Istentisztelet 2016. bebruár 28-án

 

Böjt III. vasárnapján (dr. Kereskényi Sándor)

 

Lekció: Zsolt 86-1-11

Textus: Jer Sir 3,21-23.26.32.

 

Szeretett Testvérek!

 

A Húsvét előtti böjt harmadik vasárnapján olvassuk Jeremiás Siralmait. Mi így fordítjuk. Az ószövetségi írás címe eredetileg valami ehhez hasonlót jelent: „Jaj! - tekercsek". Azokról szól, akik átélték Jeruzsálem ostromát, annak minden borzalmát. A vérszomjas babiloni harcosok betörése után éhesen, kimerülve, csalódottan néztek szembe a pusztulás látható és várható következményeivel. A teljes kilátástalanságot sugalló romok, holttestek között félőrülten bolyongó, csont és bőr zsidók között volt valaki, aki azt merte suttogni: „De ha újra meggondolom, reménykedni kezdek...". Ugyan, miben? - kérdezhette bármely', arra járó honfitársa. Én, valami felismerhetetlenül sovány arcot, száraz, cserepes szájat, de messzire tekintő, csillogó szemeket képzelek magam elé, amikor olvasom a választ, a próféta szavát: „Szeret az Úr, azért nincs még végünk".

Ilyenkor szokott megjelenni a filmvásznon: „Néhány hónappal korábban". Mi történt Jeruzsálem eleste előtt néhány hónappal? Isten embere, Jeremiás próféta bejelentette: végveszélyben a főváros, az ország, a nemzet! Útban van felénk a vakmerő, vereségei után is talpra álló, egyiptomiakat, szíreket megfutamító, új hadsereget szervezett babiloni uralkodó: Nabú-kudurri-uszur (Nabukadneccar)! Abban az időben, e név hallatán, másfélezer kilométeres körzetben minden asszony magához ölelte a gyermekét, és minden férfi összeszorította az öklét.

Jön a babiloni hadsereg? Igen- folytatta Jeremiás -, de nem kell megijednetek, mert Isten tud róla! Ő adott neki hatalmat. Ő a büntetésének az eszköze. Nyomorúságos idők következnek, de készen áll a „túlélő-csomag". Megmenthetitek az életeteket. Semmitek sem marad, de ti, és gyermekeitek élni fognak. Menekülni sem szabad. Ez most nem a hősködés ideje. Isten akarata mindenképpen beteljesedik rajtatok, de az is a döntéseteken múlik, hogy milyen mértékű veszteséggel! A megoldás, az Isten kegyelmének a kulcsa: Adjátok át a várost!

Jeremiás bejelentését általános felháborodás követte. Miket beszél? Adjuk meg magunkat? Isten embere ez? Nem! Áruló! Hazaáruló! Hitünket gyengíteni akaró, Ábrahám Istenét káromló álpróféta! Zsidó ember így nem beszél! Minket Mózes Istene védelmez. Utolsó csepp vérünkig harcolunk!

Isten választottai mást akartak hallani. A hamis hit válaszát. Hazafias hangot, és nem Isten igazságát. Ő pedig nem adhatott mást a prófétája szájába azon kívül, ami felől már végzett. Döntött.

Hosszú ideig türelmes volt Ő, az Úr. A népe ezt kihasználta. Elbizakodottan kihasználta. Egészen odáig, hogy már nem hitték: Isten türelmének is vége szakad egyszer.

Böjt harmadik vasárnapján, amikor a mindenkinek, saját maga által választott böjtölési módja már elkezdi tisztogatni a hitét, Ige-értését, Isten-látását, az ősi jajkiáltás, a Siralmak azt üzenik: Ne játssz Isten hosszútűrésével!

Ne hidd, hogy ha nem változtattál azon, amit már oly' régóta kér tőled Isten, - csak azért, mert még nem ért utol a keze -, elnézte a figyelmetlenségedet! Az engedetlenségedet. Ne hidd, hogy neked van igazad, csak azért, mert különösebb baj nem történt. A jeruzsálemiek ebben a - hamis -  hitben éltek. És nagyon nem tetszett nekik, hogy Jeremiás mást mondott.

Isten gyermekei, csakúgy, mint a saját gyerekeink, szeretnek elmenni a határig. A végső határig.  Velünk lehet játszani. Mi nem vagyunk következetesek. Isten azonban nem mondhat ellent az Ő igazságának.

Kétezer-hatszáz év távlatából fejünket csóváljuk, és azt kérdezzük: Vajon, honnan vették a bátorságot azok a jeruzsálemiek, hogy nem vették komolyan Isten figyelmeztetését? Vajon, mi honnan vesszük a bátorságot, amikor - először is: magánéletünket tekintve - nem vesszük komolyan Isten elhangzott, itt, a templomban meghallott, otthon elolvasott akaratát?

A válasz ott van a Szentírásban. A Siralmakban; a „Jaj-tekercsben"! Azért halkítjuk le, szorítjuk háttérbe, igyekszünk elfelejteni Isten kinyilvánított akaratát, mert úgy viselkedünk, mint a jeruzsálemiek! Elhitetjük egymással, hogy úgy jó, úgy helyes, ahogy csináljuk. A többség. Ez a bűvös szó. Ez a kulcsszó: a többség. Így dobták ciszternába Jeremiást. A többség nem Isten akaratára volt kíváncsi. Úgy gondolták: Úgy jó az Isten-imádásunk, a vallásgyakorlatunk, ahogy eddig tettük.

 

Ez az önámítás átugrik 2603 évet (ennyivel ezelőtt volt Jeruzsálem ostroma), és igyekszik mindenhol teret hódítani. A Krisztus utáni 21. században eképpen: úgy jó a gyülekezeti életünk, ahogy megszoktuk. Úgy jó az egyház működése, ahogy van. Az az igazi gyülekezeti tag, amilyennek én képzelem - és élem meg. Úgy jó a gyermeknevelésünk, ahogy' mi gyakoroljuk. Úgy jó, és elég annyi a hittanoktatásból, amennyire én követem, amennyire engem érdekel a gyerekeim, az unokáim, a gyülekezet konfirmandusainak előrelépése. Annyi elég a misszióból, a bizonyságtételből, a másik csodálkozását kiváltó hitvalló életből, amennyit mi gondolunk jónak.

Aztán valami alaposan megrázza az életünket, és észrevesszük - ha vagyunk még annyira éberek, és annak tulajdonítjuk -, hogy Isten türelme véget ért!

Nebukadneccar király országokat elsöprő hadserege a kapuk alá érkezett, védműveket épített, kiéheztette, majd bevette a várost, és Izráel rájött: valamit rosszul csináltunk. Valamit nem értettünk jól. Valamit nagyon félremagyaráztunk. Valamire nem akartunk odafigyelni. Valahogy elaltattuk magunkat. Isten szólongatására sem ébredtünk fel. Nem is hittük, hogy ő beszél a próféta szájával.

Az ország összeomlik, fejvesztetten menekül mindenki, aki tud, aki meg nem, az ott marad és az éhhalál küszöbén kesereg, sír, nyög a füstölgő romok között.

Életek, karrierek, tervek, álmok omlanak össze körülöttünk, bennünk és szomorúan sóhajtunk: de jó lett volna, ha korábban odafigyelek, ha korábban megkérdezem az Urat; ha azt tettem volna, amit Ő tanácsolt, kért, parancsolt!

Böjt harmadik vasárnapján csendben vagyunk Isten előtt. A csendben pedig megszólal. Mert nem tehet róla, Ő már csak ilyen. Kegyelmes Isten! A baj előtt, de a baj bekövetkezte után is van szava.

Jeremiás sír, az ostrom áldozatai ott fekszenek előtte, a szag elviselhetetlen, az idegenek brutalitását végig kell nézni, az erőszak áldozatainak üvöltése kibírhatatlan. És akkor ő, a próféta, mint egy félőrült megszólal: "De ha újra meggondolom, reménykedni kezdek."

Kicsoda? Ő, aki azt hiheti becsapta Isten. Az ostrom előtt földet vásároltatott vele. Ki reménykedik? Ő, a hívő ember, akit, miután közölte Isten akaratát, hideg, kiszáradt ciszternába hajítottak? Nem a babiloni fosztogatók, hanem a saját királyának emberei! Jeremiás az életét adta volna népéért, de végig kellett néznie, hogyan falják fel egymást.

Igen, ő reménykedhet, ő, hol suttogja, máskor kiáltja a büdös, füstölgő sikátorokban: "szeret az Úr", "nem fogyott el irgalma", "nagy a hűsége"!

Ezek nem a megőrült ember szavai. Így csak az beszélhet, aki mindig Isten felé fordult. Az, aki újra képes megújulni. Hiszen a nép jó része elpusztult, de az ígéret, a választottság továbbra is él!

A böjt: a gondolat-, a hit-, a reménység-, az Istenbe vetett bizalom megerősödésének idején eszünkbe jutnak az Úrnak hátat fordító éveink, napjaink, múlt heti, Isten nélküli keserűségeink. A gondolatok, a szavak, a hírek, amivel áltattak minket és áltattuk magunkat. Mert elszomorítottak, vagy lelkesítettek, de kiderült, hogy nem Istentől származnak.

Eszünkbe jut, hányszor befogtuk a fülünket, be nem vallottuk vétkeinket, el nem ismertük mulasztásainkat. Ha tényleg eszünkbe jut; ha valamit megpendített bennünk a prófétai szó: hátha megint Istennek van igaza -, akkor örömhírem van a számodra: „Szeret az Úr, azért nincs még végünk, mert nem fogyott el irgalma"!

Szeret az Úr, mert elküldött hazulról; egyenesen ide, a templomba. Belépésed után, az ének, az ima, az igehirdetés közben megnyitotta a lelkedet. Járhatóvá tette a füled és az isteni érzékszerved közti járatot! Mert szeret. Igen, téged! Téged, aki lehet, hogy eljátszottad a türelmét. Egy hét alatt. 5 év alatt. 60 év alatt. Egy életen keresztül. Bezárult az ostromgyűrű. Elestél. Kimerültél. Tartod magad, de tudod, hogy azon a bizonyos területen megbuktál. Isten azt mondta: elég.

Ma azonban kiderült: nem fogyott el az irgalma. Szeret. Azért szólt ma hozzád. Újrakezdheted. Isten, minden reggel megújuló, tégedet végigsimító hűsége most is körülölel.

Nem tudom, mit terveztél még mára. Mit csinálsz az istentisztelet után. Hová mégy. Hogy' néz ki a holnapi napra bejegyzett programod. Nem tudom, de arra kérlek, kérdezd meg, Ő mit akar veled? Mit szeretne még mondani, tanítani neked? Mire akar figyelmeztetni? Azért, mert szeret!

Figyelj rá, addj neki az idődből. Abból, amit - egyébként - tőle kaptál... Engedj Neki, mert Ő szeretné a legjobban, ha véget érne a gyászod, a szomorúságod, a lehangoltságod, a rutin-életed, a közönyös, színtelen hited.

Adjunk hát hálát neki együtt azért, ami mögöttünk van és kérjünk erőt, hogy legyőzve magunkat, az Ő dicsőségére tudjunk élni az előttünk álló hét, a Húsvéthoz közeledő böjt minden napján! ÁMEN