Istentisztelet 2014. november 9-én

(Kereskényi Sándor)

Lekció:           Lk 12,47-53

Textus: Lk 12,49

Szeretett Testvérek!

Múlt' vasárnap odaültünk Jézus lábaihoz. Emlékeztek? Beléptünk Márta és Mária házába. A Szentlélek látásával „körülnéztünk" és megtanultuk, hogy minden élethelyzetünkben választhatunk. A között, hogy az adott helyzetben, csendesen figyelünk-e a bennünk élő Úrra, vagy cselekszünk; azt csináljuk, amit legutóbb tőle hallottunk, saját tennivalónkként értelmeztünk. A hétköznapok otthoni találkozásai után, ma, a vasárnap délelőtti kínálatot áttekintve, a jó részt választva, megint együtt ülünk oda Jézus lábaihoz. Van mondanivalója. Mindig van mondanivalója azok számára, akik együtt is meg akarják megkérdezni Őt: „Jézus, hogyan tovább?" „Uram, mit kezdjek ezzel a helyzettel?" „Uram, csak ezen a kanyaron hadd lássak túl; a következő szakasz tennivalóit majd úgyis megmutatod nekem!"

Szóval, letelepedtünk Jézus mellé. Halljuk a szavait, és kicsit visszahúzódunk, mert azt mondja: „Azért jöttem, hogy tüzet bocsássak a földre, és mennyire szeretném, ha már lángolna!". Hú, ez ijesztő! Még így is, lefordítva, hát még, ha Jézus nyelvén, és az akkori értelmezésnek megfelelően hallottuk volna! A „tüzet bocsátani a földre" szókapcsolat, ugyanis, minden zsidó fülnek, egyértelműen az ítélethozatalt jelentette!

Jézus tehát azt mondja: Azért jöttem a földre, hogy a megvizsgált érvek és ellenérvek, a tények felmérése után ítélethozatalra kerüljön sor. Derüljön fény arra, ki melyik oldalon áll, mit képvisel! És hozzá teszi: „... mennyire szeretném, ha már lángolna!" Ezek után ezt is jobban értjük: Mennyire szeretné, ha már elkezdődne ez a leleplező, salaktalanító folyamat! Mert vár tőle valamit. Minden tiszteletet megadva az új, mai nyelvünkhöz igazodó bibliafordításainknak, én ennél a versnél  jobbnak találom Károli és Szenczi fordítását: „Azért jöttem, hogy e földre tüzet bocsássak: és mit akarok, ha immár meggerjedett?" Ez adja vissza jobban az evangélium görög nyelvének értelmét, és magában rejt még valamit, ami azonnal aktualizálja Jézus kijelentését. Erre még visszatérünk.

Miért mondtam az előbb, hogy a jézusi tűznek leleplező, salaktalanító eredménye lesz? Mert a teljes mondat jelentéstartalmát illetően Jézus akkori, zsidó hallgatói, pontosan értették az analógiát.

A fémek megtisztításának folyamatát állította eléjük. Úgy, mint ma, alapvetően akkor is a következő eljárást folytatták a kovácsok, de az ékszerészek is: ahhoz, hogy tiszta fémmel tudjanak dolgozni, fel kellett hevíteni az anyagot. A hő következtében a vasból és a nemesfémekből egyaránt kiváltak azok a szennyeződések, amik csökkentették volna a később megmunkált ékszer, vagy eszköz értékét. Szerszámok esetében törést, repedést is okozott volna a fémben található „szemét".

Jézus tehát azt mondja, eljött, és amit tanításával, Isten akaratának meghirdetésével, az embereknek tükröt mutatva tesz, az fájni fog! Égetni fogja a gondolatokat. Felhevíti az indulatokat. Tüzessé formálja az önvizsgálat idejét. A nélkül azonban nem megy! Aki arra vállalkozik, hogy beépíti az életébe Isten akaratát; Jézus feltétlen szeretetét és követését, az nem kerülheti meg ezt a „tűzkeresztséget"! Annak vállalnia kell azt a tisztító tüzet, amit Jézus - nem a halálunk után -, hanem most bocsát reánk!

Reánk, ma délelőtt, felélesztve a meglévő parazsat, erre a gyülekezetre is! Benne pedig reám és reád! És azt mondja: „... mennyire szeretném, ha már lángolna!" Ígértem, hogy visszatérünk a Károli, Szenczi fordításban talált mondatrészre; a „... mennyire szeretném, ha már lángolna" helyett, ott azt találjuk: „... mit akarok, ha immár meggerjedett?"

Jézus, mint minden alkalommal, reánk bocsátja az Ő hitet, elmét, lelket tisztító kijelentését. Vajon mit akar, ha már fellángolt, felgerjedt bennünk az Ő tisztító tüze? A fémek megmunkálására utalva, mi mást, mint azt, hogy váljék ki belőlünk a salak. A szemét.

Jézus ma azt mondja neked, nekem: örülök, hogy itt vagy, örülök annak, hogy követni akartál a múlt héten, és tudom, most is megvan benned a szándék. De, érzed, hogy van benned szemét? Az, ami foltossá teszi azt, amit egyébként hittel és jószívvel igyekszel elvégezni. Mostani kijelentésembe beletekintve - kérdezi Jézus Lelke -, látod magadon, hogy a legutóbbi, úrvacsorai közössség óta leetted magad? Ott éktelenkedik rajtad valami, amivel megetettek, és te annyira habzsoltad, hogy elcsúfítottad azt a tiszta ruhát, amit én a meghirdetett bűnbocsánattal adtam rád. Látod mibe léptél? Ott jártál, ahová én nem mentem veled. Mi az a kezedben? Kit akarsz megdobni azzal a kővel, azzal a szóval, azzal az írással? Kire akarod hajítani éppen te, akit annyiszor figyelmeztettem már, hogy nem vagy bűntelen! Különben is hová dobod? Látod a célt? Vagy nem? Még mindig éktelenkedik az a gerenda a szemedben? És a szád? Milyen szavakat használsz? Annyiszor megfogadtad, hogy kimosod onnan, eltávolítod a lepedék foszlányokat, és tőlem kérsz tiszta Igéből fakadó mondanivalót! Mi az a kis sorompó a füledben? Az bemehet rajta, amit a neked tetsző emberek mondanak, de azt kizárod, amit a szépítés nélküli ellenfeleid szólnak? Kivált-e már belőled a salak?

Folytassátok csak a sort! Annyi mindent találunk, magunkon, magunkban, ahová nagyon oda kellene illeszteni a Jézus tüzét hordozó isteni fáklyát, tisztító kemencét, Jézus olvasztótégelyét!

És most őszintén: amíg idáig jutottunk az igehirdetésben, közben kire gondoltál? Arra, akire mindez ráillik? Na, ez meg a Sátán munkája volt! Mert ő is nagyon megijedt! Mint mindig, amikor nem arról akar megyezni veled, hogy kit kellene együtt befeketíteni, hanem arra kerülne sor, hogy Jézus utasításait kövesd!

C. S. Lewis írja egy helyen, hogy „Nincs semleges föld az univerzumban, minden négyzetcentiméterre, minden egyes másodpercre jogot formál Isten és a Sátán egyaránt." Most, az igehirdetést hallgatva, a Sátán azt parancsolja neked: Gyerünk! Gondoljuk át együtt, kinek kéne' már átmenni Jézus tisztítótüzén! Isten pedig arra kér: ne félj Jézus tüzétől! Menj át rajta mindenestől, és tisztább, fehérebb leszel a hónál!

Na, hogy döntesz? Üljünk vissza Jézus lábaihoz, és hallgassuk tovább! Az a Jézus beszél hozzánk, aki így folytatja: „Keresztséggel kell azonban még megkereszteltetnem". Ez a titokzatos mondat akkor válik érthetővé, ha elfogadjuk, hogy az evangéliumban nincs ilyen szó, amit mi így fordítunk: „keresztség" és „megkeresztelés". Nem szükséges változtatnunk rajta, szeretjük , szép szó. Ugyanakkor, a jobb megértés kedvéért tudnunk kell, hogy ahogy ránk maradt, görög nyelven, megközelítőleg így olvassuk Jézus szavait: „Van még egy alámerítés, melybe bele kell merítkeznem."

Fájdalmas, ijesztő dologra utal. Ezért teszi hozzá: „... mennyire szorongok, míg ez végbe nem megy!" Arra a keresztre gondol, melyet a vállára helyeztek, mely alatt összeesett, amibe úgy vertek három szöget, hogy elé rakták a kezeit és lábait. Annak a kikerülhetetlen borzalomnak, szenvedés-sorozatnak kellett önként alávetnie magát - belemerülnie -, melyből aztán harmadnapon, a halált legyőzve emelkedhetett ki.

Azért, egyedül azért, hogy mi, akik ezt megértjük, magunkra vesszük, és megköszönjük, tudjuk, higgyük és hirdessük, mi vár ránk a halál után. A győzelmes, a halált legyőző, Isten társaságában eltöltendő és véget nem érő, minden, mostani fogalmunkat, vágyunkat felülmúló élet!

De még ezzel sincs vége! Vigyázzatok; a tűzzel együtt hideg zuhany is következik! Mert Jézus kijelenti, hogy amikor eljön a döntés ideje; amikor kiderül, hogy a salaktalanítás kinek tetszik és kinek nem, akkor, azzal együtt békétlenség veszi kezdetét. Nem szépítve a dolgot kimondja: apa és fia, anyja és leánya, meny és anyós között szakadások lesznek. Számítsatok rá!

Úgy hiszem, többen vannak itt olyanok, akik tapasztalták már ezt, mint azok, akik nem értik miről van szó. Máté evangélista, Jézusnak ezeket a szavait lejegyezve így emlékszik Mestere kijelentésére: „Nem azért jöttem, hogy békességet hozzak, hanem hogy kardot." (Mt 10,34)

A kard éles. A kard élével vágni lehet. A kardvágás két részre szakítja azt, amin áthatol. Jézus pontosan erre utal a családi-, a kis-, és a nagy-, akár gyülekezeti családi kapcsolatok viszonylatában. Annak, aki Jézus mellett dönt egy családban, annak békétlenséggel kell számolnia. A hívő és hitetlen házaspár között, a kezdeti egyetértést követően feszültség keletkezik. Miért nem oda megyünk, amikor te ide? Miért nem nézhetjük meg ezt? Miért bánt, ha így beszélek? A nem hívő szülő érzi, hogy valami kicsúszik a kezéből a gyerek nevelés során. Az egyébként is új családtag, a meny, a vő értetlenkedik az após, az anyós értékrendjén.

Úrvacsoránk végén fel szoktunk olvasni egy részletet Pál apostól Római leveléből. Általában ezzel fejezzük be a Szentlélek intését: „Ha lehetséges, amennyire tőletek telik, éljetek minden emberrel békeségben." Mennyire szép Pál apostol együttérzése! Tudja, hogy Jézus tüze, Jézus kardja természetszerűen békétlenséget visz oda, ahol a Mester követése megosztja a közösséget. Azt kéri hát, hogy Jézust soha meg nem tagadva, igyekezzünk a minimálisra csökkenteni a hitünk megéléséből eredő, bármikor feltámadó békétlenséget. A békességet viszont ne az Úr megtagadásával erőltessük ki!

Nemsokára felállunk Jézus lábai mellől. Elindulunk arrafelé, tesszük azt, amit megértettünk itt, mellette. Fülünkben cseng a vágya: szeretné, ha bennünket tisztító tüze már lángolna bennünk!

Köszönjük meg neki, hogy itt, a templomban velünk volt, és majd hazakísér mindannyiunkat!

Ha kedves nekünk az, amit Jézus szeretne, tegyünk eleget kérésének: engedjük, hogy a mai, a holnap és aztán olvasott, eszünkbe jutott bibliai Ige borítson minket tisztító, megújuló lángba! Ámen