Istentisztelet 2012. szeptember 9-én

 

(Kereskényi Sándor)

 

Lekció: Zsolt 125

Textus: Júd 22-23/a

 

Szeretett Testvérek!

 

Sokan, nagyon sokan vannak olyanok, akik egy idő után kételkedni kezdenek. Kételkednek abban, ami volt: „Jól tettem?" Kételkednek a jelenben: „Jó az, amit most teszek?" Kételkednek abban, amit addig célul tűztek ki maguknak; kételkednek a jövőben.: „Biztos, hogy jó lesz így? Biztos, hogy így lesz jó?"

A Biblia tele van kételkedő emberekkel. Ábrahám elbizonytalanodott abban, hogy öreg korára Isten gyermekkel, feleségétől született gyermekkel ajándékozhatja meg. Mózes nem hitte, hogy Isten jól választott, amikor őt jelölte ki arra, hogy kivezesse népét Egyiptomból. Illés próféta nem akart tudomást venni arról, hogy szolgálata nem ért véget. A halálát kívánta, kérte az Úrtól. Dávid kételkedett abban, hogy csúfos házasságtörésének más kimenetele is lehet annál, mint, hogy megrendezze leghűségesebb tábornoka halálát. Péter nem igazán értette Jézus szavait; csak tiszteletből indult el újra halászni. A még Saul Pál apostol kételkedett Jézus személyében; mindennek elmondta, csak Messiásnak nem hitte.

Fölcsaphatnánk az egyháztörténet jeles szereplőinek névsorát; kételkedő emberek sokaságával találkoznánk. Kinyithatnánk a gyülekezet névjegyzékét, és összevetve a vasárnapi templomlátogatók számával, egészen pontos különbséget jegyezhetnénk fel azok között, akik elhiszik, hogy Jézusnak úgy volt kedves, hogy az övéi közösségben hirdesse meg akaratát, illetve azok között, akik még mindig azt hiszik, hogy lehetőségeik ellenére egyedül is követhetik azt az utat, amit az Úr, olyan világosan elmagyarázott tanítványainak. Nem egy tanítványnak, hanem az őt követőknek!

És, persze válaszolhatnánk az ígérete szerint most közöttünk lévő Jézusnak: milyen mértékű, és hányféle kétség él bennünk ezekben a percekben!?

Az előbb, a keresztelések előtt elmondtuk hitvallásunkat. Az Apostoli Hitvallást. Ha odafigyeltünk a saját szavainkra, vajon őszintén elmondhatjuk-e, hogy egyetlen mondatrésze sincs ennek a hitvallásnak, mellyel kapcsolatban kétségeink lennének?

Ne általánosítsunk, ne bújjunk el a tömegben, kérdezzük meg magunktól!

Hiszek a mindenható Atyában? Ha igen, miért vannak kétségeim a felől, hogy megteheti azt, amit én még kérni sem merek. Ha pedig nem merem, hittel nem merem kérni, akkor miért csodálkozom azon, hogy nem teljesül a kérésem? Vannak kétségeim Isten mindenhatósága felől, vagy tényleg, minden feltétel nélkül hiszem azt?

Hiszem azt, hogy Jézus az Isten egyszülött Fia, vagyis egylényegű vele, vagy titokban úgy képzelem el, mint az unitáriusok, akik szerint (idézem a hitvallásukat): „Krisztus ember volt, aki kivételesen tökéletes életet élt". Az iszlám vallás is tud Jézusról, tisztelik is, mint Allah egyik prófétáját. A kérdés tehát az: én kinek tudom Jézust? Vannak kétségeim az Ő istensége felől; a felől, hogy Ő egyenlő és egylényegű az Atyával? Vannak-e kétségeim a felől, hogy Ő feltámadott, felment a mennybe és Ő fog engem megítélni? Vannak-e kétségeim a felől, hogy bűneimből való váltságot szerzett a kereszten és örök élettel ajándékoz meg, vagy mindezeket teljes szívemből, értelmemből hiszem és láthatóan, hallhatóan megvallom? És ha mindezt elhiszem és vallom, miért nem neki, Jézusnak, az én Uramnak engedek, hanem azoknak, akik a Biblián kívüli érveikkel próbálnak meggyőzni?

Hiszem a Szentlélek Istent? A Szentháromság Isten harmadik személyét? Egyáltalán a Szentháromságot? Azt, hogy ők, - az Atya, a Fiú és a Szentlélek - egylényegűek, de három megjelenési formában léteznek? És ha igen, ha hiszem a Szentlélek jelenlévő, mindenhol jelenlévő létét, akkor miért nem engedek neki? Kétségeim vannak a felől, hogy a legjobbat, vagyis az egyedüli jót, hasznosat, életre vezető tanácsot ajánlja nekem?

„Könyörüljetek azokon, akik kételkednek...". Így szól a mai üzenet. Isten üzenete. Az Atya üzenete; Jézus üzenete és a Szentlélek üzenete. „Könyörüljetek azokon, akik kételkednek, mentsétek meg őket kiragadva a tűzből."

 

A bibliai vers folytatódik (olvassátok el otthon, csendesedjetek el fölötte), most azonban arra figyeljünk, mi a teendőnk azokkal kapcsolatban, akik - bár ismerik Jézust és a benne megjelent, majd beteljesedett megváltó örömhírt, mégis -: tele vannak kétségekkel. Segítsünk egymáson! Erről van szó. Segítsünk azon a Krisztusban hívő testvérünkön, aki kétségei sokasága miatt nem veszi komolyan azt, amit egyébként a szájával vall.

Miről ismerjük fel a kétségekkel küszködő testvért? Na, van ötletetek? Én tudok egyet. Szerintem ez a legjobb. A legjobb azonosító jel hordozója. Találtam valakit, akin biztosan észreveszem a kétség, a Jézusba vetett bizalom apró hiányának jeleit. Tudjátok ki az? Hát... én! Amit magamon felfedezek, azt sokkal könnyebben észreveszem másokon is. És azon már segíteni is könnyebb. Hiszen én magam is végigmentem a gyógyulási folyamaton. Sokkal könnyebb könyörülni azon, aki ugyanazzal a kétséggel küszködik, amivel, valamikor - én. Ami segített nekem, az valószínűleg segíteni fog rajta is. Mert AKI segített nekem, Ő segíteni fog rajta is.

Én, a saját kétségeimmel azonnal Jézushoz fordulok. Erősítsen meg abban, amit - tudom - vele kezdtem el. Tudom, mert a jóváhagyását kértem. Ésszel felfogom, hogy amit Ő szánt nekem, azt végig is tudom, végig is fogom vinni. De az ész nem egyenlő a hittel. A hitből fakadó bizalommal, engedelmességgel, kitartással. Ezért kell a kétségeivel küszködő embernek Jézushoz fordulni.

Hogy' is fogalmaztuk meg az igehirdetés elején? Van, aki abban kételkedik, ami volt: „Jól tettem?" Van, aki a jelenben kételkedik: „Jó az, amit most teszek?" És vannak, akik a a jövőben kételkednek: „Biztos, hogy jó lesz így? Biztos, hogy így lesz jó?" Kihagytam valamit; valakit? Ja, hát persze! Nyilván többen küszködnek mindhárom kétséggel. A múlt, a jelen és a jövő iránti kétségeikkel.

Mi a megoldás? Három dolog tisztázása. Mindhárom kérdéssel kapcsolatban: „Jól tettem?" „Jó az, amit most teszek?" „Biztos, hogy jó lesz így?"

Először is vissza kell gondolnunk arra, hogy vajon Jézussal, Isten akaratával megegyezően indult-e az, amit tettünk, amiben most vagyunk, vagy amit a jövőre nézve elterveztünk. Úgy a magunk esetében, mint a segítségünket kérő testvér esetében. Ha Jézussal indult, akkor nincs szükség másra, mint arra, hogy erőt, engedelmességet, tisztánlátást kérjünk a múltbeli esemény értékelésére, a jelenben végbemenő esemény végrehajtásához, befejezéséhez, és a jövőre vonatkozó célkitűzés részleteinek megvalósításához.

Mi van, ha kiderül (mert ha őszinték vagyunk magunkhoz, egymáshoz, akkor, de csak akkor/!/ kiderül), hogy kihagytuk Jézust abból ami volt, abból, amiben most élünk és küszködünk, vagy abból, amit még el sem kezdtünk? Nos, akkor a múlt vonatkozásában, amit már nem változtathatunk meg, bűnbánatot kell gyakorolnunk. Isten bocsánatát kérve tanulnunk kell a kudarcból és meg kell követnünk azokat, akiket istentelenül, jézustalanul, lélektelenül megbántottunk.

Ha a jelenünkből hiányzik Jézus, akkor még változtathatunk. Szégyen nélkül át lehet értékelni a dolgainkat. Abba kell hagyni azt, amit az Úr nem hagy jóvá, még akkor is ha veszteségeink lesznek belőle. Aztán Jézussal, a Lélek segítségét kérve, a Bibliát olvasva erőt és tanácsot kell kérnünk az újrakezdéshez.

A jövő tekintetében pedig előrelátóan, a múlt és a jelen botlásaiból tanulva új alapokra szükséges helyezni azt, ami Isten kegyelméből még el sem indult.

Ami nekünk sikerül, ami Vele, az Úrral sikerült, az más esetében is működni fog.

Na, de mi van akkor, ha azon a kételkedő testvéren kell könyörülnöm, aki olyan kétséggel küszködik, amiben nekem, neked még nem volt részünk? Nem tudjuk a megoldást, mert nem éltük át azt a helyzetet, amiben ő van. Hát... át kell élni! Bele kell élni magunkat.

Isten ezt tette. Ő, aki mentes volt a mi bűneinktől, de emberi testbe öltözött. Annyira szeretett bennünket, hogy olyan formát vett fel, mint a miénk. Emberré lett. Bűnt nem követett el, de átélte azt a helyzetet, amiben mi, az ő szerettei nem tudunk megállni. Ezért tudott kiváltani minket a bűn hatalmából.

Sem én, se te nem vagy Jézus Krisztus. Senkit sem vagyunk képesek megváltani a bűneiből. Könyörülni azonban tudunk rajtuk. Imával, csendes odafigyeléssel, beszélgetéssel egyre inkább át tudjuk érezni azt, ami őt, a másikat bántja. Azt, ami kétségeket ébreszt benne.

Segíteni pedig rajta is azzal az Úrral tudunk, aki bennünket megsegített. Hát, ezért van szükség a gyülekezetre. A gyülekezetben megtalált lelki társra. A többiek közösségében megélt Krisztus-követésre.

Van ilyen? Van tökéletes közösség? Nincsen. De a közösségekben, a gyülekezetekben, Krisztus egyházában, testében ott vannak azok, ott van az a testvér, aki segíteni akar és tud rajtad. Nem azért, mert jobb nálad, hanem azért, mert Jézus hatalmazta fel rá.

Keresd meg őt, akit neked küldött az Úr! Mentsd meg őt, akit hozzád küldött Jézus!

Így leszünk keresztyén hitünknek nemcsak megvallói, de gyakorlói is. Szolgálók és a másik szeretetére, szolgálatára szoruló megbotló, de segítő kezet nyújtó, azt kérő Jézus-tanítványok.

Áldjon meg bennünket az Úr ezzel a testvéren könyörülő szolgálattal, és a szolgálatot, könyörületet kérő testvéri alázattal. A tűzből való megmenekedésért pedig őt, az Urat illesse hála és dicsőség. Ámen