megkérdőjelezi azt, amit addig hitt, azt már sokkal könnyebb még messzebbre csalogatni az Úrtól!

Ez történt a tanítványokkal. Jézus hatalmáról, erejéről, csodáiról elfeledkezve futásnak erednek. A botos csőcselék pedig dörzsöli a markát. Most már azt tehetnek Jézussal, amit akarnak! Úgy használják fel saját céljaikra, ahogyan nekik tetszik.

Nagyon hálás vagyok azoknak a testvéreknek, akik megosztják velem a böjti időszakban felmerülő kérdéseiket. Jó együtt imádkozni; imaközösségben ellenállni az ördög, ezernyi csomagolásba díszített kísértésének, melyek segítségével el akarja tántorítani a híveket Jézustól és attól a közösségtől, melyben az Urat megismerték és követik.

Ha meg is ijedtetek, ne hagyjátok el az Urat! Ne fussatok el az első botránkoztatás hallatán! Gondoljatok arra az időre, azokra az áldásokra, melyeket akkor tapasztaltatok, amikor még nagyon közel voltatok az Úrhoz! Úgy, mint a tanítványok. Ne Jézus ellenségeire figyeljetek, hanem a Mesterre!

Ma délelőtt ezt az Igét kaptátok az énekeskönyvben, vagy a kezetekbe: „Akkor a tanítványok mind elhagyták őt, és elfutottak." Tudom, közületek sokan megteszik, de ez alkalommal, külön is kérném, hogy hordjátok a zsebetekben egész héten! Ha van egy szabad fél percetek, vegyétek elő, bárhol is vagytok, és gondolkodjatok el azon: „Most, ebben a percben, ebben a helyzetben, ezen a helyen, ebben a társaságban, ezekkel a gondolatokkal a fejemben, ez után a beszélgetés után, ez előtt a találkozás előtt Jézus felé megyek, vagy éppen elfutok a közeléből?"

Hiszem, hogy ha abban a cédulára pillantó percben engedtek a Szentlélek Istennek, meg fog tartani titeket ott, ahol Jézusnak szüksége van rátok! Nem hagyjátok ott a Mestert, nem futtok messzire tőle onnan, ahol ti lennétek a kinyújtott kezei, tekintete, szava. Mert titeket akar használni.

Azon az éjszakán használhatatlanná váltak a tanítványok. Péter ugyan odacsapott a kardjával, és levágott egy fület, de erre senki sem kérte. Néhány perc múlva rajta is erőt vett az az érzés, amivel a szívében eliszkolt a veszélyessé váló helyszínről.

Igen, mert a botránkozás, a Jézustól való eltántorodás másik, jól felismerhető, megtévesztő előzménye: a teljesíteni akarás. Majd én megmutatom, mit kell tenni ebben a helyzetben! Majd én! Nem Jézus, „majd én!" De Jézust nem lehet meggyőzni arról, hogy az Ő kedvéért tesszük ezt meg azt!

Igaz a közmondás: „Nem azért esünk el, mert gyöngék vagyunk, hanem azért, mert erősnek hisszük magunkat." Péter erősnek hitte magát; el is kellett viselnie Jézus rendreutasítását: „Tedd vissza kardodat a helyére, mert akik kardot fognak, kard által vesznek el." (Mt 26,52) Pál apostol is szeretett volna erővel szolgálni, de megértette az Úr módszerét, amikor meghallotta: "Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz." (2Kor 12,9) Szinte hihetetlen, hogy még mindig, mennyire immunis a világ erre az igazságra! Legalábbis az az istentelen része, amely a saját döntései sötétségében képtelen meglátni-, ezért aztán semmibe veszi Isten célját!

A Gecsemáné kertben az erős tanítványok futásnak eredtek. Elhagyták Jézust. Az „erőtlen" Jézuson keresztül azonban Isten végbe vitte azt, amit a szeretet erejével akart elvégezni.

Gondolni is rossz arra, mi lett volna, ha Jézus megrendeli azt a tizenkét sereg angyalt! Azonnal végeztek volna a botos-fáklyás kardcsörtetőkkel! És végeztek volna velünk is! Ha Jézust nem fogják el, nem feszítik meg, nem támad fel harmadnapon, akkor egyikünk sem reménykedhetne abban, hogy a földi életét mennyei öröm váltja fel!

Mi már tudjuk, hogy nem a meneküléssel ért véget a tanítványok pálya-futása. Péter, később odamerészkedett a kihallgatás helyszínére. János, összeköttetései segítségével be is jutott a tárgyalásra. A többiek pedig összebújva, bezárkózva, de együtt várakoztak. Ők sem tudták mire, de az éjszakai pánikot követően, újra együtt voltak. A harmadnapon feltámadott Jézus meg is jelent közöttük.

Közöttük, akik a kertből elrohantak. Ma pedig közöttünk, akik ki tudja hányszor szaladtunk már el onnan, ahol forró lett a talaj! Onnan, ahol használni akart minket az Úr. Onnan, ahol az erőtlenség ereje többet ért volna, mint a kéretlen kardcsörtetés hitványsága.

Közöttünk van az Úr, és közöttünk szól. Utána szól azoknak, akik még mindig szaladnak. Utána szól azoknak, akik még nem tértek vissza Őhozzá.

Szól, és akinek van füle a hallásra, az meghallja, mit üzen neki az Igéből, ebből az egyszerűnek tűnő helyzetjelentésből: „Akkor a tanítványok mind elhagyták őt, és elfutottak."

Megértjük, és megköszönjük azt, hogy visszavár minket.

Kardjukat békességre való törekvésre cserélő tanítványait.

Erőfitogtatás helyett szelídségre vágyó követőit.

Vasárnapi templomlátogatással beérő „vallásos" emberek helyett azokat, akik már csak egyedül reá hallgatva kívánják élni az életüket.

 

Szolgáló, csendes, vagyis isteni hatalommal teljes életüket! Ámen