Istentisztelet 2012. szeptember 2-án

(Kereskényi Sándor)

Lekció: 1Jn 5,13-21

Textus: 1Jn 2,15-17

Szeretett Testvérek!

Ha most egyenként megkérdeznélek benneteket, honnan érkeztetek ide, pontosan meg tudnátok nevezni az utcát és a házszámot. Ha ti kérdeznétek engem, én ugyanezt tenném. Jöttünk onnan, ahová Isten akaratából és tudomásából kerültünk ezen a földön. Jöttünk, abból a házból, melyet otthonként adott nekünk az Úr. Otthagytuk azokat a tennivalóinkat, melyeket általában vasárnap reggelenként szoktunk elvégezni.

Isten, egy órára kiemel bennünket a világból. Mint ahogyan teszi ezt vasárnap délelőttönként, amikor eljöttök ide, a templomba. Kiemel minket a világból akkor is, amikor imádságos szívvel kinyitjuk a Bibliánkat és átadjuk magunkat annak a mindennapi üzenetnek, melyet reggel, a nap kezdetén és este, a nap végén át akar adni nekünk az Úr. És akkor is kiemel a világból, amikor legyen akármilyen külső zaj körülöttünk, Ő belső csendet, békességet teremt bennünk. És imádkozunk. Beszélgetünk vele. Elmondjuk mennyi mindennek örülünk, amit tőle kaptunk. Elmondjuk mennyire szégyelljük azt, amivel megbántottuk őt és szomorúságot okoztunk neki, vagy egyenesen: kiváltottuk a haragját. És elmondjuk a kéréseinket. Ha tényleg vele vagyunk közösségben, akkor egyre inkább tudjuk, mit is kell kérnünk tőle, és ha igazán komolyan vesszük saját könyörgésünket, akkor a szánkra, gondolatainkba vett kéréseket úgy fejezzük be, ahogyan Jézustól tanultuk: „mindazáltal ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem amint te".

Háromszor mondtam azt, hogy Isten - az igehirdetés, a bibliaolvasás és az imádság közben - kiemel bennünket a világból. Szándékosan használtam ezt a szót: „kiemel", és nem azt, hogy „kivesz". Nem is mondhattam volna, hiszen akkor ellent mondtam volna Jézus ima-kérésének, aki az elfogatását megelőző estén így imádkozott az akkori és mindenkori tanítványok érdekében az Atyához,: „Nem azt kérem, hogy vedd ki őket a világból, hanem hogy őrizd meg őket a gonosztól."

És ezzel már választ is kaptunk egy kérdésre, amely közületek sokakban felmerülhetett. Mert mit is olvastam az igehirdetés elején János első leveléből? „Ne szeressétek a világot, se azt, ami a világban van." Hát, ha a világ nem szeretetre méltó, akkor miért kéri Jézus azt a mennyei Atyától, hogy ne vegyen ki bennünket belőle? Nem jobb lenne, ha egyszer és mindenkorra kikerülnénk belőle? Nos, majd annak is eljön az ideje, de addig benne kell maradnunk!

Rendben van, de akkor itt egy másik kérdés. Az első bibliai versek között volt az, amit egykor kívülről megtanultunk: „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne el ne vesszen, hanem örök élete legyen." A kérdésünk az: Isten arra a világra mondja, hogy ne szeressük, amit ő úgy szeretett, hogy Jézust adta azokért, akik benne élnek? Nem! Jánoson keresztül a Szentlélek Isten attól a láthatatlan erőket felsorakoztató világtól óv bennünket, amely tönkreteszi a Teremtésben megalkotott tökéletesen jó és szép világot. János apostol e levél végén ezt így fogalmazza meg: „Tudjuk, hogy Istentől vagyunk, és az egész világ a gonosz hatalmában van." Létezik tehát egy látható világ, ami ezernyi csodáját őrzi még annak, amit Isten ajándékba adott az embereknek. De van egy láthatatlan világ is, ami egy ideig még Isten ellenségének, az ördögnek a munkaterülete. Na, ettől óv minket János; erre vonatkoztatva kéri: „Ne szeressétek a világot, se azt, ami a világban van." Vagyis: ne szeressétek a Sátán, az ördög vidékét, hatalmaskodásának területét, és semmit, amit ez a fajta világ kínál!

Nincs könnyű dolgunk! Mert roppant egyszerű lenne ez az egész, ha világosan meg lehetne különböztetni a két világ; Isten világának és az ördögnek átadott terület határait. Ha látnánk a kerítést, a sorompót; ha útlevelet kérnének akkor, amikor egyikből a másikba lépünk, akkor felismernénk a veszélyt. Az ördög azonban nem épített kerítést birodalma végeihez és Isten sem aknásította el a senkiföldjét, ami - egyfajta határmezsgyeként - átmenet egyik helyről a másikra.

Az ördög szándéka világos: jöjjenek minél többen! Isten akarata pedig örömhír. A szabadság örömhíre. Lehet választani! Mintha ezt mondaná az Úr: aki akar, mellettem marad, azon a vidéken, abban az országban, melyet Jézusban elhoztam közétek. Az Isten Országában. Amely nem egyenlő a födi államok határaival. Közöttetek van. Aki azonban nem akar élni ezzel a lehetőséggel, erre az életre és az örök életre szóló állampolgársággal, az mehet a másik régióba. Sajnálni fogom őt, de jobban szeretem annál, hogy megvonjam tőle a szabad választás lehetőségét. Úgy szeretném, ha engem megismerve és megszeretve, önként döntene mellettem.

Igen, aki Istent igazán megismeri és megszereti, az visszataszítónak fogja látni azt a másik, ördögi birodalmat. Nem a látható területét, hanem az abban működő, láthatatlan, sátáni erők hatásait.

Aki Istent megismeri, felismeri Jézus Krisztusban, az megtalálja az örömét és boldogságát Kárpátalján, Magyarországon, Afrikában és Amerikában is. Ezzel együtt, egy lépést sem téve, meglát mindent, ami ugyanabban a faluban, városban, országban az ördög műve.

Ha az tetszik neki jobban, ha a sátán kínálata kívánatosabb, akkor elveszít valamit. Valami elvész belőle. János így fogalmazza meg ezt: „Ha valaki szereti a világot (azt a láthatatlan, de működő és ható ördögi birodalmat), abban nincs meg az Atya szeretete."

És lehet tudni valami közelebbit? - kérdezi az a testvér, aki nem szeretne átbotorkálni Isten áldott Országából az ördög, sötét birodalmába. Hogyne! Itt olvassuk, a következő versben: „mindaz, ami a világban (ugye, most már tudjuk: az Isten-ellenes erők világában) van, a test kívánsága, a szem kívánsága, és az élettel való kérkedés, nem az Atyától, hanem a világtól való." /1Jn 2,16/

Felfedezhető, megtalálható, beazonosítható hát a határvonal Isten Országa és a sátán territóriuma között: „a test kívánsága, a szem kívánsága, és az élettel való kérkedés". Jó lenne, ha egyenként megvizsgálnánk ezeket a határköveket! Annak érdekében, hogy ha észrevesszük őket, még véletlenül se menjünk a közelükbe, mert tudjuk róluk: veszélyes vizeken járunk!

Mi az „a test kívánsága"? Nos, nem az, amire először eszünkbe jut! Nem a testi vágyról van szó! Nem arról, hogy a házastársak egyike megkívánja a másikat. A testet, ilyen értelemben egymás gyönyörűségére adta Isten. Az Igében a test önző, önmagáért élő vágyairól van szó. Arról, amikor az ember, vágyai kielégítése érdekében mindent félrerak, és mindenen keresztülgázol. Arról az emberi természetről ír János, amely csupán önmagával törődik. Isten és a felebarát nem szerepel elhatározásaiban, tervei megvalósításában. A test kívánságát követő ember akkor is örömet akar szerezni magának, ha az a másikat romba dönti. Testileg vagy/és érzelmileg. A test kívánságát követő ember meg sem hallgatja, mit szeretne a másik. A teste kívánságát kiszolgáló ember teljes mértékben magára és önös érdekeinek megvalósítására fordítja azt, amit nem neki adott Isten. A test kívánsága előtt leboruló ember nem más, mint szánalmas rabszolga. Isten ellenségének rabszolgája.

Mit jelent a második azonosító jel, „a szem kívánsága"? Nem mást, mint amikor Isten megváltott gyermeke kritika, szent felülvizsgálat nélkül átadja magát annak, ami elé kerül. Néz, és nem lát. Hallgat, de nem figyel arra, amit a pazarnak tűnő külsőség magában rejt. Megnézi a reklámot, ami egészségesnek, frissnek, tökéletesnek tűnő közreműködők segítségével elhiteti vele, hogy ha ő is olyan fogkrémet használ-, csokoládét eszik-, biztosítást köt-, autót vásárol, mint amit a képeken lát, akkor ő is épp olyan remek gyerek, fiatal, középkorú és idős fogyasztó lesz, mint az, aki ott tetszeleg a képernyőn. A szem kívánságának behódoló ember átlépett az Isten és az ördög közötti határon és rabszolgává lett. Szerencsés esetben néhány pillanatig, aztán magához tért. Végzetes esetben viszont egy életre és az örök életre leengedte maga mögött a sorompót.

És mit rejt a harmadik kifejezés, ami rávilágít az Isten szeretetét elvesztő magatartásra? Mi az „az élettel való kérkedés"? Nem más, mint amikor valaki azzal kérkedik, amivel nem is rendelkezik. Azzal dicsekszik, aminek nem ura. Az életében megszerzett tudásával, javaival kíván dicsekedni. De, hát honnan lenne az a bölcsesség, az a nyelvismeret, az a szerszámot, fakanalat forgató ügyesség, az a ház, az a föld, az a kerékpár, vagy autó, az az egészség (annyi, amennyi van), ha nem Isten adta volna? Ha nem ő engedte volna meg, hogy használja addig és arra, ameddig és ahogyan ő, Isten, az igazi Gazda, a valódi Tulajdonos akarja, ameddig ő jónak látja? Milyen nevetséges dolog lenne, ha én azzal kérkedném, ami a ti zsebetekben van? Milyen szánalmas dolog azzal dicsekedni, amit használatra kaptál az Úrtól! Milyen hiábavaló dolog az élettel kérkedni, amiről Jakab levele így ír: „a ti életetek olyan, mint a lehelet, amely egy kis ideig látszik, aztán eltűnik."!

Eltűnik? Igen! De mi, akik azért vagyunk itt ma délelőtt, hogy megerősödjünk abban: ezen az oldalon, Isten oldalán, Isten országában akarunk maradni; nos, mi nem tűnünk el! Mert mai Igénk így végződik: „A világ (az istenellenes világ) pedig elmúlik, és annak kívánsága is; de aki Isten akaratát cselekszi, megmarad örökké."

Isten most hazavisz minket. Visszatesz a világba. Rajtunk múlik, hol találjuk magunkat! Figyeljük meg, mi hat ránk hosszabb ideig! „mindaz, ami a világban (az ördög világában) van, a test kívánsága, a szem kívánsága, és az élettel való kérkedés", vagy az Isten Országában megmaradni akarásnak ereje?

Ha a határmezsgyén állunk, vagy oda kerülünk a héten, Ő segítsen meg döntéseinkben, aztán Ő, a mi halálból kiváltó Urunk adjon nekünk áldott találkozást újra itt, a gyülekezet közösségében.

Ámen