Istentisztelet 2014. június 29-én

 

(Zeke Zsuzsa)

 

Textus: Zsoltárok 78:1

Lekció: Lukács 2:41-52 és 3:23a

 

Kedves Testvérek!

 

Éppen a mögöttünk lévő héten volt a szóbeli érettségi vizsga időpontja. Jól tudjuk, hogy a szóbeliket mindig megelőzi egy felkészülési időszak, amit a diákok tanulással töltenek - szerencsés esetben.

Jézus Krisztus 33 évet töltött a földön közöttünk. A felolvasott igeszakasz szerint, „mintegy harminc esztendős volt, amikor elkezdte működését". Tehát a 3 évi messiási munkáját 30 évnyi felkészülési idő vagy úgyis mondhatnám „tanulási szakasz" előzte meg.

De hát mit tanulhatott Jézus 30 éven keresztül? Egyáltalán Jézusnak valamit meg kellett tanulnia? - kérdezhetjük magunkban, hiszen jól tudjuk, hogy Ő Maga Isten Fia! Ez valóban igaz, az Úr Jézus Krisztus valóságos Isten, de ugyanakkor egy személyben valóságos ember is. És pont ezt az emberi részt kellett megtanulnia olyan hosszú időn keresztül. Az Isten Fia annyira szeret minket, hogy hajlandó volt tapasztalatból megtanulni, mit jelent embernek lenni. Mert így a lehető legközelebbi és leghitelesebb módon tud velünk osztozni életünk minden pillanatában.

Jézusnak ugyanúgy meg kellett tanulnia enni, inni, járni, beszélni, mint bármelyik kisgyermeknek. A Lukács evangéliumából felolvasott szakasz egy különleges része az evangéliumoknak, enged bepillantani Jézus gyermekkorába. Eszerint Jézus kész volt megtanulni az engedelmességet, mert szót fogadott „szüleinek", s hazament velük.

Felnőttként Jézus megtanulta a kemény munkát, amellyel eltarthatta a családját. Márk evangéliuma szerint Jézust Mária fiaként említik, ami nem volt szokás abban a korban. Ez arra utalhatott, hogy József valószínűleg már meghalt. Így az édesanyját és testvéreit Jézus tarthatta el.

Jézus átélte, megtanulta az emberi élet minden rezdülését, szépségeit és nehézségeit egyaránt.

Jézus ezzel azt is megmutatta nekünk mennyire fontos dolog a tanulás az ember életében. A tanulást valami olyannak adta Isten az életünkbe, mint a testünkbe a vért. A vér folyamatosan kering szervezetünkben, elszállítja mindenhova a létfontosságú friss oxigént, egyéb tápanyagokat és összegyűjti a szén-dioxidot. A tanulás folyamán kapunk mindig valami újat, amitől többek lehetünk, ami a részünkké válhat és irányt adhat. Ugyanakkor segít lecsiszolni mindazt, ami formálásra szorul bennünk.

A vér példájánál maradva, a biológia órán megtanulhattuk azt is, hogy ha felborul a véralkotórészeinek az aránya, az komoly betegséghez vezet. A tanulási folyamatunk sajnos hasonlóképpen járhat, ha nem jól választunk magunknak tanárt. Isten folyamatosan szól hozzánk, tanítani szeretne minket! „Figyelj, népem, tanításomra, fordítsátok felém fületeket, amikor beszélek!"

Isten tanít minket önmagunkról, hogy kik vagyunk. Amikor kevésnek, értéktelennek érezzük magunkat, Isten azt suttogja a fülünkbe: „... drágának tartalak, és becsesnek, mivel szeretlek..."(Ézs 43:4). Amikor úgy érezzük, hogy annyira elrontottuk a dolgainkat, hogy azt nem lehet helyre hozni, nem tudjuk elzárni azt a csapot, amelyből csak a rossz ömlik, Jézus azt mondja nekünk: „... az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet" (Lk 19:10). Amikor félünk, és úgy érezzük, hogy nincs elég hitünk, erőnk a Lélek azt üzeni nekünk: „Ami lehetetlen az embereknek, az Istennek lehetséges" (Lk 18:26).

Isten tanít minket a Hozzá fűződő kapcsolatunkról. Arról, hogy Ő előbb szeretett minket. Méghozzá örök szeretettel. Nem azért szeret, mert olyan jók vagyunk, vagy kiérdemeltük volna. Hanem annak ellenére is, amilyenekké formáltuk önmagunkat vagy torzítottak minket mások. Jézus és az Ő tanítása a mi gyógyszerünk, amitől regenerálódhatunk.

Isten tanít minket a többi embertársunkhoz való hozzáállásunkról. Gyakran borzasztóan nehéz teljesíteni a szeresd felebarátodat, mint magadat nagy törvényét. Csak egyetlen dolog segíthet ennek megvalósításában: szeresd abban a másik emberben, akit egyébként őszintén szólva el nem tudnál viselni, szeresd benne Jézust. Mert ő is Isten gyermeke, mert őérte is meghalt Jézus, mert Jézus is nagyon szereti őt. És ez nem fogja megrabolni a Jézussal való kapcsolatodat, sőt csak erősíteni fogja. Mert Jézus büszke lesz rád, hogy képes vagy legyőzni magadat az Ő kedvéért.

A tanulás egyik alapfeltétele, hogy hajlandóak legyünk befogadni a tananyagot. Ameddig kizárólag csak a saját elképzeléseinket látjuk, s csak önnön gondolataink, fájdalmunk, sértettségünk, elvárásaink, kívánságaink zakatolnak a fülünkbe, addig képtelenek leszünk előbbre lépni. Milyen borzasztó lehet Isten számára látni, hogy Ő már rég elkészítette a következő lépést vagy a problémánkra a szükséges megoldást, mi meg egyszerűen nem vagyunk hajlandóak Rá figyelni, várakozni, vagy éppen ellenkezőleg cselekedni.

Éppen most zajlik a futball világbajnokság. Előre bocsátom, hogy nem vagyok futball szakértő és nem szeretnék senkit sem szurkolói érzelmeiben megsérteni, de a címvédő csapat egyik mérkőzését nézve, önkéntelenül is feljajdultam. Mit csináltok? Az említet csapat hátrányban volt, de mégsem küzdött, hanem folyamatosan hátrafelé játszott és nem jutott el a másik csapat kapujáig.

Aztán eszembe jutott, hogy mennyiszer tettem meg már ezt én is Istennel. Isten folyamatosan adja nekünk a gólpasszokat, vagyis a lehetőségeket. Érkeznek a Tőle származó instrukciók különböző formákban: a Bibliától megkezdve egy jó baráton át sok mindent és mindenkit felhasznál, hogy elérjen minket.

Mi meg csak pörgünk a saját kis mókuskerekünkben egyre jobban szenvedve és nem értjük, hogy miért nincs eredménye. Ez az örült pörgés pedig nem vezet jóra, mert sok mindent elveszíthetünk vagy éppen sok mindenről lemaradunk, akár a saját üdvösségünkről is, pedig azért nem is nekünk kellett megküzdeni, hanem Jézusnak. Változás csak akkor fog bekövetkezni, ha hajlandóak vagyunk tanulni Istentől és Isten szerint.

De miért esik olyan sokszor nehezére az embernek a tanulás? Mert két dolgot mindenképpen tartalmaz: erőfeszítés kell hozzá, másrészt következménye van.

Az erőfeszítést nem igazán szeretjük, ha az eredmény kedvéért korlátokat kell szabni magunknak, vagy többet kell dolgozni, pláne úgy, hogy nem a mi kezünkben van a gyeplő, hanem Istenre kell hagyatkozni.

A következménnyel kapcsolatban előfordulhat, hogy kétségeink vannak, nem merjük el hinni, hogy valóban lesz eredmény. Jézus ilyenkor különórát ad nekünk, ahogyan tette a tizenkettővel is: „Bizony mondom nektek: ha akkora hitetek volna, mint egy mustármag, és azt mondanátok ennek a hegynek: Menj innen oda! - odamenne, és semmi sem volna nektek lehetetlen" (Mt 17:20).

Kicsinyhitűségünkkel, azaz Isten iránti bizalmatlanságunkkal magunk zárjuk be a saját orrunk előtt a lehetőségek tárházát, amit pedig Isten kinyitott számunkra és azt mondja, hogy válogassunk kedvünkre.

Máskor a hitbeli tanulásunknak azoktól a következményeitől félünk, amikor tudjuk, hogy konfrontáció lesz a vége, esetleg megalázásban lesz részünk másoktól.

Jézus tisztában van minden hiányosságunkkal, de ennek ellenére bízik bennünk. Tanítani akar minket, ha engedjük. Ha nem akarunk tanulni, nem fog erőszakoskodni. Akkor is meg fogja adni napról-napra a lehetőségeket, de a döntést meghagyja a számunkra.

Iskáriótes Júdás erre a legjobb példa. Jézus tisztában volt Júdás hiányosságaival, mégis beválasztotta a tizenkettő közzé, esélyt adott neki, tanítani akarta. Júdás tolvaj volt, mégis rábízta Jézus a közös tanítványi erszényt, Júdás pedig folyamatosan dézsmálta. Nem akart tanulni. Látta a csodákat, valószínűleg ő maga is tett csodát, amikor Jézus kiküldte őket kettesével. Mégis elárulta a csodák forrását, a Mesterét. Más tanított választott magának, aminek jól tudjuk, hogy mi lett a vége.

Jézus minket is tanít. Szeretné ha „vizenjárók", „hegyeket mozgatók" lennénk, és ha nem sikerül azt a mustármagnyi hitet kicsiholnunk magunkból, mi ugyanúgy kérhetünk Tőle segítséget: „Hiszek, segíts a hitetlenségemen!" (Mk 9:24)

Hogy éppen hol állunk a Jézustól való tanulásunk folyamatában azt azzal tudjuk a legjobban lemérni, hogy mennyire meghatározó számunkra Jézus jelenléte, mennyire fontos nekünk személye. Gondoljuk végig, akarjuk-e, hogy Jézus lássa, hallja, érezze minden gondolatunkat, szavunkat, tettünket? Mert ez a valóság. Jézus látja, hallja, érzi. Ha akarjuk, jó úton haladunk. Ha azt kívánjuk, bárcsak életünk egy-két részlete inkább maradna titokban, akkor valószínűleg még van mit tanulnunk.

De bárhol tartunk is, Jézus ott van mellettünk és így kér bennünket a zsoltáros szavain keresztül: „Figyelj, népem, tanításomra, fordítsátok felém fületeket, amikor beszélek!"

Ámen