Istentisztelet 2012. szeptember 16-án

 

(Kereskényi Sándor)

 

Lekció: Jel 3,7-13

Textus: Jel 3,10-11

 

Szeretett Testvérek!

 

Mire megy ki ez az egész? Mármint a hittanoktatás. Mert ugye, ezen a mai istentiszteletünkön hálát adunk az Úrnak azért, hogy - nem mi, hanem Ő - megszólított szülőket, fiatalokat és gyermekeket. Arra buzdította őket, hogy lássanak rá másképpen a világra. Ne csak az ismeretszerzés és a túlélési taktikák látószögéből, hanem mennyei látással. Istentől kapott látással. Erre megy ki ez az egész. A hittanoktatás. A hittanoktatási évet megnyitó, hálaadó istentisztelet.

Mire megy ki ez az egész? Miért jó, ha gyermekeink, kortársaik zömétől eltérően más szemmel, más értelemmel néznek szét a világban? Arra jó, az a haszna, hogy a kísértés, vagyis megpróbáltatásaik órájában nagyobb esélyük legyen a talpon maradásra. A mennyei látás megismerése, annak használata segít nekik abban, hogy megtartsák azt, amit a Szentlélek Isten segítségével, közvetlenül Jézustól kapnak. A hittanórákon, a gyerek-istentiszteleteken; csoportos, majd egyéni bibliaolvasásuk semmivel össze nem hasonlítható, felemelő perceiben. Mert ha kérik, megkaphatják, elnyerhetik a hitet, amely megérteti velük Jézus életükre vonatkozó, személyükre szabott tanítását. A tanítást, melyet azon a kereszten hitelesített a testté lett Isten, Jézus Krisztus, melyre odaszegeztette a bűneinket. A gyermekeinkét is. Isten pedig elfogadta. Aki erre hivatkozik, és hivatkozásának megfelelően úgy akar élni(!), hogy az hálaadását tükrözze, annak semmi félnivalója nincsen. Sem a földi megpróbáltatásaitól, sem a haláltól, az utolsó próbától. Mert a Jézust elfogadó, neki örömmel engedelmeskedő ember - a mennyei látással - túltekint saját halálán. És meglátja azt a dicsőséget, amelybe bűnből, haláltól megváltó Ura, Jézus hívja.

A Jelenések könyve hét, gyülekezeteknek írt leveléből a hatodikat olvastuk fel. Azt, amit Jézus a filadelfiai gyülekezetnek szánt. A várost, Filadelfiát II. Attalos, pergamoni uralkodó alapította - a testvérének. Valószínűleg ezért lett a neve Filadelfia, hiszen a görög szó - philadelphos - azt jelenti: „aki szereti a testvérét". A város számos természeti katasztrófát, földrengést élt meg. Míg a vele egykorú városok többségének már csak romjait láthatjuk, addig Filadelfia több háborút, iszlámhódítást is túlélve ma is keresztyén püspökkel rendelkező település, Törökország nyugati részén, az Égei-tengertől kb. 200 kilométerre.

Hogy' is hangzott az Ige? „Mivel megtartottad állhatatosságra intő beszédemet, én is megtartalak téged a kísértés órájában, amely el fog jönni az egész világra".

Filadelfia keresztyén lakói ma sem élnek ideális körülmények között. Törökországban nem nézik jó szemmel a keresztyéneket. Mégis ott vannak, mert Jézust ismerve, neki engedelmeskedve, nem itt akarnak rendet rakni a földön, hanem Jézus szemével szemlélik a történelmet, a politikát, a sorsukat és azt, amit napi feladatként ad eléjük az Úr. Istentől kapott látásuk van.

Aki így lát, az ebből a látószögből tekint élete dolgaira is. A világ múlandó, felesleges szenvedést okozó, rozsdának és molyoknak, enyészetnek szánt dolgaira. A mennyei látással bíró ember lelki energiáit nem pazarolja erre a világra. Végzi az Istentől rendelt feladatát ott, ahová az Úr helyezte. Közben azonban az eljövendőre készül. Nem ugrik be az ideiglenes eszméknek, ideológiáknak, hanem azokat is az örökkévaló nézőpontjából közelíti meg. És ők, az ilyen Krisztus-követők bírják az élet koronáját. Azok, akiknek nem más, de ennek a koronának az elnyerése és megtartása az életcéljuk.

Erre a látásra, az örökkévaló értékrendjével való megismertetésre készítjük fel gyermekeinket. Mint ahogyan készülünk mi, felnőttek is mindennapi igeolvasásunkkal, gyülekezeti életünkkel, hétközi-, és vasárnapi egybegyülekezéseinkkel.

Mire megy ki az egész? Arra, hogy már itt, ebben a világban is Isten mércéje szerinti elégedettséget, egyensúlyt, boldogságot találjunk. Olyan körülmények között is, melyek mások szerint nem ideálisak, sőt meg sem közelítik azt.

Az Istent nem ismerő, vagy ismerő, de Őt elfogadni nem akaró világ persze soha nem fog ezzel egyetérteni. Az istentelenül gondolkodó világ felállítja a saját értékrendjét, komfortfokozatát, ideológiáját. De még ebben sem értenek egyet. Még abban sem, hogy mi a boldogság, ki a boldog ember.

2006-ban vált először ismertté a „Boldogság-index". A komoly szellemi és tőkebefektetéssel dolgozó kutatók számos szponzort sorakoztattak fel maguk mögé, majd három fő szempont alapján felállították a „Hol élnek a világ legboldogabb emberei?"-listát. A három szempont: az élettel való megelégedettség; a várható élettartam és az „ökológiai lábnyom", vagyis a természeti erőforrások hosszú és boldog élethez történő kihasználásának mértéke. A 182 országra kiterjedő felmérés alapján egy apró, több szigetből álló Csendes-óceáni állam lakosai bizonyultak a „legboldogabb" jelzőre. Úgy hívják: Vanuatu. Lakossága alig több mint egy magyar nagyvárosé. Tizenhatan élnek egy négyzetkilométeren és nem szívesen fogadnak bevándorlókat, mert úgy tartják, hogy éppen elegen vannak a békességhez. Természetesen ott is vannak problémák, de érdekes, hogy ha valaki például mindenét elveszti, nem azt mondják, hogy tönkrement, hanem azt, hogy „nem maradt barátja". Mert ha van barátja, ha tud szeretni és hagyja, hogy őt szeressék, akkor nem lehet igazi baj az anyagi veszteség.

Ugye, emlékeztek még, mit jelent a Jelenések könyvében található „Filadelfia" neve? Igen: „aki szereti a testvérét". Megjegyzendő, hogy Vanuatu lakosságának túlnyomó többsége keresztyén, és azok több mint fele presbiteriánus, vagyis: református. Azt hiszem, tanulhatnánk tőlük valamit. A Vanuatun élő emberek ugyanis, többek között azért is boldogok, mert - ahogy ők mondják -: „mindenkinek van dolga". Mindenki dolgozik. Nem feltétlenül állása van, hanem „dolga". Rendben kell tartani a kunyhókat, gyümölcsöt kell szedni, gyermeket kell nevelni, halásznak és vadásznak. Persze, van, aki az egyre jobban terjedő turizmus adta lehetőségeket is kihasználja, de a lényeg, a boldogságfokmérő egyik legfőbb tényezője akkor is az marad: „mindenkinek van dolga". Találnak maguknak „dolgot". És ha találnak, akkor a helyükön vannak. Boldogok.

 

Bocsánat, azt nem említettem, hogy Vanuatu, 182 ország listáján, a gazdasági teljesítmény, nemzeti jövedelem (GDP) tekintetében a 172. helyen áll. Mi úgy mondanánk: a világ egyik legszegényebb országa. És mégis: ott a legboldogabbak? Igen. Az említett boldogság-listán csak a középmezőnyben foglal helyet Ausztria, Németország, a skandináv országok vagy a legmagasabb GDP-vel rendelkező Luxemburg. A boldogság-lista 150. helyezettje az Amerikai Egyesült Államok. Kuvait vagy Katar olajmilliárdos-országok pedig sereghajtók. Vajon miért? Mert az óriási jövedelem hozadékaként a helyi lakosság válláról és lelkéről(!) levették a munka terhét; a kormányok mindenkinek, állampolgári jogon juttatnak olyan mértékű szociális támogatást, ami mellett nem szükséges dolgozniuk. Nincs dolguk! Oda is van a boldogságuk.

 

Az előbb azt mondtam, hogy a Vanuatun élők boldogok, mert a helyükön vannak. A helyükön vannak, mert találnak maguknak elvégzendő feladatot.

Jézus az ilyen embereknek ígért boldogságot. Az Ő nyelvén: „salom"-ot. Azt a kiegyensúlyozott állapotot, mely minden körülmény között megtalálja a békességét. Nem az elvárásoknak megfelelő békességet és jólétet, hanem azt, amit Ő kínál. A különbségre Ő maga, az Úr hívta fel a figyelmet: „Békességet hagyok nektek: az én békességemet adom nektek; de nem úgy adom nektek, ahogyan a világ adja." (Jn 14,27)

Kívánnátok többet; tudnátok többet kívánni a gyermekeiteknek annál, amit Jézus ad? Azt a békességet és boldogságot, amit Ő tart annak. A megváltó szeretetből fakadó, azt az élet teendőire kiárasztó békességet és boldogságot mi múlja felül? Ugye, tudjátok, tapasztaltátok már: semmi!

Mert egy idő után kiderül, hogy a Jézus kínálta örömöket könnyű elérni. A haszontalan, múlandó örömök viszont kiábrándulást okoznak, ráadásul költségesek is.

Meg lehet ezt tanítani hittanórákon? Meg lehet győzni a fiataljainkat arról, hogy ne a fogyasztói társadalom tempóját, diktátumát vegyék fel, hanem Jézusra hallgatva találják meg boldogságukat? Meg lehet tanítani, de a beiratkozással, az óralátogatással csak az esélyt adtuk meg nekik. Mert a nélkül, hogy Jézus akarná, mi hiába készülünk óráról-órára. Ti pedig, kedves szülők, keresztszülők, nagyszülők hiába dőltök hátra a széken „na, ezt is megkapja a gyerek", ha nem követitek őket imádságban, érdeklődő beszélgetéseitekben, példaadó életformátokban.

Pedig ez lenne a cél. Az, hogy amit - nem a lelkészektől, nem a hittanoktatóktól, hanem -: Jézustól kapnak, azt meg is tartsák. Így olvastam Jézus szerető intését: „tartsd meg, amid van, hogy senki el ne vegye koronádat." Ez az Élet koronája. Az az ékesség, amit már itt a földön ígér, és átad az Úr.

Rajtad van-e? Azt hordod, a Jézustól kapott koronát, vagy valamilyen másik babérkoszorút, amit felemelő dicséreteket követően a fejedbe nyomtak? Cserélgeted őket? Melyiket látja rajtad a fiad, a lányod, az unokád? Melyikre vagy büszke, melyikkel dicsekszel? Azzal, amit emberektől kaptál, vagy azzal, amivel Jézus ajándékozott meg?

 

Mire megy ki ez az egész hittanoktatás? Mire megy ki ez a vasárnap-délelőttönki templomba járás? Mire megy ki a naponkénti bibliaolvasás? Kérdezzétek meg azokat a gyerekeket, azokat a felnőtteket, akik már megtalálták az Életre vezető utat. Kérdezzétek meg őket, azokat, akik nem akarnak másképpen békességet, boldogságot szerezni, mint ahogyan azt Jézus adja, megadta nekik.

 

Jó példa erre az az öreg, szegényesen öltözött mediterrán öbölben szunyókáló halász, akit a gazdag turista ébresztett fel. Mit szunyókál itt? Menjen halászni! Miért? Hogy több pénzt keressen! Minek? Jaj, hát azért, hogy gazdag legyen, ne kelljen semmit se' csinálnia, csak süttethesse a hasát a napon. De hiszen éppen ezt csinálom! ...

Valaki, aki elvégezte a dolgát, és a szieszta idején (amikor a nagy melegben egyébként nem lehet halászni...) pihenni tért. A helyén volt. Akkor és azt tette, ami a dolga volt.

 

Ezt kínálja Jézus. Megtalálni a helyünket. Megelégedve annyi tisztességgel és javakkal, amennyit nekünk szánt - a boldogságunk, az üdvösségre vezető, azt megtartó békességünk érdekében.

 

Áldjon meg bennünket, kicsiket és nagyokat Ő, akitől az Élet koronáját kapjuk. Megtartásra és örök üdvösségre. Ámen.