Istentisztelet 2015. február 22-én

(Kereskényi Sándor)

Lekció: János ev.11,2-4;14.20-25;33-35;39-44

Textus: Jn 11,45

Szeretett Testvérek!

Gondoltatok már rá? Gondoltatok már arra, milyen jó lett volna ott lenni Jeruzsálemben, a Betesda tónál? Akkor, amikor Jézus meggyógyította a harmincnyolc éve mozgásképtelen embert. Na és, ugye, milyen izgalmas lett volna abban a hajóban ülni, ami felé Jézus, a vízen járva közeledett, aztán lecsendesítette a szelet? És, hát, az igazi csak az lett volna, ha ott ácsorgunk azok között, akik saját szemükkel látták kijönni a sírkamrából, a négy napja halotti leplekbe burkolt Lázárt! Akkor aztán nem lenne gondunk; semmi kétségünk nem lenne a felől, hogy mindent elhiggyünk, amit Jézus valaha is kiejtett a száján!

De nem voltunk ott, így hát sok mindenben kételkedünk. Szeretnénk elhitetni magunkkal, hogy Jézus szavai közül azt, ami nekünk kellemetlen; ami határozottan leleplezi langyos, alkalomhoz illően alakítható keresztyénségünket, azt nem gondolta annyira komolyan, amennyire az az útmutatás sarkalatos életmód-, vagy gondolkodás-változtatásra késztet bennünket!

Az imént részleteket hallottunk a jól ismert Lázár-történetből. Mindjárt az után, hogy Jézus kihívta sírjából a már négy napja halott Lázárt, „sokan hittek benne". Addig nem. A zsidók, a Jeruzsálemtől félórányira fekvő, betániai sírkertben történt jelenetig talán kíváncsi, vagy kritikus, netalán kötekedő, fogást kereső fülekkel hallgatták Jézus történeteit. Amikor azonban Jézus nagyot kiáltott: „Lázár, jöjj ki!", és a kezét, lábát körülkötő halotti pólyákban lépegetve kijött a sírkamrából, „sokan hittek benne". Ráadásul, Jézus érzékeli, hogy Lázár milyen sokkhatás alatt lehet, így arra kéri a hüledező közönséget, hogy hagyják békén: „Oldjátok fel, és hagyjátok elmenni!" A jelenlévők tehát még annak is szemtanúi lehetnek, hogy Lázár sétálni kezd a faluban. Betánia az Olajfák hegyén épült; annak is délkeleti lejtőjén. El lehet képzelni, mit érezhetett Lázár, ahogy a nap sugarai végigsimítottak napok óta merev, összekötözött testén, arcán. És, vajon mi futott át azok fején, akik mindezt végignézték? Nem tudom, de azt olvasom: „Ekkor sokan hittek benne azok közül... akik látták, amit Jézus tett."

Hittek tehát azért, mert látták, mert érzékelhetővé vált számukra, hogy Jézus mit tett valakivel.

Hogy' is kezdtük? Jó lett volna ott lenni; jó lett volna átélni; jó lett volna személyesen megtapasztalni Jézus csodáit! Segítene hitünk felébredésében, megtartásában, újraélesztésében, ha mi is láttuk volna, hogy Jézus mit tett valakivel.

Várjunk csak! Hiszen láttuk! Hallottuk! Érzékeltük! Rácsodálkoztunk. Sokan hálát is adtak érte. Bőven akadnak közöttünk olyanok, akik már folyamatosan köszönetet mondanak azért, amit tapasztalnak. Azért, amit Jézus tesz. Ők azok, ti vagytok azok, akik - úgy, mint a Betániát járt zsidók közül - „sokan hittek benne". Sokan hittek Jézusban. Közületek sokan hisznek már Jézusban.      Mert megtapasztalói vagytok Jézus csodáinak. Annak, ahogyan, amit tesz valakivel.

Mondjuk: a gyermekeinkkel. Az unokákkal. Többen elmondták már, mennyire örülnek a templomban, hétköznapokon működő családi napközinknek. A legkisebbek vannak ott; a bölcsődés korúak. Remek nevelőik szavain, kezein, mosolyain, egymásra figyelő játékain keresztül Jézus tesz velük csodát. Elülteti bennük azokat a magvakat, kicsiny palántákat, amik aztán majd kibújnak a fejükből, a mondataikból, a viselkedésükből, melyek majd egyre láthatóbb módon nem azokat a példákat követik, amivel a világ igyekszik elárasztani, uniformizálni őket, hanem azt a példát szabják magukra, amit Jézus kínál nekik. Kicsiny, igen-igen fogékony korukban kapnak egy isteni szabásmintát, amiből olyan színű, anyagú, finomságú életet öltenek magukra, ami ráilleszkedik személyiségük formájára. És ez csoda! Ez nem természetes. Ez a gyermekekben nyugvó isteni lehelet feltámasztása!

A családi napközibe a szülők küldik az apróságokat. Azért kerülnek az isteni vetőgép közelébe, mert Krisztust követő, de a vele legalábbis szimpatizáló szülők jónak látják, ha arra bízzák legdrágább kincseiket, aki nem csupán testi, szellemi fejlődésükre figyel, hanem lelküket is megöleli.

Na, most fordítsuk meg a képet! Jézus csodaforrásai ott is működnek, ahol sivatagosabbnak találjuk a helyszínt. A város, az állam által működtetett, - elvileg: ideológiamentes - óvodákban és iskolákban Jézus felkeresi azokat a Lázárokat, akiknek gondolatai előírásszerűen be vannak pólyálva. Nem négy napja; négy hete, négy hónapja, hat éve. A hatodikos hittanosok munkafüzetében, a hetedik parancsolattal kapcsolatos leckében találtam két, egymásba fonódó gyűrűt. Azt kértem a gyerekektől, hogy a könyv szerkesztői ötletének megfelelően, írjanak három-három olyan szót a gyűrűkbe, ami szerintük fontos a házassági szövetség megtartásának érdekében. Ekkor jött - nem az enyém, hanem - Jézus ötlete! A „gyűrűs házi feladatot" nem én fogom ellenőrizni; írassák alá a szüleikkel! Hat nap múlva csörög a mobilom. Hatodikos kislány édesapja jelentkezik a vonal másik végén. A szavaival és, nem láttam, de érzékeltem: a könnyeivel küszködve elmondja, hogy amikor a feleségével együtt aláírták a „gyűrűs házi feladatot", a lányuk, tankönyvi gyűrűkbe írt szavain keresztül rájöttek arra, hogy együtt kell maradniuk. Abból a hat, 12 éves lányuk által leírt szóból, ami a házastársak közötti kapcsolat szempontjából szerinte nagyon fontos, ők, a szülők, kettőt teljesen elfelejtettek. A megértést és a türelmet. Aláírták a házi feladatot, aztán, hajnali fél négyig tartó beszélgetés után, egymást átölelve aludtak el. Valójában: életre keltek. Jézus, két emberen elvégzett csodája. A szeretet feltámasztása!

Jézus megtapasztalt csodái? Igen! Idős testvérek, akiket rendszeresen látogatok. Valamikor templomba járók voltak. Már nem megy. Istenre azonban szükségük van. Vele akarnak visszanézni, és tőle kérnek bizonyságot arra, hogy még néhány év, és minden úgy lesz, ahogyan egész életükben hitték, vallották: nem elalusznak, hanem HAZAmennek. Megesik, hogy a beszélgetésnek, az éneklésnek, az igeolvasásnak, igemagyarázatnak tanúi is vannak. Az idősek otthonában, - ő úgy gondolja -: unalmában betévedő „néző". A családi otthonban az éppen fél órára beugró gondozó, kicsit megpihenő ebédhordó, de volt már olyan, hogy a postás ült le mellénk. A gyermekeihez költöző „Lázár" esetében, a család egy-egy tagja hallgat végig minket. Aztán, eltelik egy-két év. A családtagok, a gondozó, az ebédhordó pedig eljön ide, a templomba. Magukhoz térnek. Újabb csoda! Jézus felélesztette őket.

És így tesz óvodásaink szüleivel, konfirmandusaink keresztszüleivel, a kórteremben, a másik ágyon fekvő beteggel, vagy az ágyak mellett üldögélő, elcsendesedő látogatókkal. Vannak közöttünk olyanok, akiket éppen egy temetésen támasztott fel Jézus. Mert a fülén keresztül a lelkéig furakodott az az Ige, ami családtagja, barátja búcsúztatásán hallott. Vannak, akiket Jézus életre hívó szava az esküvőjükön oldozott fel. Én magam ezért is tartom fontosnak, hogy a házasságkötés megáldásakor ne az legyen az elsődleges, hogy a vőlegény, a menyasszony vajon konfirmált-e, vagy sem. Jézusnak nincsenek ilyen feltételei. Ő bárkit életre hívhat. A szemünk előtt tesz csodákat!

Észrevesszük őket? Látjuk, mit tesz Jézus, és hiszünk, vagy továbbra is kételkedünk abban, hogy minden igaz, és követendő, amit Ő megmondott? Látjuk mit tesz Jézus, de még mindig nem hiszünk neki, vagyis: nem bízunk benne?  Mert a csodát közvetlenül megtapasztalók között sem hitt mindenki, „csak" sokan. Ott vagy-e a Jézus csodáit megköszönők táborában, vagy... vagy mit csinálsz? Ott vagy Jézus környezetében, de mint az ottani zsidók némelyike még mindig Jézust és tanítványait figyeled, bizalmatlanul szemléled, támadod?

Szükséged van bizonyítékra? Nézz körül! Ne azt számolgasd, hányan vagyunk, inkább találd ki, hogy annyian, amennyien itt vannak, vajon miért jöttek el? Kapaszkodj meg! Igen, azért, mert Jézus csodát tett velük! Kihívta őket a sötétségből - a világosságra. Már máskép' látják az életet; már mást jelent nekik a vasárnap délelőtt! Örülj annak, hogy itt vagy közöttünk! A Jézus csodáit megköszönők között. Látod? Még egy, személyesen átélt csoda! Azért ülhetsz itt, mert veled, rajtad, benned is csodát tett az Úr! Te tudod, honnan húzott ki!...

Mi lett azokkal, akiknek ennyi sem volt elég? Sokan hittek Jézusban, de nem mindenki. Pedig ugyanott voltak, ugyanazt tapasztalták, mint a hitre jutottak. Érdekes dolog ez. Nemrégiben történt ugye, hogy egy ideiglenes követségi ügyvivő, valami „jó barát" egészen másképpen látta ugyanazt, amit a magyar emberek. Megpróbálta kijátszani a kártyáit, de elkövette azt a butaságot, hogy konkrétumokat nem mondott. Csak a vagdalkozásra, a rombolásra, a rágalmazásra volt ereje. Úgy hallom - hazahívták... Igen voltak, vannak és lesznek olyan emberek, akik a tények ellen hadakoznak. Ilyen a természetük. Ilyen a megbízójuk...

Kedves Testvérek! Jézus munkája megkérdőjelezhetetlen. Aki annak eredményeit, gyümölcseit tagadja, az vele, az Úrral kerül szembe. Átáll a másik oldalra. Akinek fáj az, amit Jézus közös örvendezésre adott, az oda tér vissza, ahonnan az Úr megpróbálta kiszabadítani. Azok közé kerül, akiknek semmi sem elég a hit megéléséhez. A világosságból visszaesnek a sötétségbe.

Akik azonban egyetlen ember életre keltésének is örülni tudnak, azok maradjanak! Maradjatok Jézus mellett! Legyetek hűek azokhoz, akik itt, ebben a templomban, ebben a gyülekezetben is, együtt részesülnek az áldásokban! Maradjatok azokkal, akik a jót keresik; akik nem többet, de annyit el akarnak végezni, amennyit Jézus kér tőlük.

Lássék meg rajtunk ez a hit; így váljunk a Mester örömhírének hordozóivá! Higgyétek el, ahogy eddig, úgy továbbra is: csodálatos lesz! Ámen