Istentisztelet 2012. július 29-én

 

(Kereskényi Sándor)

 

Lekció: Zsid 4,12-15

Textus: Zsid 4,16

 

Szeretett Testvérek!

 

A nyaralások időszakát éljük. Tervezünk és emlékezünk. Tervezzük azt, amit még szándékunkban áll megvalósítani és visszaemlékezünk régi nyarakra.

Mit tettünk régen, mielőtt nyaralni indultunk? Szerintem azt, amit ma. Álmodtunk, tervezgettünk. Pénztárcánktól függően megjelöltük az úticélt. Tudtuk, hová megyünk. Oda, persze el kellett jutni valahogyan. Kitaláltuk hát, hogyan utazunk. Aztán, kicsit megnyugodva átgondoltuk, miért is megyünk szabadságra. És azt is kiokoskodtuk valahogyan, hogy mikor is lesz rá időnk, és a leginkább: szükségünk.

Hová? Hogyan? Miért? Mikor?

Azt mondják, sokan fáradtabban térnek vissza a szabadságról, mint ahogyan elmentek. Ennek a legkülönbözőbb okai lehetnek. Kisgyermekekkel utaztak, akik az élmények és a megváltozott körülmények miatt a szokottnál is nyűgösebbek voltak. Vagy: a kényszerűségből is több, egymással eltöltött időben olyan indulatok szabadultak fel a család tagjaiban, amely indulatokat egy évig rejtegetni tudtak. Ez, persze, az addigi, titkolt légkör felszabadulása után feszültségeket szült.

Sorolhatnánk a további példákat az elfáradt nyaralókra. Mindegyikből az derül ki, hogy aki otthon gondokkal küszködött, az a gondjait is magával vitte a szabadságra.

Vajon, meg lehet valósítani, hogy egyszer, azok nélkül pihenje ki magát az ember? Létezik az a helyszín? Meg lehet találni a legoptimálisabb módját az utazásnak? Meg lehetne egyszer tisztán és világosan fogalmazni magunknak azt, hogy valójában miért is megyünk szabadságra? És azt, hogy mikor?

Már megint ez a négy kérdés: Hová? Hogyan? Miért? Mikor?

A szabadság kérdései. Az igazi szabadságot kereső és azt megtalálni vágyó ember kérdései. Mit kezdjünk velük? Hol találjuk meg a válaszokat? Kitől kérjük?

A felolvasott igei tanításban azt a tanácsot kaptuk: menjünk el a paphoz! Nem is akárkihez! A főpapunkhoz. Jézushoz, Isten fiához. Mert Ő az, aki megindul az erőtlenségeinken. Vagyis: teljes mértékben átéli azt, ami foglalkoztat bennünket. Azt, amit nem tudunk itthon hagyni. Azt, amivel együtt megyünk nyaralni. Átéli azt, ami nem hagy aludni és a fáradt ébredéskor is első gondolatként hasít az elménkbe.

Igazi szabadságra vágysz? Szeretnél megszabadulni attól, amit saját felelőtlenséged miatt, vagy mások hibájából hordozol? Menj el oda, ahol megszabadulhatsz tőle, ahol egyszer és mindenkorra lerakhatod.

Mik is voltak az igazi szabadság felé vezető út kérdései?

Hová? Hogyan? Miért? Mikor?

Isten Igéjének válasza: „Járuljunk tehát bizalommal a kegyelem trónusához, hogy irgalmat nyerjünk, és kegyelmet találjunk, amikor segítségre van szükségünk."

A minőségi, igazi, célját betöltő szabadság kérdései: Hová? A válasz: „... a kegyelem trónusához". Kérdés: Hogyan? Válasz: „Járuljunk tehát bizalommal". Kérdés: Miért? Válasz „... hogy irgalmat nyerjünk, és kegyelmet találjunk". Kérdés: Mikor? Válasz: „... amikor segítségre van szükségünk."

Tervezzük hát el itt, most, mit kezdjünk azzal a szabadsággal, amit Isten kínál nekünk! Kezdjük az utolsó kérdéssel, és fejezzük be az elsővel!

Lássuk! Mikor foglalkozzunk a szabadság kérdésével? Az Ige azt ajánlja: „... amikor segítségre van szükségünk." Engem is beleértve, senki sincs itt közöttünk, akinek ne lenne szüksége segítségre. Egyáltalán: azért vagyunk itt, azért jöttünk el a templomba, mert segítségre van szükségünk. Még annak is, akinek nincs semmi, különösebb gondja. Isten segítségére van szüksége ahhoz, hogy megmaradjon a békessége, vagy, hogy fokozni tudja a viszonylagos gondtalanság nélküli örömét, kiegyensúlyozottságát.

Itt vagyunk, mert segítségre van szükségünk. Talán azért, mert napokkal, vagy évekkel ezelőtt a vágyaink vakmerőbbeknek, azok következményei pedig jelentéktelenebbnek érződtek. Mostanra kiderült, hogy tehetetlenek vagyunk velük szemben. A kimenekedés útján, a baráti tanácsokat megismertük, a kárörvendők fejcsóválásából elegünk van. Se ez, se az nem segít. Más forrásra, más segítségre van szükségünk. Itt az ideje, hogy oda forduljunk, ahová először kellett volna. Jézushoz, a főpapunkhoz. A kedves és tetszetős válaszok helyett Ő ad végső megoldást.

Nemrégen olvastam, hogyan működött ez a kínai misszió első vezetőinek egyikében. Ezt írta naplójában: Régen azt kértem Istentől, hogy segítsen nekem. Aztán azt kezdtem kérdezni, segíthetek-e én Neki. Végül pedig megtanultam azt kérni, hogy végezze el munkáját rajtam keresztül'." Ennek a remek embernek arra volt szüksége, ahhoz kért segítséget, hogy megértse, mit jelent átadni magát Istennek. Mert ha ezt megteszi, attól kezdve minden a helyére kerül az életében. Nekem minden nap' szükségem van erre a segítségre. Neked nem?...

Holnap hittantáborba indulunk a gyülekezet gyermekeivel, fiataljaival. Többek között azért, hogy együtt megtanuljuk, mikor kell Istenhez fordulnunk? Bármikor, amikor segítségre van szükségünk. Táborban, otthon, iskolában. Ilyenkor, az őszinte hangulattal megáldott táborozás közben az egyik leggyakoribb kérdésük pontosan az, ami a mi, következő kérdésünk: Miért?

Miért kell állandóan Jézushoz fordulnunk a szükség idején? Hallottuk, olvastuk a választ: „... hogy irgalmat nyerjünk, és kegyelmet találjunk". A gondjaitól, vagyis, mondjuk ki: a bűn következményeitől megszabadulni akaró ember, a szükség idején irgalomra és kegyelemre vágyik.

Ennek, sokszor nem is vagyunk tudatában. Rosszul érezzük magunkat. Rejtegetjük, bagatellizáljuk a legnagyobb gondunkat. Azt, hogy tudjuk: büntetést érdemlünk. Büntetés alatt álló emberek vagyunk. Ki tudja, miért? Ki-ki tudja, egészen pontosan tudja, hogy miért! Irgalmat és kegyelmet akarunk kapni; azt megtapasztalni.

Elhajtott magzatért. Bántó, utolsó szavakért, melyekért már nem volt kitől bocsánatot kérni. Irgalomra és kegyelemre vágyik az, aki már tudja, nem úgy nevelte a gyermekét, ahogy eszével, hitével vallotta. Irgalmat, kegyelmet kér, aki rádöbben, többet enged meg magának, mint amennyire Isten felhatalmazta.

Holnaptól a hittantábor foglalkozásain, reggeli áhítatán, tábortűz melletti éneklésében, beszélgetéseinkben feltérképezzük, miért is van szükségünk Isten segítségére. Az itthon maradottak pedig az Igével a kezükben, összekulcsolt kezű csendességben viszik Jézus elé az irgalom és kegyelem után kiáltó mai és régi tetteiket, szavaikat, gondolataikat.

De hogyan? Hogyan lehet Jézus elé járulni annak érdekében, hogy a segítség működőképes legyen? Egyet biztosan tudok: rajta nem múlik. Jézus örömét leli abban, ha segítséget kérnek tőle. Ő örömmel segít. Megindul a bajainkon és segíteni akar, irgalmat, kegyelmet akar gyakorolni!

Hogyan kell hozzá fordulni? „... bizalommal".

Kihez voltál a legbizalmasabb életedben? Kinek tudtad leginkább kiönteni a szívedet? Kinek merted elárulni legféltettebb titkaidat is? ... Édesanyádnak? A barátodnak? Szerelmednek?... És, ő hogyan válaszolt? Na, gondolj csak vissza! Biztatóan, örömmel, kedvesen nézett rád? Még meg sem szólalt, de már könnyebb lett minden?

Nos, aki próbálta már, az tudja, Jézussal is így működik a bizalom kérdése. Sőt! Aki elmondta már neki akár hangosan is (az a legjobb!) a titkát, a fájdalmát, a vágyát, az tudja, hogy már a válaszra váró csendben megkönnyebbült. Mert nem csupán megosztotta a baját az Úrral, hanem odaadta neki. Ezt jelenti a bizalom. Ami az enyém, azt megosztom veled, rád bízom.

Tizenegy évvel ezelőtt, első, mártélyi hittantáborunkban, egyik fiatalunk könnyes szemekkel mesélt el egy banálisnak tűnő, az ő életét azonban teljesen felforgató esetet. Azt hittem, nem tudom megvigasztalni. Nem is tudtam. Együtt imádkoztunk hárman, Jézussal. Amikor befejeztük, fiatal testvérünk ennyit kérdezett: Most elvitte Jézus? Tudtam, hogy a megvallott vétkére gondol. Azt mondtam: „El". És így is volt. Másnap már nem hordozta. Mert bízott Jézusban.

Benne, aki - hogy is hangzik az első/utolsó kérdésünk: HOL is van? A kegyelem trónusán.

Jézus a királyi székhez várta ezt a fiatalt. Mint ahogyan engem és téged is odavár. Vár, hogy bizalommal vigyük hozzá az Ő irgalmára és kegyelmére váró dolgainkat, „... amikor segítségre van szükségünk."

Kedves, igazi szabadságra vágyó testvérek! Itt az idő! Ma délelőtt Jézus kegyelmi trónusa előtt jelentünk meg. Kezdjük el itt, ma! Ismerjük fel a kegyelem és irgalom idejét! Vigyük oda, tegyük elé segítségre váró gondjainkat és kérjük el, hallgassuk meg Jézus válaszát!

Az Ő válasza hiteles lesz. A legjobb megoldást fogja felkínálni már itt, vagy otthon, a Biblia mellett, imádságod ideje alatt, egy másik ember tekintetén, szavain, mozdulatán keresztül. Bárhogyan.

Egyben azonban biztos lehetsz: ha engedsz neki, a legjobbat kapod, a leggyönyörűségesebb szabadságot éled át! Lelked aggodalmaktól, félelmektől mentes szabadságát. A Jézustól kapott békességet. Azt, amelyet nem úgy ad, ahogyan a világ adja. Ezért tökéletes. Ámen