Istentisztelet 2015. november 8-án

(Kereskényi Sándor)

Lekció: 1Tim 4,4-11

Textus: 1Tim 3,16

Szeretett Testvérek!

Ez a levélrészlet, amit felolvastam, nem kizárólag egy történeti híradás, vagy tantétel. Ez a Jézusról szóló, halála után megközelítőleg harminc évvel leírt hitvallás; életünkre lefordítható következményeket hordozó, majd' két évezrede élő és ható, isteni üzenet! Itt van a Bibliában, ezért: zsinórmérték. Etalon. Útmutató. Az örök élet felé induló ember gondolkodásának-, majd az azokból a gondolatokból kiinduló cselekedeteinek használati utasítása.

Amit ilyen kacifántosan megfogalmaztam, a Biblia így nevezi: kegyesség. Hadd fordítsam le még ezt az egy szót is! Kegyesség: a hívő ember élete. Kit értek „hívő" ember alatt? A Jézust megismert, a Jézusnak tetsző életfolytatásra-, Isten akaratának keresésére, annak teljesítésére berendezkedett embert.

A kegyesség „titka", vagyis a hívő élet megélésének kulcsa: Jézus Krisztus. Aki tudja ki volt Ő, mi történt vele, és most hol van, az mondhatja el magáról, hogy kegyes-, Istenben hívő életre törekszik.

Vegyük hát sorra azokat a tudnivalókat, amik nélkül, ugyan, mondhatni, mondhatjuk magunkról, milyen hívő emberek vagyunk, de ha ezekről a hitünket azonosító jelekről nem tudunk bizonyságot tenni, akkor szégyent vallunk Isten előtt, majd pedig az emberek előtt. Mert a hívő (kegyes) ember legfontosabb feladata ezen a földön, hogy Jézushoz vezessen másokat.

Mit kell hát tudnunk Jézusról, hívő életünk alapjáról?

„... megjelent testben" - kezdi az apostol. Jézus megjelent testben. Korábban nem volt látható, hiszen Ő, Jézus, maga az Isten. A „megjelent" nem kisebb csoda, mint hogy a lélek, a szellem Isten láthatóvá, hallhatóvá, megérinthetővé akarta tenni magát. Közvetlenül kívánt kapcsolatba lépni az emberrel. Erre egyetlen hatékony lehetőség volt: testté lett, olyanná vált, mint mi. Érthető, megérthető, egyértelmű lett az Isten. Evett, ivott, aludt, gyalogolt, menyegzőn vett részt, sírt. Így már figyeltek rá. Mert „megjelent testben".

Erről olvasunk a Bibliában. Ezért érthető és elfogadható a számunkra is. Őszintén: ha csak az Ószövetséget ismernéd, tudnád, milyen Isten? Ugye, nem? Legfeljebb annyit: ilyen dolgokat tett a zsidók Istene. Jézus történetei és tanításai azonban a közeledbe hozzák a teremtő Istent. Érthetővé, szerethetővé teszik azt, akit távoli, haragvó, büntetésre kész Úrnak ismertél. De, Ő: „megjelent testben". megmutatta igazi valóságát, lényegét.

„... igaznak bizonyult lélekben". Hát, erről mit mondanál annak, akit nagyon szeretnél közöttünk; egyáltalán a Jézust elfogadó hívek között tudni? Jézus „igaznak bizonyult lélekben".

Jézus igaznak, tisztának bizonyult, mert a saját, isteni Lelke erejével, képes volt arra, hogy akkor is bűntelen maradjon, amikor a testi létforma összes kísértése megtámadta. Nem vétkezett a mennyekben maradt önmaga, az Atya ellen. A kísértés szintjén, de annak soha nem engedve, beleérzett abba, milyen lenne megtenni azt, amit mi el is követünk.

Azt is tudja, hogy téged mi bánt most. Mi furdalja, mi támadja a jó érzésedet, a lelkiismeretedet. Ezért tud segíteni! Jézus segíthet annak, aki tudja, mit kellene tennie, és mit nem, de a kettőt hajlamos felcserélni. Az egyetlen, emberi testben élt Isten, Jézus, úgy vitte magával az összes bűnünket a kivégzőhelyre, a keresztre, hogy ellenállt a bűnnek! Meghalt a te és az én bűnömért, és milliárdok bűneiért. Eltemették. Aztán pedig feltámadt, mint újra-élővé vált bizonyosság arra, hogy az Ő ereje és szeretete megbocsátotta a bűneinket. Amikor ezt elhisszük, abban a pillanatban megértettük az addig távolinak, félelmetesnek tűnt Atya Isten, irántunk tanúsított, folyamatos szeretetét!

Jézus - mondod annak, aki a szájával, a szemével, a mozdulatával, a tehetetlenségével kérdez: „igaznak bizonyult lélekben". A benne élő, és emberi alakjában is megmaradt isteni Lelke adott erőt neki arra, hogy mindazt megtegye, amiről a Bibliában olvasunk. Igaznak bizonyult minden szava. Köztük a leglényegesebb jövendölés, amit háromszor is bejelentett. Szenvedni fog, meghal, de a kivégzését követő harmadnapon majd feltámad.

Hát, ezt sokan el tudnák mondani, nem? Több-kevesebb valószínűséggel valamilyen szenvedés előzi meg a halálunkat. El fognak temetni minket. Idáig rendben van. Ezt bárki elhiszi nekem. Na, de azt, hogy feltámadok?! Jézus ezt is határozottan állította. És: igaznak bizonyult! Minden beteljesedett, amit magáról mondott! Várjunk csak! Akkor az is igaz, amit rólunk mondott! Helyet készít nekünk, aztán ismét eljön, és maga mellé vesz minket. Azért, hogy ott legyünk, ahol Ő van. Mi, akik közül egyikünk sem találkozott vele, amikor itt járt a földön. Vele leszünk, örökké! Ez úgy igaz, mint ahogyan Ő feltámadt! Ha nem így lenne, „hiábavaló a mi prédikálásunk". De nem az! Jézus Lelke hoz ide benneteket, vasárnapról vasárnapra! Ugye, érzitek, tapasztaljátok ennek valóságát?

Mi az apostol hitvallásának harmadik állítása? Mit kell neked tovább adnod? Azt, hogy Jézus „megjelent az angyaloknak". Először a mennyben. A mennyei lények már az előtt találkoztak vele, mielőtt a másik létformában közénk jött. Jézus továbbra is kapcsolatban maradt az angyalokkal. Amikor Júdás árulását követően elfogták a Gecsemáné kertben, a védelmére kardot ragadó Pétert kedvesen leállította. „... azt gondolod, hogy nem kérhetném meg Atyámat, hogy adjon mellém most tizenkét sereg angyalnál is többet?"  Jézusnak rendelkezési joga volt az angyalok felett. Szolgáltak neki. A legnehezebb órában is. A Gecsemáné kertben, ahol lepergett előtte mindaz a szörnyűség, amitől már csak néhány óra választotta el, „angyal jelent meg neki a mennyből, hogy erősítse őt." Pörgessünk csak vissza harminchárom évet! Jézus születéséről az Úr angyala vitte a hírt a pásztoroknak. Mennyei testőr-angyal jelent meg Józsefnek, és adott neki konkrét utasításokat arra, hogy mikor, merre, és miért fusson a család, mert veszélyben van a gyermek Jézus! Most, azonnal, irány Egyiptom, mert Heródes halálra keresteti! A biztonsági őr-angyal jelentette meg nekik, mikor mehetnek vissza - Názáretbe! Angyal adta hírül Jézus feltámadását, és angyal mondta el a felhők felé bámuló tanítványoknak, hogy úgy fog visszajönni, ahogy' elmenni látták.

„... hirdették a népek között" Ezt is mondjátok el! Annál is inkább, mert ezért tudunk róla, Jézusról, mi is! Ha Izráel határain belül maradt volna az evangélium, akkor csak zsidó-keresztyének lennének ezen a világon. Akkor csak rájuk vonatkozna mindaz, amiről eddig beszéltem. Akkor mi még a bűneinkben lennénk, és abban is maradnánk. A kárhozat, az Isten-nélküliség állapotában. Örökre.

Nem így van. Nem, mert „hirdették a népek között". Mi is azok voltunk. A tudósok úgy mondják, a magyarságnak egyistenhite volt. Én is így tanultam. Őseink azonban nem tudták, hogy ki az az egy Isten. Akkor ismerték meg, amikor - először görög szerzetesek útján - elérkezett hozzájuk az evangélium. Az, hogy Jézus értük is jött. Jézus a mi magyar őseinket is megváltotta. Ennek a nemzetnek is felajánlotta, hogy egyedül Őt fogadják el egyetlen közbenjárónak Isten és ember között. Isten elnézte a tudatlanság idejét. (Az athéniaknak is erről beszélt Pál apostol) Nem kell többé fehér lovat áldozni, mert Jézus tökéletes áldozatot mutatott be a világ minden emberéért. Minden, ezt követő áldozás felesleges. Sőt! Azt bizonyítja, hogy az áldozó nem értette meg, mi ment végbe a golgotai kereszten!

Nem volt hiábavaló meghirdetni ezt az evangéliumot a honfoglalóinknak. mert így folytatódik az apostol tollába írt isteni üzenet: „hittek benne a világon". Jézusnak százhúsz követője volt (ApCsel 1,15), de Pál apostol levelének írásakor már hány nemzet képviselője, majd hírnöke ismerte az örömhírt! Annál is több, ahányat a pünkösdi híradás sorol fel: „Pártusok, médek és elámiták, és akik Mezopotámiában laknak, vagy Júdeában és Kappadóciában, Pontuszban és Ázsiában, Frígiában és Pamfíliában, Egyiptomban és Líbia vidékén, amely Ciréné mellett van, és a római jövevények, zsidók és prozeliták, krétaiak és arabok".   Néhány évszázaddal később pedig mi, magyarok is megismertük Őt!

A bátor hitvallásod koronája pedig az lesz, amikor kimondod az apostoltól tanult hitvallás utolsó két szavát: „felvitetett dicsőségben". Jézus felvitetett dicsőségben oda, ahol vár ránk, oda, ahová menet, kijárta előttünk az utat.

A történelemben egykor, testben megjelent Jézus most ott van, ahová készült.  „Isten jobbján van, és esedezik is értünk" - írta az apostol a rómaiaknak. (Róm 8,34) És milyen jó, hogy ott van! Az Ő, értem hangzó esedezését biztosan meghallgatja Isten! Ott, a mennyben. És hogy tudjuk „elküldeni" az imáinkat odáig? Itt is van segítségünk! Jézus Lelke! Ismét Pál apostolt idézem: „Ugyanígy segít a Lélek is a mi erőtlenségünkön. Mert amiért imádkoznunk kell, nem tudjuk úgy kérni, ahogyan kell, de maga a Lélek esedezik értünk kimondhatatlan fohászkodásokkal." Értitek? Amikor már azt sem tudjuk, mit, és hogyan kérjünk, a Lélek, Jézus Lelke „fogalmazza" meg helyettünk azt, amire tényleg szükségünk van! Hálaadásra, bűnvallásra, kérésre. A Lélekben teljessé vált, talán ki sem mondott, örömteli, vagy kétségbeesett sóhajunk jut el Jézushoz, aki pedig ott, a mennyben esedezik értünk.

Hát, ez a mi hívő életünk használati utasítása! A Jézusra mutató, és tőle induló, hozzá érkező, hitvalló, áldott, boldog életfolytatás: a kegyesség. Ennek pedig a megfejtett titka az, hogy Jézus: „megjelent testben, igaznak bizonyult lélekben, megjelent az angyaloknak, hirdették a népek között, hittek benne a világon, felvitetett dicsőségben."

Néhány percbe telik megtanulni ezt a hat igazságot, amivel aztán bátran nekikezdhetünk a Jézustól kapott parancs teljesítésének: „tegyetek tanítvánnyá minden népet"! Ámen