Istentisztelet 2012. augusztus 12-én

 

(Kereskényiné Nemes Lívia)

 

Lekció: Zsolt 34,1-11

Textus: Zsid 11,1

 

Kedves Testvérek!

 

Minden nap gyakoroljuk a hitünket. Bár, lehet, hogy nem mindig az Istenbe vetett hitünket. Úgy általában, persze, a hit központi része az életünknek. Például elmegyünk az orvoshoz. Melyikőtök az, aki már elkérte a háziorvos diplomáját? Vagy, amikor szakorvoshoz megyünk. Megvizsgál egy anyajegyet. Ki kéri előtte a bőrgyógyászati szakvizsgáját igazoló iratot? Egyikünk sem. Hisszük, hogy akik odahelyezték a háziorvost, a szakorvost, engedélyt adtak neki a működésére, azok már korábban mindent jól megnéztek, megvizsgáltak, hitelesítettek. Ezért dolgozhat; ezért vizsgálhat meg minket.

Aztán kezünkbe kapjuk a receptet és megyünk a gyógyszertárba. Sorbanállás közben elolvassuk az új gyógyszer nevét. A nevét. Fogalmunk sincs róla, mi van a tablettákban. Miből áll, mik az összetevői. Mégis kiváltjuk. Mert hisszük, hogy az pont a mi betegségünkre, a mi gyógyulásunkra jó.

Biztosan sok példát tudnánk mondani erre a hétköznapi hitre.

Nekünk azonban más hitünk van. Istenbe vetett hitünk. Mi Istenben bízunk. Istenben hiszünk. Hiszünk abban, hogy amit Isten ránk hagyott a Bibliában, az hitünk alapja és próbája. Erősebb minden más hétköznapi, gyakorlatilag: megalapozatlan hitnél.

Megalapozatlan hit például az, amelyik csak „küldözgeti" az ima-kéréseit Isten elé. "Hátha sikerül". „Nem árt, ha Istennek is adunk egy esélyt." Az ilyen hit kételkedik. Egy kicsit Istenben is hisz, egy kicsit másban is. Jakab apostol azt írja, hogy „aki kételkedik, az olyan, mint a tenger hulláma, amelyet a szél sodor és ide-oda hajt."

Az előbbi „egészségügyi" példánkra gondolva, ez a következőképpen érthető. Betegünk fekszik a klinikán. Műtét előtt áll. Hogyan áll a hitünk? Hiszünk az orvosban, az asszisztenciában, a technikában és a gyógyszerekben. Vagy hiszünk abban, hogy Isten vezeti a sebész kését?! Isten ad figyelmet a műtőben dolgozóknak?! Isten adta a képességet, a kezeket a technikának?! Isten az, aki megteremtette a gyógyulás eszközeit!?

Aki kételkedik, aki mást (vagy semmit sem) hisz Isten egyedülálló hatalmával szemben, az - így írja Jakab apostol -: „Ne gondolja... hogy bármit is kaphat az Úrtól."

A kételkedő embernek olyan hite van, ami Isten ajándékai, mindennap megtapasztalható csodái mellé odatesz még valamit. Hisz Istenben, de azt hiszi, nélküle Isten sem tudna cselekedni. Azt hiszi, „Isten és ő" vitt végbe valamit. Ez nem igaz. Ezt senki se higgye. Az efézusi levél határozottan eszünkbe idézi: „kegyelemből van üdvösségetek a hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez; nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék."

Hiába is lenne a dicsekedés. Általában azért dicsekszünk, hogy megdicsérjenek minket. Ismerjék már el, hogy tettünk valamit. Sokan képtelenek a nélkül élni, hogy rendszeresen megdicsérjék őket. Legalább szóbeli jutalmat kapjanak.

Isten Igéje azt mondja, hogy Ő azokat jutalmazza meg, akik nem a saját dicsőségüket hajszolják, hanem Őt keresik. (Zsid 11,6)

Olyan szomorú látni, hallgatni azt, hogy valaki elvesztette a hitét. Valaha volt, de már nem működik.

Nagyon szeretem azt a történetet, amit egy cirkuszi alkalmazott, azt hiszem, állatgondozó mesélt el. Az előadás előtt jegyeket lehetett venni az állatok megtekintésére. A pénztár mellett látható volt egy hatalmas indiai elefánt, amelyik testéhez képest nem túl nagy cölöphöz volt kikötve. Megkérdezték az ott sétáló cirkuszi embert: „Az elefánt nem tudja kiszakítani a cölöpöt?" „Ki tudná" - mondta. „Amikor kicsi volt, többször meg is próbálta, de nem sikerült neki, azóta feladta. Most már nem is próbálja."

Hány ilyen kis cölöpünk van? Egykor megpróbáltuk kihúzni őket. Mert akadály volt. Mert nem engedte azt tenni, ami a dolgunk volt. És azóta is megköt. Mondjuk, éppen, az Istenbe vetett hit gyakorlásában. A szeretet, Isten akaratából, tetszése szerinti megélésében. Hiszem, mert már próbáltam, hogy ha elhisszük, hogy Isten nagyobbá, erősebbé tett minket, ki lehet szakítani azokat a cölöpöket! Lehet Isten akaratát követve élni!

Megismétlem az Igénket: „A hit pedig a remélt dolgokban való bizalom, és a nem látható dolgok létéről való meggyőződés." Reméljük, hogy valaha kihúzzuk a bennünket megkötöző, Istenhez oda nem engedő cölöpöket? Nem látjuk még a megoldást, de van-e meggyőződésünk (vagyis hitünk) arról, hogy Isten már látja azt, ami után mi még tapogatózunk?

A legtöbben úgy gondolják, hogy saját dolgaikon már csak csoda segíthet. Ez így van! Igazuk van! Csodák akkor történnek, amikor elméleti hitünket átesszük a gyakorlatba. Aki nem alkalmazza, aki csak beszél a hitéről, annak csalódnia kell.

A zsidókhoz írt levél elején olvasunk arról, hogy a hitetlen zsidók nem mehettek be az ígéret földjére. Isten be akarta vezetni őket. Ennek egyetlen akadálya volt. Az, hogy nem engedelmeskedtek az Úrnak. Az ígéretek ellenére.

Nem tudom, hány ígéretet hallottatok már csak a mi templomunkban. Isten írta a Bibliába. Az igehirdető tolmácsolta, értelmezte, magyarázta el, adta át nekünk. Aki engedelmeskedett, annál hatott az ígéret. Arra érvényes volt. Aki itt hagyta a templomban, az a nélkül ment el. Isten nem vitte utána, mert az a testvér lemondott róla. Jó volt hallania, de nem akarta gyakorolni. Nem tett semmit azért, hogy valóra váltsa. Pedig rá is érvényes volt. Ő is hallotta, neki is odaadta az Úr. A visszautasítás miatt azonban úgy járt, mint egykor a zsidók: „nem mehettek be hitetlenségük miatt."

Isten, minden vasárnap biztosítani akar minket arról, hogy érvényesek, még mindig érvényesek az ígéretei. Az is, hogy: „kérjetek és adatik nektek".

Mit kértünk egy héttel ezelőtt? Én csak olvastam, mert kint voltam a gyerekekkel, de tudom, hogy így hangzott a kérés: „Tiszta szívet teremts bennem, Istenem, és az erős lelket újítsd meg bennem!" Kértétek? Tisztább lett a szívetek? Megerősödött a lelketek? Ha hittük, hogy Isten megteheti, megtörtént, de legalábbis elindult a tisztulás, a megerősödés folyamata.

Ehhez azonban hitre van szükség. Isten, a maga részéről kész arra, hogy jobbítson, tökéletesítsen minket. De nem akarja egyedül tenni. Ránk is szüksége van.

Úgy, mint Jézusnak. Többször akart Ő is jót tenni, de nem sikerült. Furcsa nem? Nem sikerült valami Jézusnak? Nem, mert az emberek nem hittek neki, nem hittek abban, hogy Ő képes arra, ami nekik nem sikerült. Máté evangéliumában olvassuk: „Nem is tett ott sok csodát a hitetlenségük miatt."

Egyszer elgondolkoztam azon, vajon hány csodát NEM tett meg Isten azért, mert nem hittem neki? Hány csodát nem tett meg a családjainkban, a gyülekezetünkben, mert nem hittünk neki? Hány csodát nem tett meg a magyar néppel, mert nem hittünk neki? Nem neki hittünk...

Bizalmat ültetni a „csak" remélt dolgokba, és meggyőződni a nem látható dolgok létezéséről. Ez a hit. Ez a mai Igénk. „A hit pedig a remélt dolgokban való bizalom, és a nem látható dolgok létéről való meggyőződés."

Azt hiszem, több testvérben is megmaradt még legalább egy kérdés az előbb elhangzottak alapján. Amikor a klinikán, otthoni betegágyon szenvedő, reménykedő testvéreink nem gyógyulnak meg, akkor a mi hitünkkel, az ő hitükkel, az értük imádkozók hitével van a baj? Nem volt elég bizalmunk? Nem élt bennünk meggyőződés a gyógyulásukkal kapcsolatban?

Azt hiszem, erre nem lehet általánosságban válaszolni. Talán még az egyes esetekben sem.

Valamit azonban látnunk kell. Tudnunk kell. Hinnünk kell. Azt, amit így szoktunk kimondani: „legyen meg a te akaratod".

Ha van elég bizalmunk Istenben, akkor hinnünk kell, hogy az Ő döntése a legjobb kedvesünk, szerettünk számára. Ha meggyőződéssé érik bennünk a „legyen meg a te akaratod", akkor békességünk van abban a végkifejletben is, amitől nagyon féltünk.

Ez a tökéletes hit. A teljes bizalom, a megkérdőjelezhetetlen meggyőződés.

Kérjük Istent arra, hogy azt a hitet adja nekünk, amit Jézus mutatott meg nekünk. Hinni addig, amíg utolsót dobban a szívünk. Hinni annak ellenére, ami történik körülöttünk, velünk. Ezt a hitet ajándékozza meg az Úr az örök élet koronájával.

Ámen