Istentisztelet 2019. április 22-én

Hang: kattints a képre!

 

 

Húsvét II. napján délelőtt – dr. Kereskényiné Nemes Lívia

 

Lekció: Jn 21,20-25

Textus: Jn 20,30-31 Lk 24,45

 

Kedves Testvérek!

 

Véget érnek a húsvéti ünnepek, és János evangéliumának is a végére érünk. Az utolsó előtti fejezet utolsó mondatait olvastam fel.

 

János apostol, akiket az elsők közt hívott el Jézus, bevallja, hogy nem írt meg mindent, aminek a tanúja volt. De nem írta meg a betlehemi születést sem. Azt megemlíti, hogy Jézus elment Keresztelő Jánoshoz a Jordán folyóhoz, de azt nem, hogy János megkeresztelte. Alig találunk nála valamit a galileai időkről, és Jézusnak mindössze hét csodáját jegyezte le. A példázatokat kihagyta, és hiába keressük nála az utolsó vacsorát. Az evangélium fele Jézus életének utolsó heteiről, és néhány Feltámadás utáni történetről szól.

 

A másik három: Máté. Márk és Lukács evangéliuma sem ad teljes képet az emberré lett Isten éveinek részleteiről. Tegyetek be két színes könyvjelzőt Máté evangéliumának elejére, és a negyedik, János evangéliumának végére! Tegyétek oda a így a Bibliátokat valamelyik történelmi híresség, vagy művész, sportoló életrajzi kötete mellé! Meglepő eredmény kapunk. A négy evangélista nem ír annyit Jézusról, mint amennyit kortárs életrajzírók egy-egy híres, vagy hírhedt emberről.

 

És mégis! Egyetlen, földön járó ember élete nem hagyott olyan maradandó nyomot, mint a Jézus életét megörökítő evangéliumok. Jézus Krisztus személyében Istent adják elénk. Jézus tanításaiból tökéletesen megtudjuk, mit gondol rólunk Isten, és erre mi mit válaszolhatunk. Az evangéliumok Jézusa a jövőnket is elénk tárta. Még választási lehetőséget is kínált, milyen legyen az itt leélt éveink utáni, másik élet.

 

Az egész Bibliáról elmondhatjuk, hogy egyéni stílusa van. Nem történelemkönyv, és nem élettörténet. Felbukkannak benne a tudomány által igazolható személyek, események, de, miután kiderül, hogy Isten tervében milyen szerepük volt, eltűnnek a lapokról.

 

János evangéliumának végéről kiderül, hogy mi alapján válogatott a Szentlélek Isten. Hiszen Ő, a harmadik isteni személy indította az írókat arra, mi kerüljön a papiruszra, és mi ne. Az öreg János így foglalta össze: „Ezek pedig azért írattak meg, hogy higgyétek: Jézus a Krisztus, az Isten Fia, és e hitben életetek legyen az ő nevében.” A másik magyarázatot pedig az evangélium legvégére tartogatta: „… van sok egyéb is, amit Jézus tett, és ha azt mind megírnák egytől egyig, úgy vélem, maga a világ sem tudná befogadni a megírt könyveket.”

 

János, a szeretett tanítvány tehát elsősorban azt tartotta fontosnak, hogy higgyenek az olvasói. Másodsorban pedig azért válogatta meg gondosan az emlékeit, mert nem rendelkezett megfelelő eszközökkel. Nem volt számítógépe, szövegszerkesztője, írógépe, de még golyóstolla sem. Nem volt elég papirusztekercse, a sokkal drágább pergamenre pedig lehet, hogy egyáltalán nem tellett neki.

 

Jézus Krisztus, a Feltámadás napján, estefelé két tanítványával (nem apostollal) bandukolt a Jeruzsálem melletti kis település, Emmaus felé. Bár egész úton beszélgettek, csak akkor ismerték fel Jézust, amikor naplemente után vacsoraasztalhoz ültek, és a Mester megtörte a kenyeret. Utána eltűnt. A két tanítvány visszaszaladt Jeruzsálembe. Alig mesélték el a tizenegy apostolnak és a „velük levőknek” (Lk 24,33), mi történt, Jézus ott termett közöttük. Megmutatta a sebeit, aztán egyszerűen azt kérdezte: „Van itt valami ennivalótok?” (Lk 24,41) Adtak neki egy darab sült halat, amit megevett. Mindenki láthatta tehát, hogy nem egy látomás, egy szellem, hanem az élő, feltámadt Krisztus áll köztük. Miután senki sem kételkedhetett benne, ki Ő, Jézus „megnyitotta értelmüket, hogy értsék az Írásokat”. (Lk 24,45)

 

János evangéliumát tehát az a szemtanú írta, akinek Jézus megnyitotta az értelmét. Arra, hogy értse az Írásokat.

Akinek Isten megnyitja az értelmét, annak nincs szüksége arra, hogy mindent tudjon Isten dolgairól. János nem írt meg mindent az evangéliumában. Megnyílt az értelme arra, hogy hiába írna annyit Jézus életéről, hogy „maga a világ sem tudná befogadni a megírt könyveket”. A teleírt oldalak mennyiségétől még nem hinnék el az emberek, hogy „Jézus a Krisztus, az Isten Fia”. Azért mert ő élete végéig körmölne, senki nem hinné el neki, hogy azért csinálja, hogy „e hitben életetek legyen az ő nevében.” János annyit írt, amennyit a Szentlélek akart leíratni vele. Az evangéliumban azt írta meg, amennyi arra való, hogy a megnyílt értelem tudja, hogy mit kell hinnie.

 

János bevallja, hogy „Sok más jelt is tett Jézus a tanítványai szeme láttára”. Ő hetet írt meg. Máté, Márk és Lukács evangélista további huszonnyolcat. Valószínűleg ők sem hagyták ránk az összes jelet, csodát, amit Jézus tett.

 

Hittanórán még sosem jutott eszembe megtaníttatni a gyerekekkel Jézus harmincöt csodatételét. Én magam sem tudnám most mindet elmondani. De nem is az a fontos, hogy bemagoljuk őket, hanem az, hogy arra kérjük Istent: amikor az egyikkel foglalkozunk, nyissa meg az értelmünket, miért van szükségünk rá? Miért kell tudnunk róla? Miért arról kell tudnunk, és miért nem azokról, amelyiket se János, se a többi evangélista nem írt le?

 

Kedves Testvérek! Jézus feltámadásának történetét, és az azóta ünnepelt húsvét részleteit jó, ha ismerjük. Jó, ha minél többet tudunk róla. De Istennek nem az célja, hogy fejből tanuljuk meg a Bibliát. Ő azt akarja, hogy mint a vízbe mártott papír zsebkendő, úgy szívjuk magunkba az isteni szeretet eredményét. Ez pedig nem más, mint: Jézus Krisztus, az Isten Fia nevében: életünk van!

 

Megtanulhatjuk a Szentírás minden fejezetét, de ha pont az ismerettel való dicsekvés hagyja zárva az értelmünk ajtaját, akkor nem lesz életünk Jézus Krisztus nevében. Csak ismételgetjük a nevet, de a név ajándékát nem vesszük át.

 

Tegyünk egy próbát! Mondok három nevet: József Attila, Rákosi Mátyás, Egerszegi Krisztina. Mindegyikről eszünkbe jutott valami. Egy arc, egy vers, egy korszak, egy olimpia. Mondok még három nevet: Zsigmondy Richárd, Meszlényi Terézia, Kelemen Auróra. Beugrik valami, vagy csak neveket hallottunk? Zsigmondy Richárd magyar szülőktől született, 1925-ben kémiai Nobel-díjat kapott tudós. Meszlényi Terézia Kossuth Lajos felesége volt, Kelemen Auróra pedig Babits Mihály édesanyja. (Őszintén szólva, én sem ismertem őket, csak az illusztráció kedvéért keresgéltem utánuk.)

 

Nevek, amiket tartalommal töltünk meg. Nevek, amiket hallunk, ismételgethetünk, de semmi jelentőséggel nem bírnak az életünkben.

 

Ha álmunkból keltenek fel, akkor is tudjuk édesanyánk nevét. Természetesen emlékekkel, szavakkal, szeretettel töltjük meg. Emberi értelemben ő adott nekünk életet.

Valójában: Isten. Isten, aki már Éva és Ádám bűnesete után eldöntötte, hogy nem hagy minket a saját ítélete alatt. Egyetlen, emberré vált önmagát adja értünk, hogy Életünk legyen az után is, hogy meghaltunk.

 

A megfeszített, meghalt és eltemetett Jézus Krisztus harmadnapon feltámadt. Akik nagypénteken látták a kereszten, nem egészen negyvennyolc óra múlva, harmadnapon, vasárnap reggel találkoztak vele.

Megírta az egyik tanítvány: János. Azok között az elsők között volt, akiknek Jézus megnyitotta az értelmét. Arra, hogy meglássák az összefüggéseket Mózes törvénye, a próféták írása, a zsoltárok imái, és a golgotai kereszt között.

Mi még több Írást ismerünk. A mi Bibliánk még többet ír Jézusról. Olvassuk, minél gyakrabban!

De ne ez legyen a legfontosabb, hanem az, hogy Jézus megnyissa, teljesen kitárja az értelmünket!

Így lesz eleje és vége a húsvét ünneplésének. Az eleje tegnap volt, a vége nem látszik. A mennyekben folytatódik. Ámen