Istentisztelet 2012. július 22-én

 

(Kereskényi Sándor)

 

Lekció: Filemon 1-7

Textus: Filemon

 

Szeretett Testvérek!

 

Nézzük csak, mibe is csöppenünk bele, amikor az Újszövetség legrövidebb egységét olvassuk el! Mert - emlékszünk rá - Pál apostolnak a Kolossé városában lakó Filemonhoz írt levele mindössze egyetlen fejezetből áll.

Kicsit azért érezhetjük zavarban magunkat, mert ez egy magánlevél. Ezt nem felolvasásra szánták. Még csak nem is olyan pásztori levél, aminek bár egyetlen címzettje van, mint például a Timóteusnak, vagy Titusznak írt levelek, de azért mégiscsak egyházkormányzási útmutatásokat, etikai kérdéseket feszegetnek.

Nem. A Filemonnak írt levél egy személyes problémával, annak megoldásával foglalkozik. Ráadásul, a probléma hordozója Pál apostol. Hiszen ő kér. Ő kér valamit ettől a derék kolosséi keresztyéntől, Filemontól, akit - kiderül a sorokból - személyesen nem is ismer.

Mit is kér tőle? A megoldandó kérdés forrása egy szökött rabszolga. Onézimosznak hívják. Filemon tulajdona, tőle szökött meg. Kiderül, hogy ez az Onézimosz keresztyén lett. Megtért. Valószínűleg Pál apostolt hallgatva úgy döntött, hogy átadja az életét Jézusnak. Ő, Onézimosz már csak azt akarja tenni, ami Jézusnak kedves. Ő már nem akar egyebet mondani, csak ami Jézus előtt megállja a helyét. Onézimosz keresztyén, igazi Krisztus-követő lett.

Valószínűleg mindent elmondott Pál apostolnak. Bevallotta, hogy ő, Onézimosz, egy szökött rabszolga. Nem tudjuk miért szökött meg. Talán vissza akart térni a hazájába. Mindegy mi volt az oka, a szökött rabszolgákra országos, birodalmi körözést adtak ki. A rajtuk lévő, megkülönböztetett pecsétek, billogok, tetoválások miatt nem sok esélyük volt. Bárhol elkapták őket, iszonyatos büntetés, a legtöbb esetben keresztre feszítés járt nekik.

Jézus tanítását-, a megváltás örömhírét-, az evangéliumot megismerve, Onézimosz nem törődik semmivel. Hiszen örök élete van. Legfeljebb annyi történhet vele, mint az Úrral. Megvetik, megkorbácsolják, keresztre feszítik. Nem baj! Annál hamarabb találkozik Jézussal! Nem takargatja a kilyukasztott fülét, vagy a karjára égetett pecsétet. Mindent elmond Pál apostolnak és várja, hogy ő, Jézus apostola mit tanácsol neki.

Együtt gondolkodnak. Honnan is szökött meg? Kolosséból. Hiszen, ott már vannak keresztyének - gondolhatta, mondhatta az apostol. Bizony, Onézimosz azt mondja, a gazdája, Filemon is az volt. Ismert tagja a Kolosséban élő új vallás követőinek. Valószínűleg nem is volt rossz dolga Onézimosznak. Reménysége lehet arra, hogy amikor visszatér, Filemon, a gazdája, nem is fogja bántani. Pál apostol erre céloz, amikor azt kéri Filemontól: „fogadd őt úgy, mint engem." Ez a kérés.

Nem kevés. Büntetés-elengedés mellett visszafogadni egy szökött rabszolgát! Úgy fogadni, mintha az apostol érkezne. Örömmel, szeretettel, vendégszeretettel. Úgy, mint amilyen fogadásról Jézus tanított a tékozló fiúról szóló példázatban. Örülni az elveszettnek. Óriási kihívás ez Filemon számára. Keresztyén hitének szóló kihívás. Át tudod-e ültetni a gyakorlatba azt, amit Jézus tanított? Vissza tudod-e fogadni a szökött rabszolgádat úgy, mint ahogy Jézusban Isten fogadott el téged - gyermekének?

Kiderül, hogy miért is maradt benne a Bibliában ez a magánlevél. Azért, mert a filemoni kihívás mindannyiunk kihívása. Minden keresztyén számára. Így működik Jézus követése. Amit hallottam, amit tanultam, amit elfogadtam, az egészen komolyan vonatkozik rám!

Filemonnak nem kellett volna visszafogadnia Onézimoszt. A jog, a törvény mellette állt. Szökött rabszolgának kínszenvedés, vagy halál a sorsa. Ezt mindenki megértheti. Pál is megértette. Mégis azt írta Filemonnak: „fogadd őt úgy, mint engem."

Ezt meg kell emészteni. Nem tudom, mennyi ideje volt rá Filemonnak. Hiszen a levél Onézimosszal, a visszatért rabszolgával együtt érkezett. Valószínűleg kísérője is volt, hiszen ha egyedül teszi meg az Efézus (onnan indult) - Kolossé távolságot, valószínűleg belebotlott volna a helyőrségi katonákba, akik nehezen hitték volna, hogy ő egy olyan rabszolga, aki éppen vissza akar menni a gazdájához... Filemonnak azonnal döntenie kellett. Megkorbácsoltatja Onézimoszt, vagy enged az apostol kérésének: „fogadd őt úgy, mint engem."

Álltatok már ilyen próba előtt? Keresztyénségetekre hivatkozva, kimondva, vagy kimondatlanul; írva, vagy íratlanul döntenetek kellett. Talán ma is. Vagy holnap? Tegyek úgy, ahogyan a józan ész diktálja? Úgy tegyek, ahogy elvárják tőlem? Azt tegyem, amit más is megtenne a helyemben? Vagy: azt tegyem, amit Jézus tenne a helyemben?

A filemoni kihívások, döntéskényszerek a mi kihívásaink, a te döntéskényszered!

Miért is kellene Filemonnak úgy fogadnia a szökött rabszolgáját, Onézimoszt, mintha Pál apostol érkezne a házába? Mert az apostol így kezdi ezt a mondatot: „Ha tehát engem társadnak tartasz". „Ha tehát engem társadnak tartasz, fogadd őt úgy, mint engem." Nem vadidegen ember, hanem társam, Krisztusban testvérem kér engem - gondolhatta át Filemon. Újra olvassa a sorokat. Kiderül, hogy az apostol maga mellett akarta tartani Onézimoszt. Biztosan önzetlen segítőre talált benne. „Elkérhette" volna Filemontól. De nem! Visszaküldte hozzá. Miért is? Így „indokolja" Pál apostol: „Döntésed nélkül azonban semmit sem akartam tenni, hogy jótetted ne kényszerű, hanem önkéntes legyen."

Még baráti szívességet sem kér. Pál apostol Filemonra bízza a döntést. Igaz, mennyire a miénk? A legjobb barátunk, a társunk, a legmegbízhatóbb kollegánk nem hivatkozik az évtizedes ismeretségre, nem protezsálja be a jelöltjét, hanem leírva az illető tulajdonságait, ránk bíz egy döntést. Vagy mi - őreá. Abban a biztos tudatban, hogy hitünk, hite, hitem szerint jut elhatározásra.

Bíztak már így benned? Bíztál már így valakiben? El tudtad fogadni azt, ahogyan határozott? És te? Te tudsz úgy dönteni ahogyan- nem a kapcsolataid, az elvárások diktálják, hanem - Jézus várja tőled?

Nagy kérdés előtt állt Filemon. Keresztyénsége hitele állt, vagy bukott azon, mi mellett teszi le a voksot. A törvény mellett, vagy Jézusba vetett hite mellett.

És itt még nincs vége a levélnek! Mert a záró sorokban jön a csúcspont. Nem elég, hogy ilyen döntés-, hitének igazolása melletti döntés elé állítja Filemont az apostol! A záró sorokban még valami egészen elképesztő lehetőséget vázol Filemon elé. „... tudom, hogy többet is megteszel annál, amit mondok." Hát ez meg mit jelenthet? Mi lehet több annál, hogy ő, Filemon, nem korbácsoltatja meg Onézimoszt; nem húzatja keresztre, sőt megpróbálja úgy fogadni, mintha maga az apostol érkezne hozzá? Mit kér tőle Pál? Mit akar ezzel mondani, hogy: „... tudom, hogy többet is megteszel annál, amit mondok."

Az nem lehet...! De, azt kéri! Mert annál, több hogy „fogadd őt úgy, mint engem" csak egy lehet: szabadítsa fel! Szabadítsa fel Onézimoszt a rabszolgaságból. Legyen libertus, római állampolgári jogot nyert, felszabadított rabszolga. A születendő gyermekei pedig már libertinusok, szabadon született, a Birodalom minden jogát élvező emberek.

Igen. Ez a végső cél. Az apostol, Onézimosszal kapcsolatban, Filemontól, keresztyén testvérétől két dolgot kér. Egészen finoman, lépésenként adagolva. Először azt, hogy szeresse a rabszolgát, aki valójában jogtalanul járt el vele szemben. Másodszor, a levél végén pedig azt, hogy adja vissza neki a szabadságát. Mert Isten minden embert szabadnak teremtett e földön.

Ki tudja ezt megtenni? Ki tudja szeretettel fogadni azt, aki őt elhagyta? Ki tudná visszaállítaná ennek az embernek minden jogát, státuszát? Csak az, aki megérti, hogy ő is ezen ment végig.

Például Pál apostol és Filemon. Az egymást, személyesen nem ismerő, de hitükről ismertté vált emberek. Testvérek. Keresztyén testvérek. Ők tudják, hogy ők is olyanok voltak, mint Onézimosz, a szökött rabszolga.

Rossz szokásaik, hamis hitük, másokat használó vágyaik, istentelen gondolataik rabszolgaságában éltek. Jézus pedig visszavezette őket az Atya Istenhez. Egy szörnyű kereszten. Meghalt értük, és ezzel kiváltotta őket a bűn rabszolgaságából.

Mint ahogyan téged és engem. Mindannyiunkat, akik azt hittük, hogy rendes, aránylag tisztességes, de azért ügyesen helyezkedő, sok mindent elért, néha félrelépett, de azért, alapjában véve jópofa emberek vagyunk. Jézus az életét adta értünk azért, hogy ne ebben az önhittségben érjen véget az életünk. Mert akkor borzalmas folytatása lett volna.

Elfogadott minket, téged, engem, úgy ahogy voltunk. Mert ezért küldte az Atya Isten. Aztán többet is megtett ennél. Megszerezte az örök életet. A vele eltöltendő örökkévalóságot.

Ennek a rövid magánlevélnek ez a célja. Felmutatni, mit vár tőlünk a nekünk szabadságot adó, bűnös szavaink, tetteink, gondolataink szennyéből felszabadító Úr.

Menjünk hát haza úgy, mint akik tudni fogják, egy-egy helyzetben mit kér tőlük Jézus. Aztán, ha még tovább mozdul a kezünk, a lábunk, sejteni fogjuk, hogy csak azt a többletet tettük oda Jézus kéréséhez, amennyiről Ő előre tudta, hogy meg fogjuk tenni.

Mert az Övéi vagyunk. Vele, nála, benne. És Ő - mibennünk. Megérkeztünk. Újra otthon vagyunk.         Ámen