Istentisztelet 2015. október 18-án

(Kereskényi Sándor)

Lekció: 1Kor 10,23-33

Textus: 1Kor 10,23

Szeretett Testvérek!

Az egyik legismertebb római császár, Júliusz Cézár, Krisztus születése előtt 46 évvel újjáépíttette a száz évvel korábban földig rombolt Korinthust. A város, azzal együtt, hogy felülmúlni igyekezett korábbi szépségét, Akhája (Görögország) tartomány fővárosává, politikai életének székhelyévé vált. A város-, és tartományvezetők különböző vidékekről származó holdudvara következetesen magával hozta a kor vallási pluralizmusát, sokszínűségét. Korinthus a római vallásszabadság kirakatává vált. A Birodalom majd' mindegyik vallása, és azok kiszolgálói helyet kaptak benne.

Az ókori vallások leginkább az áldozatok bemutatásában hasonlítottak egymásra. Volt ott minden, az oltárokon! A tűzifától elkezdve, a gabonán, olajon, gyümölcsön keresztül a legértékesebb áldozati felajánlásokig: az állat-áldozatokig. A sok-sok templom valamelyikében, az élő állatot a helyszínen vágták le. Különböző szertartási formák között felajánlották az istenségnek (bálványnak), bízva abban, hogy így elfordítják magukról a sértett kis isten haragját. A választott templom oltárán, az adott vallás áldozati gyakorlatának előírásait követve, az állat valamelyik testrészét, belső szervét elégették elfüstölték. Ez után, a jelentős mennyiségű maradékból, az előírt részt megkapta a pap és a személyzet, a többit, gyakran több tíz kilónyi húst pedig hazavitte az áldozó.

Gyakran megesett, hogy a papság nem tudta elfogyasztani a felgyűlt hús-adományt. Tartósítani nemigen akarták, mert az áldozatok bemutatása során mindig „friss áru" várt rájuk. Mit lehetett tenni? Elvitték a piacra, és eladták. Csakúgy, mint az áldozatot bemutató család, akik - mondjuk: egy tehén esetében - a baráti társaság segítségével sem jutottak a lakoma végére. Ezt előre tudták, kiszámolták, így - mondjuk: a bal hátsó combot - fel sem dolgozták a konyhán. A templomból azonnal vitték a piacra!

Na, ebből eredt a korinthusi keresztyének problémája. Az, immár Jézus tanításait megismerő és elfogadó család kiment a korinthusi agórára, piacra. Megálltak a húsos stand előtt. Gyönyörű, frissen vágott áruk sora! Kiválasztották a legszebb borjúlábat. Már éppen fizetnének, amikor a kereskedő elismerően megszólal: „Jó választás volt! Még ki sem hűlt! Alig egy órája hozták valamelyik perzsa, vagy szír templomból!" A derék korinthusi keresztyének összerezzentek. Akkor, ez, annak a pogány istennek áldozott állatból való! Most megehetjük, vagy nem?

Nem voltak egyedül ezzel a kérdéssel, hiszen, a jézusi tanítások megismerése után, a korinthusi gyülekezet minden tagja elgondolkodott azon: Vajon szabad-e ennem abból a húsból, amit valaki a pogány bálványnak ajánlott fel, vagy nem?

A gyülekezet vezetői tanácsért fordultak Pál apostolhoz. A levelet Efézusban kapta meg. Még néhány papiruszoldallal korábban leírt válaszának a lényege: vannak hitben erős, és még gyenge, az első lépéseket megtévő testvérek. Az erősek tudják, már elfogadták, már lelkükbe égették, hogy nincs más Isten, csak Jézus Atyja. Ebből következik, hogy amit mások tisztelnek a pogány bálványtemplomokban, azok nem istenek, azok nem léteznek, tehát az egész áldozati ceremónia nem más, mint hamis játék. A szobroknak felajánlott húsból maradt, piacra kivitt árut tehát nyugodtan meg lehet vásárolni. Vigyék haza, süssék meg „korinthusi módra", és egyék meg jóízűen!

De! Azt írják, hogy vannak köztük, ott, Korinthusban, olyan keresztyén testvérek, aki nem szívesen vesznek a szájukba abból, a pogány templomban felajánlott húsból. A bálványimádást kiszolgáló terméknek tartják. Az ő számukra megmagyarázhatatlan, hogy a máskor, a Jézus megtöretett testére, és kiontott vérére emlékeztető kenyeret és bort velük együtt elfogyasztó testvérek hogy' képesek még csak rá is nézni arra a bálványáldozati húsra!

Az apostol, ennek a feszültségnek a feloldására azt javasolja, hogy engedjenek az erősek! Aki hiszi, hogy nyugodtan lehet enni a piacon megvett bálványáldozati húsból, hiszen az semmit sem jelent, az vegyen erőt magán! Legyen tekintettel a lelkiismeretében gyengébb testvérére, és a jelenlétében inkább ne vásároljon, és ne egyen azokból a húsokból! Miért ne?

Mert, bár igazuk van, Isten megengedi, hogy megegyék, de ez megütközést kelt a hitnek, a Jézus-ismeretnek, tanításnak, és az ebben rejlő szabadságnak a felismerésére még el nem jutott testvérekben. Ezért inkább mondjanak le arról, ami egyébként szabad!

Kíváncsiak arra a kedves korinthusi levélírók, hogy ő, Pál apostol mit tenne ebben a helyzetben? Már írja is: „ha az étel megbotránkoztatja testvéremet, inkább nem eszem húst soha, hogy őt meg ne botránkoztassam"! A levél tovább folytatódik, de „néhány oldallal" később megint előkerül a téma. Ezt olvastuk fel ma.

Pál apostol maga elé képzeli a jelenetet. Látja a zsibongó korinthusi piacot. A korinthusi vásárlókat, akik azon tanakodnak, hol vegyenek húst? Melyik árusnál a legkisebb az esély arra, hogy bálványáldozati hús kerül eléjük? Jó lelkiismerettel hogyan vásárolhatnak? Úgy, ha megkérdezik az eladót. Állj! - kapja fel a fejét az apostol. És már diktálja is: „Mindazt, amit a húspiacon árulnak, megehetitek, ne kérdezgessetek semmit lelkiismereti okból," - és mondja az indoklást -: „mert az Úré a föld és annak teljessége." Vagyis: Mindegy, hogy ki áldozta fel, kinek azt a húst! Senki másé nem lehet csak a világmindenség Uráé, akit mi Jézus Urunk Atyjaként imádunk.

Ugyanez a helyzet akkor is, amikor vendégségbe mennek. Ott sem kell kérdezgetni, hogy: „Honnan való az a marhasült? Ugye, nem valamelyik trák, vagy makedón bálvány templomából?" Nem! És Pál tovább diktálja a levelet: „Ha meghív titeket a hitetlenek közül valaki, és el akartok menni, mindent megehettek, amit elétek tesznek, ne kérdezgessetek semmit lelkiismereti okból." Megtörténhet azonban, hogy a vendégségbe érkezők valamelyik tagja ismeri az étel eredetének forrását. Jó keresztyénként, saját kétségeit hangoztatva figyelmeztetheti a többieket: „Ez bálványáldozati hús"! Ilyenkor, a kétségeitől még meg nem szabadult testvér érdekében jobb, ha hozzá sem nyúlnak a húshoz! „Megütközésre ne adjatok okot..."!

Mindezek összegzését - a görög retorikát követve - a mondanivalója legelején fogalmazza meg az apostol: „Minden szabad, de nem minden használ. Minden szabad, de nem minden épít."

Mit jelent az, hogy „szabad"? Pál apostol levelének nyelvén: megengedett. Mit jelent az, hogy „hasznos"? Azt, hogy: javára válik. Mit jelent az, hogy „épít"? Az épülés, a tökéletesedés érdekében: hozzátesz valamit a már meglévőkhöz. A keresztyén ember szabadsága semmihez sem hasonlítható: „Minden megengedett"! E határtalan keretben azonban vannak felülvizsgálatra szoruló területek. Mert, bár „Minden szabad (minden megengedett), de nem minden használ"!

A korinthusi Krisztus-követők teljes feloldozást kaptak a húsevésre vonatkozóan. E szabadsággal azonban úgy élhettek, hogy tekintettel kellett, hogy legyenek azokra, akik még nem jutottak el odáig, hogy tiszta lelkiismerettel egyenek a korábban, bálványoknak felajánlott húsokból.

A szegedi keresztyén testvérnek minden megengedett. Szabad mozgásterületének azonban vannak olyan részei, ahol megfontolást kér tőle az Úr. Ha nem használ, hanem árt-; ha nem épít, hanem rombol azzal, ami megütközést vált ki másokból, akkor rosszul él a szabadságával.

Mi szükséges ahhoz, hogy jól, helyesen éljünk az Istentől, Jézus Krisztusban kapott szabadságunkkal? Vissza kell emlékeznünk arra, hogy mi magunk, milyen módon jutottunk el odáig, ahol most járunk. Mikor, hogyan éltük át a tényleg felszabadító érzést: Ezt most megtehetném, de nem teszem! Mert semmi hasznom sincs belőle. Az, amit a legtöbbnek tartok, az Istenbe vetett bizodalmam (hitem) egy „fél téglányit" sem épül abból, amire most készülök. Megmondhatnám, leírhatnám, elolvashatnám, megnézhetném, szabad vagyok, Isten is megengedi nekem, de csak időpocsékolás, mert épülést nem ad nekem.

Aki eljutott ezekre a felismerésekre, az megérti, mi javasolt Pál apostol a korinthusiaknak. Ehetsz, amit akarsz. Szabad vagy. Megteheted. Isten hatalmazott fel rá. De ha ezzel értetlenséget váltasz ki valakiben, akiz ő, eddig, egyfajta emberi példaképének, tartott Jézus követésében, akkor gondold végig, mit teszel! Ha nem használsz vele, akkor ártasz - neki. Ha nem építed az Istenbe vetett hitét, nem adsz hozzá még valamit, akkor: rombolod! Örülsz annak a szabadságnak, amit Istentől kaptál? Igen. Nos, hidd el, hogy ebből a szabadságból, ebből az örömből semmit sem veszítesz a miatt, hogy türelmes, megértő vagy az iránt, aki szeretne olyan felszabadult lenni, mint te!

Jó, ha eljutottál odáig: engem csak az érdekel, hogy Isten mit szól ahhoz, amit teszek, mondok, gondolok! Isten azonban nem a jót, hanem a legjobbat szánja neked: Légy szabad! Annyira szabad, hogy már nem csak magaddal foglalkozol, hanem azzal is, akit Jézus Szentlelke szeretne eljuttatni addig, ameddig te már elértél! Őt is annyira szereti, mint téged! Törődj vele! Figyelj, mi használ neki, mi válik a javára, miből épül azon az ösvényen, ahol Jézus és te együtt jártok! Ő, az a gyengébb testvér lemaradt egy kicsit. Várd be! Miért? Pál apostol ezzel indokolta: „... én is mindenben mindenkinek igyekszem kedvére lenni, nem a magam hasznát keresve, hanem a többiekét, hogy üdvözüljenek." Hallottad? „...hogy üdvözüljenek"! Hogy életközösségük legyen Jézussal! Már itt, most, ebben az életben! Hát: ekkora a tétje annak, hogy:„Minden szabad, de nem minden használ. Minden szabad, de nem minden épít." Az úrvacsorai közösségben jelenlévő Jézus erősítse meg bennünk az Igét! Ámen